Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-24
24. országos ülés november 23. 1878. 337 levelét. Az állandó igazoló bizottságnak fog kiadatni. Az elnökségnek több bejelentése nem lévén, következik az indítvány és interpellatiós könyvekben foglalt bejegyzések felolvasása. Baross Gábor jegyző: T. ház! Az indítványkönyvben újabb bejegyzés nem foglaltatik. Az interpellatiós könyvben a következő bejegyzés van: „Nov. 22. Molnár Aladár a honvédségnek a magyar korona országain kivül való alkalmazása iránt." Elnök: A képviselő ur a szokott időben megteendi interpellatióját. Következik a napirend: a válaszfelirati vita folytatása. Kiss Albert: T. képviselőház! Mióta nekem ezen házban jelenlehetni szerencsém van, egy körülmény ragadta meg különösen figyelmemet, a mely, megvallom, én reám a milyen váratlanul, épen oly fájóan hatott. Nevezetesen fájdalommal tapasztaltam, hogy a t. többség mindannyiszor — legalább szónokainak számát, az ellenzék részéről szóltak számához viszonyítva, — midőn szólni talán képviselői kötelem lett volna, hallgatott ; akkor pedig, midőn az ezen oldalról felhozott érveket kellett volna meghallgatnia, vagy tüntetőleg eltávozott, vagy azt ki sem hallgatta. Én csak egyszerűen jelzem ezen tényt. Nem akarok fölötte sem Ítéletet mondani, sem indokait megvizsgálni. Csak azért jelzem mint tényt, mert ez indít arra, hogy én a jelen alkalommal egészen eltérjek azon elhatározásomtól, melylyel még akkor birtam, midőn szólásra magamat fölírattam és ne térjek ki saját álláspontunknak támogatására, hanem szorítkozzam csakis annak védelmére, azon indokok ellenében, melyek a 2l-es bizottság által készitett felirati javaslat mellett és igy ellenünk felhozattak. Ha figyelemmel átvizsgáljuk azon szónoklatokat és indokokat, a melyek a 2l-es bizottság által benyújtott felirati javaslat mellett e házban elmondattak; ezen szónoklatok mindannyian magához a felirati javaslathoz, mint tojás a tojáshoz annyira hasonlítanak, menetelük egy és ugyanaz. Kezdetben egy valójában szép és nagyszerű állítás. Ezt követi azután más, egy „elégia" a nemzet fájdalmairól, meglepetéseiről, politikai szomorú helyzetéről, oly szivet indítólag, lelket rázólag, hogy valójában az embernek el kell érzékenyülnie. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Ezen felsóhajtás után egy felkiáltójel s az alá pont következnék. De a t. szónokok rendesen szándékosan elfelejtették ezt és kettős pontot tettek. E két pontot követte azután az ezen felirati vita folyamán csaknem fatálissá vált „azonban" átmeneti szócska és a t. képviselő urak, a kik ezen kettős pontig választóik előtt, választóik KÉPVH. NAPLÓ 1878—-81. I. KÖTET. érzelmét látszottak tolmácsolni, ezen fatális „azonban" szócska mellett könnyűit kebellel léptek az általuk évek óta ismert helyre azon padokba, s azonnal édes vagy savanyú, vagy talán keserű „szósz"-szal, rövidebb vagy hosszabb előzmények után kinyilatkoztatták, hogy azon felirati javaslatot, a melyet a t. kormány magáévá tett, „igen" szavazatukkal biztosítják. Azonban e téren leginkább kitűnik s kimagaslik előttem Wahrmann Mór t. képviselő a tegnapi napon tartott beszéde. Legyen szabad nekem azon állításom bebizonyítására Wahrmann t. képviselő ezen beszédének rövid, de hű kivonatát adni: (Halljuk! a szélső halon) egyszersmind, hogy annál tárgyilagosabb és hívebb lehessek, engedje meg nekem a t. ház, hogy mindazon tételeket, a melyekre hivatkozni fogok, felolvashassam. (Halljuk! a szélső balon.) Azt mondta ugyanis Wahrmann Mór tisztelt képviselő ur tegnapi beszédében, hogy ő az occupatiót „szerencsétlen eonceptíónak és baljóslatú lépésnek tekinti"- azonban, mint „laikus* „szilárd Ítéletet még nem mondhat" ; de fentebb jelzett érzelmét a fejedelem előtt a válaszfeliratban tolmácsolni kötelességének érzi azon indokokból, mert, mint ugyanő monda: „az államok életében a népek érzelmei gyakran megbízhatóbbaknak és biztosabbaknak mutatkoztak, mint az államférfiak ítéletei." Ugyan kérem, t. ház, hát vannak-e ezen háznak azon oldalán és ezen oldalán bármily politikai meggyőződéssel biró oly férfiak, — bírjanak bár a legnagyobb szónoki tehetséggel, — a kik ezen állításnál igazabbat, szebbet vagy nagyszerűbbet mondani képesek legyenek? íme, tisztelt ház! mit én először mondottam, itt van beszédében az első nagyszerű, és hangzatos állítás. Követi ezt a compromissum történetének futólagos megemlítése után a választók részére számított „elégia", vagyis szent-ének, a mely következőleg hangzik: (Halljuk! olvas) „Látok politikát, melynek azon két nagy czélt, melyet mindannyian elérendőnek tartottunk — az orosz hatalom túlterjeszkedésének megakadályozását és a szláv elem aspiratiói növekedésének meggátlását — elérni nem sikerült; látok politikát, mely a békét a legközelebbi jövőre sem biztosítja; látok politikát, melynek minden erőltetései csak azt eredményezhették, hogy a san-stefanoi béke a berlini szerződés által, — a rósz, a kevésbé rósz által, — felváltatott: de a mely még arra nézve is, hogy ezen csere tényleg keresztül vitessék, magának semminemű biztosítékot megszerezni nem tudott." És mikor, t. ház, a honfi elkeseredésnek ezen súlyos vádjával vádolja a t. ház előtt, s így közvetve választói, sőt az egész nemzet előtt a keleti politikának intézőit: mit méltóztatnak 43
