Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.
Ülésnapok - 1878-30
35 30. országos ülés deezember 2. 1878. 1 és mégis legfőbb indoka az volt, hogy a szükség törvényt ront. T. ház! Az igen t. honvédelmi minister ur összehasonlította épen ez alkalommal ezen intézkedést egy más intézkedéssel, mely a hadseregnél szintén dívik, t. i. a katonák elszállásolásával az egyes embereknél. No, ez az elszállásolás igaz, hogy nem történik törvény alapján, mert nincsen törvény által szabályozva, hanem az 1852. évi császári nyilt parancs alapján eszközöltetik. A fuvarok kirendelését azonban még ilyen háttér sem védi. T. ház! Az igen t. honvédelmi minister ur beszédében, ugy látszik, nem védi voltaképen a tett intézkedéseket más intézkedéssel való összehasonlítással érdemlegesen.mely szintén csupán csak szükséges voltával van igazolva; azt méltóztatott mondani, hogy miután ezen katonáknak nem volt mit enni, ennélfogva meg kellett ezen intézkedést tenni, ki kellett rendelni az előfogatokat. T. ház! Én meghiszem, hogy az élelmezés terén előzetesen nagy mulasztások történtek és így azok a katonák ott roszul voltak élelmezve. Ezt, ha jól emlékezem, László Imre t. képviselőtársam is elmondotta már a vita elején, s e tekintetben egy katonai tekintélyre is hivatkozott, í. i. igen t. Szende Béla honvéd-ezredes és honvédelmi minister úrra. Hogy hibák történtek, ezt igenis elhiszem. De könnyen is történhetnek e téren hibák és mulasztások ; miután minden ember által szívesen elismert dolog, hogy a hadseregek élelmezése majdnem szükségesebb dolog a hadjáratban, mint a katonák vitézsége. Eszembe jut itten egy hadvezérnek kérdése egy másikkal szemben, a ki ellen csatát vesztett, holott katonái nagyon vitézek voltak. Ő ugyanis azt kérdé tőle: Mi tulajdonképen az oka annak, hogy az én vitéz csapataim csatát vesztettek ? — fölötte csodálkozva, hogy ő a csatáját elvesztette, mikor ily vitéz és bátor katonái vannak. Akkor a győztes azt mondta neki: Én igen természetesnek találom, mert önöknél az élelmezés hiányzik; mig az én hadseregemnél minden egyes szakaszba be vannak osztva a szükséges ökrök, addig az ön hadseregénél az ökrök a főhadiszálláson tartatnak. A t. ministerelnök ur főérvül azt hozta fel, hogy szükséges volt megtenni ez intézkedéseket, mert a katonák éhesek. De a t. ministerelnök ur, mint hallottuk, még egy lépéssel tovább megy és azt mondja: „már azért is igen helyes volt ez intézkedés, mert ez a legolcsóbb módja volt az élelmek elszállításának". Én meghiszem, és azt hiszem, senki ellent nem fog mondani, hogy ez ugyancsak legolesóbb módja a szállításnak, ha más lován szállítunk. Utazni is a legkönnyebb volna, ha más ember vinné az embert. Talán mondhatná valaki a tréfaság és elmésség bizonyos fokával, a ki az ily tulajdonokkal rendelkezik, hogy ha a kormány jónak j látta oly eszközökkel szállítani, a melyek őt | meg nem illetik, talán helyes lenne az egyen| súly helyreállítása végett, ha már most a 101 | milliót, mely szükségessé vált, a népek helyett | a kormányok fizetnék meg. Miután akkor a publieum a kormány rendelkezése alatti eszközök helyett a saját lovai és szekerével szállította az élelmet. A ministerelnök ur beszédében nevezetesen Simonyi Lajos t. képviselőtársunk beszéde ellen fordulva, azt mondta, hogy nagyon helytelennek tartja egyáltalában, hogy a t. képviselő urak felütik és kikeresik a régi naplókat, abból aztán a ministerelnök ur beszédeit kikeresik és neki itt saját szavaival később alkalmatlankodnak. Én nagyon csodálkozom, hogy épen a t. ministerelnök ur ütközik meg ily eljárás fölött. Szerintem épen neki nem kellene saját szavai hallásától idegenkednie, mert csak napok előtt hallottuk a teremben, midőn ő igen nagy ünnepélyességgel azt mondta, hogy hiszen ő mindig igazat mondott. Én csak kívánni tudnám a t. minister urnak, miután ő azt mondta, hogy abba, mert később egy előbbi nyilatkozatot desavouirozott, kívánni tudnám, mondom, hogy ne legyen alkalma neki azon nyilatkozatot visszavenni, a melylyel báró Simonyi Lajos képviselő úrhoz fordulva, nagy büszkeséggel mondta, hogy neki senki kegyelmére nincs szüksége és senkitől kegyelmet nem fogad el. A kérvényi bizottság igen t. előadója tovább azt mondta és ez érveinek egész csoportját képezi, hogy ezen tárgyban a ház nem határozhat többé, miután Simonyi Ernő t. barátom a saját és társai nevében beadott indítvány alkalmából már is határozott. Simonyi Ernő és társainak indítványa egy egészen más dolgot czélzott, mint a miről most szó van s mint a mit Somogymegye kérvénye czéloz. Akkor az összes kormány vád alá helyezése indítványoztatott és ezen indítvány egy egész csoportjával az érveknek, az okoknak támogattatott, melyek közt az igaz, hogy helyet foglalt a mostan leginkább neheztelt körülmény is, de csak mint mellékes támogató. Hiszen, ha jól emlékszem az akkori indítványban erről csak ez áll: „Kiváló törvénysértést követett el a katonai előfogatok kényszerű kirendelésével". Ez tehát akkor csak mint mellékes ok hozatott fel. Nagyon sajátságos és furcsa felfogás lenne tehát szerintem, hogyha azért, mert valaki egy bizonyos vádnak támogatására egy mellékes körülményt hozott fel, a mely a nagyobb okok mellett elmosódik és háttérbe szorul; később, midőn az főváddá emeltetik, attól azért üttetnék el, mert már a nagyobb ok mellett annak támogatására felhozta. Különben is, és ez talán a legcardinalisabb különbség, azon egyéniségek, a kiknek vád alá helyezése czéloztatik, egészen mások, miután
