Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-24

Sé. országos ülés november^. 1878. 345 Ezen állásfoglalás két tekintetű Ítélet alá jön : egyik a katonai, másik a politikai, a mely véleményem szerint nagy befolyású. A mi a katonai helyzetet illeti, természetes, annak stratégiai előnyeiről és hátrányairól igen sokat lehet beszélni; és ez mindig vitás kérdés marad, mig a dolog eldől. De vannak mégis bizonyos elvek, a melyek régen ismeretesek a világ előtt, régen ismeretesek, az ilyen eszméknek úgyszólván abéczéje. Ezek közt ott van első helyen, hogy egy rövid határ könnyebben védhető, mint egy hosszú határ. Méltóztassanak a térképet megnézni, és azt fogják találni, hogy azon állás, melyet mi elfoglalunk, két harmaddal rövidebb, mint az, melyet ezelőtt Halmátia hosszában és a Szávánál elfoglaltunk. (Halljuk!) Van egy másik eszme, mely meglehet, szintén túlhaladott álláspont, de mégis eddig abe-nek tekintetett; ez az : hogy a belső védelmi vonal mindig sokkal eló'nyösebb, mint a külső. Méltóztassanak megint megnézni a térképet és azt fogják találni, hogy a régi határ csúcsba ment, és pedig oly csúcsba, mely egyik oldalán egy igen keskeny territórium, t. i. Dalin atia által volt képezve; úgy hogy bármely oldalról, egyikről mint a másikról megtámadható volt. Hogy ezen vonalra még most is némi súlyt fektetnek azok, kik rendesen e tekintetben talán mégis mérvadóknak tekintetnek, ez talán azt mutatja, hogy a német-franczia hadjárat végén a területi cessióra nézve a főérv a katonai volt, t. i. az akkori német határ ugyanolyan formájú volt, mint a miénk; bár némileg eló'nyösebb, mert a csúcs nem volt oly éles, azaz olyan határ, melyet nem lehet megtűrni, mert folytonos támadásoknak lenne Németország kitéve, és ezen katonai tekintet oly erős volt, hogy minden más politikai tekintetek, melyek léteztek Elsace és Lorraine annexiója ellen, elenyésztek. Én tehát katonai tekintetből a Rigómező felé való állásfoglalást szerencsétlen eszmének nem tartom. [Mozgás.) Politikailag is lehet talán némileg valamit mondani erre. Szép dolog az európai eszméket oda állítani: de hogyha gyakorlatilag, főkép a történelem útján vizsgáljuk ezen európai eszméket, úgy találjuk, hogy ezek akkor keletkeznek, midőn két vagy három hatalom, melyek magukat egy másiknak túlkapásai ellen védelmezni akarják, egy elég erős combinatiót csinálnak arra, hogy esetleg visszatorolják azon erősebb hatalmat, így volt ez 1814/15-ben a napóleoni harczok után; így volt 1855-ben a krimi háború után. Ennek fofeltétele véleményem szerint az, hogy minél világosabban kiderüljön, melyek azon hatalmak, melyeknek leginkább érdekében van ezen túlkapást, a mennyire lehet fékezni. Ha a berlini congressusnak más eredménye nem is KÉPVH. NAPLÓ. 1878—-81. I. KÖTET. volt: megvolt, azt hiszem, azon eredménye, hogy ezen érdekeket, melyek még ezelőtt &gy bizonyos vague modorban léteztek, sokkal inkább felszínre hozta; én kimutattam elég tisztán, hogy hol lehet találni ezen érdekközösséget. Midőn egyrészről Anglia Cyprus szigetét foglalja el s állást foglal Ázsiában Muszkaország ellen; mi pedig állást foglalunk Boszniában és a Rigómezőn : akkor úgy hiszem, ebből mégis kitűnik az, hogy ezen lépés politikai jelentősége nem oly csekély, mert vannak bizonyos tények, melyek magukban rejtik az angol szövetség következését. Már ezen állásnál fogva azt találom, hog}^ képtelenek lennénk más politikát követni, mint a mely Muszkaországnak a kellő korlátok közé szorítására irányul. így tehát ezen érdekközösség, a mely ezelőtt csak oly vague módon volt mindig hangoztatva, véleményem szerint ezen kettős tény által, igen praegnans kifejezést nyert, mtly a jövőben az eseményekre igen hatalmas befolyással lesz. Természetesen minden attól függ, hogy e tekintetben mit fogunk tenni az elfoglalt állásban. Mert hogy ezen állásfoglalásból, mint az igen t. ministereluök ur felszólalása végén mondta, egy irányban és a másikban jó is, rósz is, következhetik, ki fogja azt tagadni? Ezek után a t. ház méltán kérdezheti, hogy ennek daczára miért irom alá a válaszfelirati javaslatot, a mely aggodalmakat fejez ki. Aláírom azt, mert véleményem szerint, midőn a keleti kérdés megindult, minden magyar ember szivét aggodalmak töltötték el. Sokkal több bánatot hozott ezen kérdés nekünk, mint örömet, s főleg midőn megindult, egész terjedelmében éreztük annak súlyát. Méltán kérdheti mindenki: mi lesz ennek következése? — de határozott választ senki sem adhat. Merész jós volna, a ki e tekintetben bármit merészelne előremondani. Én tehát, midőn hozzájárulok ezen aggodalmak kifejezéséhez: teszem ezt azért, mert magam is érzem azokat épen úgy, mint bárki más. A válaszfelirat végén azonban ki van fejezve a remény, hogy mindezekből ki fogunk bontakozni. S én tökéletesen osztom ezen reményt, mert bízom nemzetünk és a monarchia életképességében s őszintén megvallom, hogy bizalmam is van azok iránt, kik a kormányt eddig vezették. (Helyeslés a jobboldalon,) Kérdezhetné valaki, miért nem fejezi a felirat ki ezen bizalmat? Arra a válaszom az, hogy véleményem szerint ezt nem szokás az uralkodó pártnak vagy a többségnek tennie, a mennyire az én parlamenti emlékezetem megy, én ezt nem láttam sehol. Jutott-e valakinek eszébe, hogy Angliában, mikor Cyprusról, meg a szerződésről volt szó, hogy ezt a többségnek valami bizalmi szavazata kövesse a ministerium irányában? Senkinek sem jutott eszébe, 44