Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-25

25. országos Wés neTember 25. 1878. 361 teszi, t. i. a tengeri védvonalat. Ezen védvonal a partok szigetes, sziklás szakadékos voltánál fogva oly kedvező az oltalmazásra, hogy Dalmatia egyedül a tengerparti oldalról is megvédhető és állandóul birható. S itt ismét a történeti példára hivatkozom. Velencze, e középkori tengeri hatalom, Dalmatiát századokig birta és tudta megtartani a magyar királyoknak — később a még hatalmasabb török uralkodóknak ereje ellen, Bosznia és Herczegovina birtoka nélkül is. Sőt Velencze nem csak hogy századokig birta Dalmatiát: de oly virágzásra emelte azt, — példák erre Raguza palotái még ma is, — milyet Ausztria alatt, sem a múltban, sem a jelenben el nem érhetett. Dalmatia háttere s birtokának biztosítása végett tehát nincs szükségünk Bosznia és Herczegovina annexiójára. Úgy, de másik katonai föérve is vau Éber t. képviselő urnak. Utal bennünket, mint nevezetes katonai positióra a Balkán-félsziget fensíkjára a Rigó-mezőre, mondván, hogy a félsziget sorsa a történet tanúsága szerint a Rigó-mezőn dől el; őseink is odamentek, — mondja — utat mutatván ezzel számunkra, oda kell tehát nekünk is igyekeznünk! Es utal Mifroviczára, melyet jó katonai positiónak tart. Már engedelmet kérek, Mitrovicza tekintetében még más szempontot is kell hangsúlyoznom. Tudjuk, hogy Mitrovicza a növi bazári szandsákság legalsó csúcsán fekszik. Midőn a t. képviselő ur, Mitroviezára mutat: természetszerűleg az occupatió további folytatását óhajtja; nem elégszik meg az eddigi vér- és pénzáldozatokkal, még súlyosabb vér- és pénzáldozatokat kíván a nemzetre róni, súlyosabbakat az eddigieknél; mert Bosznia és Herczegovina sikos területének elfoglalása könnyebb, mint Novi-Bazár hegyszorulatos és vizválasztékos vidékének meghódítása; hozzájárulván, hogy Novi-Bazár közelében lakik a harczias albán nép, mely sokkal erélyesebb ellentállást fejthet ki, mint a bosnj'ákok. Azonban nem tagadhatom, hogy Éber képviselő ur, midőn Mitroviczára mint fontos pontra rámutatott, az osztrák katonai pártnak kedves szolgálatot tett: mert az annexió tovább folytatására, új annexióra figyelmeztette őket. Már pedig az osztrák militarismusnak az annexió régi öröklött nyavalyája. Az annectálás századok óta foglalkoztatja őket; atinectáltak, a joggal nem törődve, területeket, sőt annectáltak hadvezéreket is. Az osztrák hadsereg legdicsőségesebb korszaka kétségkívül azon félszázad, mely a szent-gotthárdi ütközettől kezdve a nándor-fehérvári 1717-iki nagy diadalig terjed. E korszak adta Ausztriának azon geuialis négy hadvezért, kik Bécstől Budáig és innen a Száván túlra visszaszorították a törököt. Ezek név szerint Montecucculi, Lothringeui Károly, Badeni Lajos és Savoyai Eugén. Egyik olasz, KÉPVH. NAPLÓ 1878—81. I. KÖTET. másik franczia, a harmadik dél-német, a negyedik savoyard, tehát egyik sem osztrák. Mind a négyet úgy adnectálták. Azonban a vezérek adnectálásában legújabban is haladtak. Ugyanis tőlünk, magyaroktól is eladnectálták legközelebb a mi lángeszű nagy hadvezérünket Hunyadi Jánost. A bécsi arzenálra utalok és az ebben felállított osztrák Feluherreii-Hallé-ra. A volt delegátus urak ezt nálam kétségkívül jobban fogjak ismerni, mert ők szavazták meg a költséget e szobortárra; tehát az osztrák tábornok urak, a Starhembergek, Daunok közé oda tették Hunyadi János szobrát, megtették őt osztrák generálisnak. No most már meg van — Hunyadi János Bécsben, van nagy hadvezérünk érczből — menjünk tehát a Rigó-mezőre! Hanem mivelhogy érczből megvan: nem tudom, hogy megvan-e észből ? Megvan-e az életben, a valóságban Hunyadi Jánosunk? Teljes tisztelet s becsület az osztrák tábori kar katonai képességének, de talán nem koczkáztatok vakmerő állítást, ha mégis azt mondom, hogy például az: „Ich gratuliere, die Türkén sind vernichtet" mondásával hiressé lett osztrák tábornagy, ma legalább még nem Hunyadi János! De hát tegyük fel, hogy van Hunyadi Jánosunk életben, valóságban, nemcsak érczbeu. Ebből azonban még nem következik az, a mit Éber képviselő ur állít, hogy tehát menjünk a Rigómezőre! Igaz ugyan, hogy Hunyadi János oda ment; de miért ment oda? Azért, hogy a vitéz Skanderbéggel egyesüljön. De vájjon, kivel egyesülhetünk ott mi ? Szövetségesekként várnak-e ott minket a harczias albánok ? Várnak bizony, de puskahegygyei! Továbbá, Hunyadi János nem Bosznia, nem Mitroviea felől ment a Rigó-mezőre: mert a Balkán ezen fennsíkja Bosznia felől csak nagyon nehezen közelíthető meg. Ugyanis közben feküsznek a novibazári szandzsák meredélyes hegyeinek emelkedései, szoros utai, vízválasztói; úgy hogy azon százezerekre menő hadsereg, melynek működésétől Rigó-mezőn a Balkán félsziget sorsának eldöntése függ, NoviBazár felől, lőkészlettel, élelmi szerekkel stb., ha csak öszvérek hátán nem, de másként nem tudom, miként volna ellátható. A Rigó-mező természetes háttere nem Bosznia: hanem Szerbia és útja nem Mitrovicza, hanem Nándorfehérvár és Nis felé vezet. Es így, ha a Rigó-mezőn akarunk katonai állást foglalni a Balkán félszigeten: akkor nekünk Szerbiát és nem Boszniát kellett volna adnectálni. Legalább a nagy Hunyadi János ekként tett; ugyanis midőn a Rigó mezőre ment, Belgrádot már rég birta és a hűtlen Braukovits despotát megboszulandó, Szerbiába tört, azt meghódította, feldúlta és csak azután kanyarodott Nistől a Rigó-mező felé. A hadak főútvonalai és a stratégia alapelvei pedig nem változnak, ugyanazok ma is, melyek voltak négyszáz év előtt. 46