Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.

Ülésnapok - 1878-33

94 38. országos Illés deczember 11. 1878. Beőthy Ákos: T. ház! Én a magam részéről szükségesnek tartom azt, hogy a horvát nyelven előadott beszédek a képviselőház naplójában magyar fordításban is meglegyenek. Megvallom, ezt nem azért tartom szükségesnek, mert azt tenném fel, hogy azon horvát beszédekben alkotmányellenes cselekményekre izgatás történnék, vagy ilyenek hozatnának fel; ezt feltenni nem akarom, mert nem akarom elhinni azt, hogy a horvát képviselő urak azon körülményt, hogy a képviselőház őket nem érti, felhasználják arrs, hogy oly elveket hirdessenek, a melyek a képviselőház nézetével és a magyar alkotmánynyal ellenkezzenek. De szükségesnek tartom a parlamentaris discussió tekintetéből, hogy azután, ha szükségesnek látjuk, legyen alkalmunk e beszédekre reílectálni. Erre nézve a naplóbíráló bizottság megoldást javasol; s ezen megoldást én részemről helyesnek találom. Nem fogadom el azonban Beőthy Algernon indítványát, hogy e ezélra egy gyorsíró alkalmaztassék. Elfogadnám különben szívesen, de nem fogadhatom el azért, mert nagy költségbe kerül s nekünk valóban igen nagy a budgetünk s nincs szükségünk arra, hogy szaporítsuk. De mi volt a képviselő urnak főargumentuma? Az, hogy nem lehet kívánni, hogy azon horvát képviselő beszédét beadja, mert igen könnyen megeshetik, hogy nem volt meg a beszéd írásban. Én megengedem, hogy nem lesz meg írásban a beszéd, de azért fennáll a lehetősége annak, hogy beszédét utólag leirja s beadja, s akkor azután épen olyan correct lesz, mintha előre megtette volna. Ennélfogva, miután nem találom czélszerűnek, de ha czélszeríí lenne is, miután az költségbe kerül, s miután azon mód, melyet a naplóbíráló bizottság javasol, a czélt költség nélkül is elérhetővé teszi, azt elfogadom s nem látom szükségét annak, hogy e kérdés továbbra halasztassék. (Helyeslések.) Irányi Dániel: T. ház! Igen sajnálom, hogy e kérdésben azokkal, kikkel különben egy véleményen vagyok, nem érthetek egyet; de én, t. ház, mindig saját meggyőződésemet szoktam követni és nem mások útmutatásai szerint járni el még azon veszélyre is, ha netán azon népszerűséget, melylyel — meglehet bizonyos körökben birok — koezkára teszem. (Helyeslés.) Én, tisztelt ház, a horvátok kívánságát az 1868-iki törvényből folyónak tartom. A horvátoknak azon egyezség értelmében joguk van e teremben horvátul szólni; ebből következik, hogy az ő beszédeik horvát nyelven vétessenek a naplóba, de viszont azok, kik a nyelvet nem értik, a fordítást is megkövetelhetik. Azt mondják, hogy ez pénzbe fog kerülni. Uraim! Én a gazdálkodásnak barátja vagyok; igen sokszor szólaltam fel a kormány által űzött pazarlás ellen : de midőn arról van szó, hogy a Horvátországgal kötött egyezségnek egy következményét végrehajtsuk, akkor lehetetlen, hogy ezer vagy kétezer forint miatt horvát atyánkfiait még inkább elidegenítsük magunktól. (Mozgás.) Nem tudom, uraim, vájjon ki fogjuk-e engesztelni őket; de azért mindent kerülni akarok, a mi az idegenséget, mely túl a Dráván létezik, még inkább növelni képes. Én, uraim, 1848-ban, fájdalom, tapasztaltam és tapasztaltuk mindnyájan, mily iszonyú szenvedéseket rovott a magyar nemzetre azon viszálykodás, mely a különböző nemzetiségek köztt dúlt, és azért 1849-ben a szegedi országgyűlésen fogadást tettem, hogy életem egyik feladatának fogom tekinteni, a különböző nemzetiségek közti egyetértés helyreállítását. Ehhez képest e teremben is már többször kijelentettem, hogy Magyarország második alapítójának fogom tekinteni azon férfiút, a ki a magyarországi nemzetiségek közt a jóbaráti viszonyt helyreállítani képes leend. (Helyeslés.) Ez, uraim, az én meggyőződésem; ez vezérel a különböző nemzetiségekkel szemben, s ennélfogva hozzájárulok Beőthy Algernon képviselő ur indítványához. (Helyeslés.) Szontágh Pál nógrádi: T. képviselőház! Sokkal nagyobb tisztelettel és elismeréssel vagyok horvátországi képviselőtársaim loyalitása és méltányossági érzete iránt, hogy sem azt merném felőlük feltenni, hogy valaha azért, mert horvát nyelven kifejezni magukat szabadságukban áll, ezt államellenes tanoknak, hogy úgy mondjam, becsempészésére használnák az országgyűlésen. Ennélfogva tökéletesen osztom Hoffmann tisztelt képviselő ur azon nézetét, hogy nem tekinthető a horvát képviselőknek horvát nyelven való felszólalási joga másnak, mint ad sustentandum jus cselekménynek. Tudjuk, hogy a svájczi szöveíségtanáesban sohasem tanácskoznak mindazon nyelveken, melyeket ott használni szabad, hanem igenis az első ülésen történnek felszólalások olasz és német nyelven s aztán a tárgyalás folyik a rendes tanácskozási nyelven. Ennélfogva elismervén azt, hogy irott törvény adja meg a jogot a horvátoknak, horvátul felszólalhatni; de jelezve azt is, hogy a többi képviselőknek is joguk van arra, hogy tndomásukra jusson a horvát képviselők előadása: én elégségesnek tartom és teljesen megoldottnak hiszem a kérdést az által, ha elfogadjuk azt, a mit a bizottság előadója javasolt, t. L, hogy adassék be a beszéd ad sustentandum jus, mert feltesszük a horvát képviselők méltányossági érzetéről, hogy csak ezért beszélnek, nem pedig azért, hogy oly dolgokat vigyenek be a naplóba, melyeket magyar nyelven elmondaniuk nem lehetne. Ezen ad sustentandum jus egyszer-másszor tartott beszédek eredetiben adassanak át a jegyzőknek és aztán lefordíttatván, foglaljanak helyet a naplóban. Van horvát-