Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-23

328 28. országos ttlé* november 22. 1878. De én részemről azt tartom, hogy — ha igazságszolgáltatásról van szó — az igazságnak komoly mérlegelése ép úgy illeti a törvényhozót, kinek ítélete akár helyes, akár helytelen következményeiben ki nem igazítható, mint a történészt, kinek évtizedeken keresztül dogmául tekintett nézete — a mint ezt mindennap látjuk — egyezerre felforgattathatik, a mi az elitéit egyének rehabilitatióját vonja maga után. A politika feladata az, hogy magának helyes czélokat tűzzön ki és ezen helyes czélokra a legjobbaknak és legczélszerübbeknek látszó eszközöket fölhasználja. De a legjobban választott eszközök sem biztosíthatják mindig a sikert és a leghelyesebben választott eszközök mellett is bizonyos czélok elérése gyakran lehetetlennek mutatkozik, ha a constellátió és esetleg le nem győzhető akadályok ezt gátolják. A t. egyesült ellenzék már saját politikájában is tapasztalhatta, hogy óhajtott czéljuk — daczára annak, hogy elérésére meggyőződésük szerint a leghelyesebb eszközöket választották és ezeket a legnagyobb buzgósággal alkalmazták — szerencsétlen constellatiók folytán elérhető nem volt. Minden politikai helyzet valamely politikai actiónak, vagy a politikai actiók sorozatának kifolyása. Hisz a politikai actio czélja: a politikai helyzetet előkészíteni, azt megteremteni, módosítani, megváltoztatni, czéljaiknak megfelelőleg értékesíteni. De mindemellett tudok magamnak olyan politikai helyzetet is képzelni, mely minden kifejtett erély daczára nem az, melyet óhajtottunk és melyet sikeresen felhasználhatnánk. És azon esetre, ha az a politikai helyzet, melyben az osztrák-magyar monarchia magát ma találja, ilyen: akkor megengedhetőnek vélem a t. ministerelnök urnak azon distinctióját is, mely az e felirati javaslatban kifejezett aggodalmakat csakis a helyzetből kifolyóknak tekint. ítéletünket e szerint felirati javaslatunkban felfüggesztve, nem mondhatjuk benne, — bármily fájdalmasan érezzük is a helyzet aggasztó súlyát — a mit gr. Apponyi Albert és barátjainak javaslata hangsúlyoz: hogy csakis ő Felsége jelenlegi tanácsosainak másokkal való felcserélésében találjuk a megnyugvás biztosítékát. Tehetik ezt azok, kik eléggé ismerik az eddig követett politika minden részletét; kik a diplomatiai tárgyalások minden titkaiba beavatvák s e szerint nem subjectiv impressiók alapján, hanem a tényállások folytán, az adatok nyomán kellő objectivitással, alaposan Ítélnek. Tehetik ezt azok, kik nemcsak a külügyi kérdésekbeu ítélik el a kormány eljárását, hanem már azon fontos kérdésekben, melyek a múlt országgyűlést foglalkoztatták, okot találtak bizalmatlanságra és kik e szerint jogosan ragadhatnak meg min- , den időt és alkalmat állandó bizalmatlanságuk kifejezésére. Tehetik ezt azok, kik nézeteik érvényesítését nemcsak a külpolitikában, hanem más belkérdésekben is csak kormányváltozástól remélhetik, és kik oly szerencsések, hogy soraikban annyi férfit látnak, kikben képesség és akarat egyesül, kik hajlandók a kormányra lépni és a bevégzett tények, vagy azok közvetlen következményeinek elhárítására vállalkozni. De mi nem tehetjük, kik őszintén bevalljuk, hogy a múltra nézve megnyugvással határozott ítéletet mondani képesek még nem vagyunk; mi, kik ezen kormányt a kiegyezés nagy kérdéseiben és nehéz munkájában meggyőződésből és erélylyel támogattuk; (Felkiáltások a szélső balon: Elég rósz! Halljuk!) mi, kik a gyakran ismétlődő provisoriumokban, a fenyegető kormányváltozásokban, a belreformok annyira szükséges nagy munkájának folytonos gátját látjuk, és kik azoknak egyéb politikai czéljai iránt, kikről tudjuk, hogy ma a kormányt tényleg el is vállalnák — a külpolitikára nem tekintve — kellő megnyugvással és bizalommal még nem vagyunk. De nem fogadhatom el azt a szemrehányást sem, hogy az aggodalmak felsorolása csakis szemfényvesztés, csakis a nyugtalanított kedélyek lecsillapítására, s tekintett a közvélemény nyilvánulásaira történik a nélkül, hogy e körülménynek valami lényegesebb súlyt tulajdonítani lehetne. Az oly aggodalmaknak, minők a feliratban nyilvánulnak, a fejedelem színe előtt való fölemlítése és felsorolása felfogásom szerint egyértelmű azon óhajnak kifejezésével, hogy ezen aggodalmak el is oszlattassanak, meg is szüntessenek. Ily politikai mély aggodalmak megszüntetése nem történhetik szellemdús elmefuttatások és az uccupált tartományok igazgatására vonatkozó törvények tetszetős indokolása által; ily pénzügyi súlyos aggodalmak megszüntetése nem történhetik kedvező és szűkebb mértékre szorított költségvetés által, mely föltevéseknek, de nem a tényállásnak megfelelve, a tökéletes baj felismerését a költségvetés beterjesztése napjától a zárszámadások benyújtásának napjáig elodázza. Ha aggodalmak ezen a módon eloszlathatok: akkor azok az aggodalmak nevét nem érdemlik meg; ha ily reményekben ringathatnám magamat, akkor Schiller Fülöp királyával azt mondanám: „Ha aggódni kezdek, aggódni meg is szűntem már." En az aggodalmak megszüntetését csak az actió korlátozásában, az irány megváltoztatásában látom; (Helyeslés a baloldalon) mert én tökéletesen osztozom Szlávy József igen t. barátomnak azon nézetében, hogy ilyen kísérleteknél a folytatás! viszketeg és a terjeszkedési hajlam igen