Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-24

3^2 24. országos Ülés november 28.1878. sem, mert bár abban igen sok helyes nézet van, de hibázik belőle szerintem a helyes conclusio; mert egy politikát elitélni, és azokat, kik ezen politikát csinálták nem Ítélni el, ez bennső ellentmondás. Mindezeknél fogva én részemről gróf Apponyi Albert t. képviselő ur által beadott felirati javaslatot mind egészében, mind pedig részleteiben magamévá teszem; magamévá teszem azért, mert benne meg van a kellő parlamentalis conclusio, meg van erős bírálata a külpolitikának és jelezve van benne azon irány is, a melyet követni kellene. Helytelen szerintem ezen külpolitika, mert meg nem felel sem a dynasticus, sem monarcbieus, sem Magyarország érdekeinek. Magyarország érdekeinek meg nem felel, mert a nemzetet a benső eonsolidatio munkájában gátolja; nem felel meg a monarchia érdekeinek sem, mert a nagyhatalmi állást csorbítja és a békét nem biztosítja. Nem felel meg a dynastia érdekeinek sem, mert én a dynastia érdekét oly szoros kapcsolatban tartom lenni a két előbbi érdekkel, hogy azt egymás nélkül képzelni sem tudom, s miután e két elsőnek meg nem felel, lehetetlen, hogy a harmadiknak r megfeleljen. [Helyeslés a balon.) T. ház! Én nagy figyelemmel kisértem a ministerelnök ur beszédét, úgy szintén azon képviselő urakét is, kik a kormány politikáját védték : de megvallom, ezen meggyőződésemben engem egyáltalában meg nem tántorítottak; sőt ellenkezőleg, hallva Szlávy József és Wahrmann Mór képviselő urak beszédeit, ezen meggyőződésemben még inkább megerősítettek; kérem a t. házat, méltóztassék Apponyi Albert t. képviselőtársam felirati javaslatát a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Helyeslés balfelŐl.) Éber Nándor: T. ház! {Halljuk!) Én nem tartozom azok közé, kik a keleti kérdésnek most végleges solutiójában hisznek. Talán emlékeznek a t. ház azon tagjai, kik a múlt alkalommal is e háznak és a delegátióknak tagjai voltak, hogy én abbeli nézetemet már akkor jeleztem. Nem hittem pedig ezen solutióban, mert én a keleti kérdést sohasem tekintettem mint egy csupán politikai kérdést, melyet a zöld asztalnál fognak megoldani, hanem egyrészről mint egy nehéz nemzetközi és hatalmi, másrészt pedig egy bonyolódott állami, vallási, nemzetiségi problémát. Az ilyen esetekben inkább az időtől kell várni a megoldást, mely ezen átalakulásra és a kibontakozás végére vezet és azon különféle nemzeti és hatalmi érdekek és igények között az egyensúlyt előállítja. Az ilyen kérdést, véleményem szerint, nem indítja meg semmi, az megindul magától. Midőn tehát például arról van szó, hogy ezen kérdés a Romániával kötött kereskedelmi szerződés által, vagy nem tudom milyen, a határon mutatkozó jelenségek által idéztetett elő, én szintén megvallom, hogy felfogásom szerint csak bizonyos külső symtomák vétetnek figyelembe, nem pedig azon processus, mely azok alatt folyik. Ezen két tényező már régen befolyással volt ezen kérdésre. És megújul mindig ezen kérdés, midőn vagy egyrészről a hatalmi viszonyokban, melyek Európában léteztek, valamely változás történt, vagy pedig, midőn ezen átalakulási processus egy krisist idézett elő. Méltóztassék visszatekinteni a keleti kérdés fejlődésére e század elején és úgy fogják találni, hogy midőn egész Európa el volt foglalva a franczia háborúval: Muszkaország megindította a kérdést és a Bukarestben 1812-ben kötött békével egy hatalmas lépést tett előre. A húszas években épen az ellenkező történt. Nem a hatalmi viszonyok változtak, hanem beállott egy krisis e benső átalakulási processusban, és pedig kettős irányban, t, i, az egyik a görög mozgalom által, a másik azon forrongások által, melyeket a konstantinápolyi első reformkísérletek előidéztek. 1854-ben ismét megfordítva történt. A keleti kérdésnek az eredete nem a belső átalakulás, hanem a külső viszonyok változásából folyt ki; mert ez pedig csakis — a mint én fogom fel — az 1848-iki eseményeknek volt visszahatása, valamint egy nagy mozgalomnak, mely e tekintetben Muszkaország, illetőleg a czár akkori véleménye szerint Európát annyira elgyengítette volt, hogy e tekintetben neki szabad kezet engedett; és a keleti kérdés egy csekély kis dologból, t. i. a szent helyekre nézve felmerült differetitiákból keletkezett. így áll az eset jelenleg is véleményem szerint. Én a mostani phasisnak elejét nem azon mozgalmakban keresem, melyek 1875-dik évben Herczegovinában eredtek: keresem az előtte levő években, keresem azon hatalmi viszonyok változásában, a melyek az 1866-iki és az 1870-iki eseményeket idézték elő. Hogy talán némi jogom van ezt mondani, kiderül az abból, hogy még ezen események nem voltak bevégezve, midőn már az 1870. év végén Muszkaország előlépett és a Fekete tenger kérdését felvetette. És mi volt ezen felvetésnek a következménye ? Kiderült az, a mit Muszkaország már akkor is sejtett, t. i. hogy azon Európa, a mely a párisi békét megszabta, már nem létezik többé; ez volt a próbaköve és ez bebizonyodván, az egész mozgalom a másik irányban is megindult. Az ily mozgalmakat nem csak akkor kell tekintetbe venni, mikor kitörnek és hogy ha egyszer ezen mozgalmaknak története meg lesz irva, akkor fogjuk csak látni, hogy ezen mozgalmak mily messzire mennek vissza. Azon herczegovinai lázadók vagy fölkelők már egy évvel előbb Montenegróban tartózkodtak; a bulgárok, a kik fölkeltek, a comitékkal működtek már, Bukarestben, Galatzban, magában Bulgáriában s Konstantinápolyban már éveken át. Tehát véleményem