Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-20

264 80. országos tllós noTember~19. 1878. az összeírás nem helyes. Szigorú rendeletet adott ki, hogy a tisztviselők felülvizsgálják községekként a közmunka összegét. Ez megtörtént, és az eredmény mi lett? Hogy kivéve az előtti idő adótartozásában elexequált jószágokat, az összeírás hű volt. Hogy a pénzügyminister urnak is tudomása volt az ország nyomorú anyagi helyzetéről, kitűnik kiadott rendeleteiből, mert hiszen képviselőtársaim ismerhetik az adóvégrehajtás ügyében kiadott szigorú rendeletet. Ezt megmutatja az 1876-iki XV. t.-cz. is, mely ámbár meg van spékelve mindenféle büntetés, felelősség és fegyelmi eljárási paragrafusokkal: mégis jónak látták bevenni a 63-ik §-t is, mely jutalmat igér s nevezetesen azt tartalmazza, hogy a községi adóbehajtó közegek, a községi jegyzők, szolgabírák, ha a f. évi adót behajtják, jutalmat érdemelnek. No már, hogy egy olyan államban, melyben ilyesmire szorulnak, milyen az anyagi helyzet, el lehet képzelni. (Igaz! úgy van! a szélső bálon.) Ezen szigorú rendeletek következtében az adófelügyelők mindent elkövetuek, hogy a pénzügyministernek, a volt pénzügyministernek, mert jelenleg pénzügyminister nincsen, kedvébe járjanak. A községi elöljárókat feljelentik, azoknak megbüntetését, és fegyelmi eljárás alá vonását kérik. Sőt tovább mennek, a szolgabirák örökösen jelentgetik a főispánoknak, meg a közigazgatási bizottságnak, mintha azok lennének okai, hogy nem kedvök szerint foly be a pénz, melyet ők oly könnyelműen elköltenek. És mi ennek a vége? A ministeri tanácsosok, kiket időszakonkmt kiküld a pénzügyminister, daczára annak, hogy azok a legszigorúbban, leggorombábban járnak el, nem a hivatalhoz tartozó egyének előtt lepiszkolják, — a finom társalgást nem Saskutól tanulván — elcsapással fenyegetik. Szomorú helyzete ez az országnak! (Nevetés a jobboldalon) Ha nevetni tetszik, csak rajta, az nem a mi dolgunk. És t. ház, mire mentek az által, hogy ily eljárást követnek? Ha a kormány tagjai közül valaki meg akar győződni, rendeltessen vizsgálatot s tapasztalni fogja, hogy még oly tárgyakat is, melyek az 1808. XXL t. ez. 40. §-a és az 1876. XV. t. ez. 54. §-ában a végrehajtás alól mentésit! ettek, végrehajtás alá vonnak és elárverezik. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) És hogy ha a kormány valamely tagja, különösen, ha a jelen nem levő ministerelnök ur megakarna győződni arról, és időszakonkint, mert minden községben egy-egy bizonyos napja van a végrehajtásnak — megjelennék: tapasztalhatná azt, de egyszersmind azt is, hogy az ő nevét és a megboldogult — mert miután a bársonyszéken nem ül többé — hát a néhai Széll Kálmán nevét is, hogy ezen emlegetést, ha hallanák, tetszenék-e nekik vagy nem, azt rajok bízom. És mire fordítják, miért akarnak most újabb terhet róni a nemzet nyakára? Hogy szavazták meg a 60 millió frtot, a mely már perdü és még a többi kiadásokat, a melyek következni fognak? Mikor az ország, a nemzet ily nyomorult anyagi helyzetben van, egy ilyen kalandos hadjáratot kezdenek, mely úgy Magyarországnak, mint Ausztriának intézményeivel össze nem fér, alkotmányával ellenkezik és e nemzetet hálátlansággal bélyegzi. Az osztrák-magyar állammal össze nem férhető, létét és nem létét veszélyezteti e hadjárat, mert Törökország és Ausztria-Magyarországnak léte és nem léte össze van fűzve, csak egyedül e két állam lehet természetes szövetségese egymásnak, mert egymás fennállásától függ egyik vagy másik léte. Ha a t. kormány e hivatásának megfelelt volna és igyekezett volna oda működni, hogy a párisi szerződésnek érvényt szerezzen és ha szava nem használt volna, fegyverrel, nagyhatalmi tekintélyével az orosz hadjáratot megakadályozza, még csak Plevna előtt is, az orosz hatalmat 100 — 150 évig úgy Ausztria-Magyarországra, mint egész Nyugat-Európára veszélytelenné tehette volna. Es most én azt mondom — bár nem akarom öassandra szerepét játszani — hogy Plevnánál nem Törökországnak lett megásva sírja, hanem Ausztria-Magyarországnak. T. ház! Azt monda a t. ministerelnök ur, a ki jelenleg itt a házban nincs, hogy ha beavatkozott volna Ausztria-Magyarország ebbe a hadjáratba, elszigetelve lett volna. Én azt hiszem, hogy a t. ministerelnök ur mikor ezt monda, nem volt őszinte és maga sem hitte. Mert nem lett volna elszigetelve AusztriaMagyarország. Szövetségese lett volna •— a mi legnagyobb horderejű — Magyarország közvéleménye, szövetségese lett volna az erős Törökország, szövetségese lett volna Angol ország és szövetségese lett volna Svéd- és Norvégország. (Nagy derültség.) Kérem ne tessék oly nagyon nevetni. Poroszországot sakkban tartotta volna Francziaország, Elsass és Lothringiáért. (Derültség.) Igen ! Igen! Dánia pedig Scklezvig-Holsteinért, (Nagy derültség) Svéd- és Norvégország pedig Estlandot és Finnlandot még nem felejtette el. (Hosszas, élénk derültség.) De ha már most majd Porosz és Oroszország azon eszmét fogják fölkarolni, mely csak idő kérdése, t. i. a fajegyesítés kérdését, ha ez a harcz be fog következni, akkor fog majd Ausztria-Magyarország elszigetelten állani, annál inkább; mert olyan heterogén elemekből áll, melyeket nagyon könnyű felosztani, konezpt mindenik hatalom kap. Én megvagyok felőle tökéletesen győződve, hogy midőn a t. ministerelnök ur e hadjáratba