Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.
Ülésnapok - 1878-39
182 39. országos ülés decuc-mln r 19.1S78. dicsért Baeh- és Schmerling-korszakkal szemben javítást képezhettek, de a magyar alkotmány visszakérésétől száz mértföldnyire állottak. (Élénk helyeslés jobbfelöl. Nagy mozgás a szélső balfelöl.) Csanády Sándor: T. ház! (Nagy zaj.) Elnök: Kérem a t. házat, hogy e most egy oldalról úgy, mint a másik oldalról nem a tárgyhoz tartozólag felhozott vitatkozást méltóztassanak felhagyni és ezen mellékes incidenst befejezettnek méltóztassanak tekinteni. (Elénk helyeslés) és kérem a t. képviselő urat is, méltóztassék igen röviden előadni azt, a mit netán személyére vonatkozólag még elmondani kivan, mert — ne vegye tőlem rósz néven — ellenkező esetben kénytelen leszek a t. képviselő úrtól a szót elvonni. Csanády Sándor: Bocsánatot kérek, ha az ismételt ministereluöki insultatiók következtében (Nagy mozgás jobbfelöl) kötelességemnek tartom magamat igazolni. Hogy Tisza Kálmán ur nyilatkozata nem felel meg a valódiságnak — nem akarom e kitételt használni, hogy hazugság, (Fölkiáltások jobbfelöl: Nem is lehet!) hivatkozom az „Ellenőr" azon időben megjelent egyik számára, melyben határozottan ki van mondva, hogy éu igenis sürgettem az alkotmány helyreállítását, a király megkoronáztat ásat. De ha még ezt is keveselné a t. ministerelnök ur, (Zaj. Felkiáltások a jobboldalon: Eláll! Nem tartozik a dologra! Halljuk! a szélsőbalon) hivatkozom magára a király ő Felségére. (Zajos derültség a jobboldalon.) Igenis, mert bizonyosan emlékezni fog ő Felsége arra az időszakra, midőn én tőle az alkotmány visszaállítását kértem. (Zaj.) Elnök; Folytatjuk a tanácskozást; az előadó ur kivan szólni. Hegedüs Sándor előadó: T. ház! Nem csodálkozom azon, hogy azon érdekes jelenet után a t. háznak kevés türelme van igénytelen szavaim meghallgatására. ígérem azt. hogy igen rövid és tárgyilagos leszek. (Zaj! Halljuk!) Ismétlem, hogy igen rövid és egészen tárgyilagos leszek. De midőn a javaslat ellen tárgyilagos okok hozatnak fel, a mennyiben azok mások által nem voltak megezáfolva, kötelességem azokra reflectálni. Simonyi Ernő képviselő ur legelőször is megtámadott azért, hogyan beszélhetek én az 1875. XLIX. t. cz.-ben foglalt cursusról, úgymint oly magas cursusról, a mely az abban foglalt 40 milliót úgyszólván lezárta. Hivatkozott e tekintetben a franczia 5% -os reatére, amelypari-n felül van és 114-en áll. Ha ő a franczia rentével hasonlítja össze a magyar rentét, akkor természetesen ezt a vádat emelheti ellenem; és ha még nagyobb hasonlatot akart volna, akkor felhozhatta volna az angol 37 0-os consolokat, a melyek 947*— 3 A7s állanak. De én a magas consolt nem absolute vagy idegen nemzetekhez mérten mondtam, hanem relatíve saját viszonyainkhoz mérten és ezt sem a törvény meghozása idején számított cursushoz, hanem a legutóbbi három év óta beállott cursushoz mértem. S e tekintetben utalom a képviselő urat arra, hogy nézze meg a három év óta beállott cursusváltozásokat és mutassa meg azon időpontot, a melyben ezen az árfolyamon e papírokat értékesíteni lehetett volna. Azonban a t. képviselő ur itt sem áll meg. Azt mondja, hogy nemcsak a törvény ellenére alsóbb cursussal realisalta a kormány ez összeget, hanem egyszersmind azon 120 milliónyi második kibocsátású kötvényeket, a melyek részben a conversióra, részben a deficzitek fedezésére voltak volna fordítandók, idegen, a törvényben meg nem engedett czélokra fordította. És e tekintetben segítségére ment neki Lukács Béla képviselő ur, a ki már észrevette^ hogy a 120 millió nemcsak a 767a millió con versi ójára, hanem az 1877-ki deficzit fedezésére is fordíttatott. Méltóztassanak ezzel szembe nézni. Vegyük fel, megjegyezve, hogy a cursus lenne 90 átlagos árfolyam, ez ad 108 milliót papírban. Már most vegyük a 767a millió beváltását, amelypari-n felül kellett, hogy eszközöltessék, 108—114-en, ez papírban 85—88 milliót ád. Hozzáadva most az 1877-ki deficzitet 277 2 millióval, ez összesen 113-117 millió. Ebből méltóztatnak meggyőződni, hogy bizony a 120 millióból nem igen maradhatott más, a törvényben meg nem engedett czélokra a kormány által fordítható összeg. De e tekintetben a legpraegnansabban és legszebben állította fel a kérdést Lukács Béla képviselő ur; mert ő világosan kimondta, hogy a kormány e tekintetben egy alternatíva előtt állott; vagy az 1875 ki XLIX. t.-czikket kellett, hogy megszegje, vagy pedig azon törvényt, mely az 1873-ban kibocsátott kincstári utalványok beváltásáról intézkedik; (Igaz!) tökéletesen igazsága van a t. képviselő urnak és kérdem, melyik külföldi tartozásunkra vonatkozik, vagy pedig azt, mely agy cursusra vonatkozik, mely iránt a törvényhozás bármikor intézkedhetik? Azonban a t. képviselő ur egy újabb vádat is formád, azt t. L, hogy a kormány maga juttatta oda a helyzetet, hogy csakis ezen alterniva között kellett választania. Bocsásson meg a t. képviselő ur, de e tekintetben részben helytelen, részben igazságtalan váddal áll elő. Helytelen a vád azért, mert ha ezen alternatíva állna: akkor a vád nem a jelen kormányt, hanem inkább Széll Kálmán volt pénzügyminister urat illetné. Mert már két éve állunk ez alternatíva előtt. De egyszersmind igazságtalan is ezen vád úgy ezen kormány, mint
