Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-19

19. országos ftlés november 18.1878. 249 merev „nem hisszük" ki nem redukálja, meglehet nyugtatva az iránt, hogy az oeoupatió nem mint czél, nem mint a nemzet által már eszméjében egyértelmű határozottsággal elitélt Oroszországgali parallel actió, de ellenkezőleg mint eszköz a pártkülönbség nélkül, e haza minden hü fia által óhajtott czél, a délszláv elemek orosz védszárnyak alatt tömörülésének korlátozása; és illetőleg a megmaradt török birodalom életképességének önérdekünkbem fentartása felé, vétetett foganatba. így Ítélem én meg az oceupatió kérdését. Vagy forgott fenn állami és nemzeti létérdekeink biztosítása tekintetében annak politikai szükségessége, vagy nem. Ha nem, akkor nyelvünk nem rendelkeznék kifejezéssel, mely a követett politika könnyelműségét, hogy ne mondjam, vétkességét jellemezhetné: vagy igen, s akkor minden melléktekintet háttérbe szorításával, és daczára az áldozatok talán még növekvő mérvének, következetesen kell, hogy folytassuk minden netaláni áldozatok daczára még akkor is, ha a viszonyok alakulása a ma ideiglen megszabott tartományoknak biztonságunk érdekében idővel talán végleg államtestünkhöz csatolását tenné szükségessé. (Élénk ellenmondás a balon és szélső balon.) En részemről hiszem, meg vagyok győződve, hogy az occupatiót politikai szükségesség parancsolta, és reménylem, hogy a választott mód és eszközök az óhajtott czélhoz vezetendnek. Ezért pártolom a követett politikát, és ezért óhajtottam volna, hogy tekintettel annak általánosan helyeselt végczéljaira, a honfi kebelben minden nagyobb mérvű válságos külügyi actió által természetszerűleg támasztott aggodalmak, a felirat szövegezésénél a politikának egyelőre, a vajmi hamar kifejlendő eredmények megitélhetéseig, érintetlenül hagyásával, csak a viszonyaink között lehető legszigorúbb mérvű takarékosságot igénylő pénzügyi helyzetre nézve nyerendettek alkalmazást. Ezekben jelezvén nézeteimet, miután a válaszfelirati bizottság által bemutatott javaslat lényegben azoknak megfelel, azt a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés a középen) Miklós István: T. ház! Hegedüs Sándor t. képviselőtársam azt mondta, hogy a kormány elleni vádak emelése csak az ellenzék alapnélküli izgatásának következményei. En erre bátor vagyok megjegyezni azt, miszerint egy ellenzék bármilyen jeles szellemi erőkkel rendelkezik is, minden alap nélkül egy nemzetet izgatottságba hozni nem képes. Ha felizgatta valami a nemzet közvéleményét, azt bizonyosan a kormány tényei és mulasztásai tették. (Helyeslés a szélső' baloldalon.) Egyébiránt t. ház, hogy a kormány ellenében e helyen felhozott vádakat maga a t. ministerelnök ur és Hegedüs Sándor képviselő urak is mily fontosaknak tartják és mily nehezen tudják védelmezni, kitűnik abból, hogy mindketten első KÉPVH. NAPLÓ 1878—81. I. KÖTET. sorban a világesemények folyásával, a történeti események phrasisaival védelmezik a kormány politikáját. S valóban e felfogás értelmében van szerkesztve a trónbeszéd is, mert Magyarország felvirágzására annyira szükséges belreformok, szabadelvű institutiók, radicalis irányú törvények alkotására s a hiányos alkotmány fejlődésére a nemzet képviselői fel nem hivatnak, — s két rendkívüli ügy, u. m.: a véderő s a Horvát-Szlavonországokkali pénzügyi egyezség érintése után a kormányi felfogás szerint a világesemények által előidézett politika végeredménye Bosznia, és Herczegovina megszállása hozatik tudomásunkra. Nagyon természetes, t. ház, hogy a trónbeszéd ezen szövegezésére adandó válaszfeliratok mindegyikének első sorban a kormány azon politikáját kell bírálat alá venni, mely a birodalmat a magyar nemzet ismételt óvásai daczára — a jelen nehéz körülmények közé juttatta. A keleti kérdés, t. ház, már régóta foglalkoztatja Austria-Magyarország államférfiait. De ugy látszik — hogy mig Oroszország az 1856-iki párisi szerződés által megkötött helyzetében Sándor czär uralkodása alatt erőgyűjtés s a keleti viszonyoknak reá nézve előnyösb diplomatiai bonyolításában kereste jobb jövő reményében állami feladatát. Addig Ausztria-Magyarország külügyministere gróf Andrássy, eltérve a hagyományos s nemzetétől mindig óhajtott oroszellenes politikától, a reichsstadti fejedelmi találkozáson a császári szövetségben vélte Oroszország kezét keleti actiójában leköthetni, — s bármit mond Hegedüs Sándor tisztelt barátom, a keleti kérdés jelenlegi stádiuma a kicsinyes ministeri tanácskozókban döntetett el, és nem pedig a Balkán félszigetén. Ezen hosszantartó diplomatiai szövetség, mely csak Tisza Kálmán kormányelnök ur támogatása mellett állhatott fenn — eredménye a Tóth Vilmos képviselőtársam által oly fényesnek nevezett berlini szerződés: melyben európai Törökország nagyrészben felosztatott; Szerbia, Románia, Bulgária, Montenegró orosz szövetségben, pánszláv irányban terjeszkedhetett; Nis, Sofia, Sumla, — Várna s így a reánk nézve kereskedelmileg és hadászatilag oly fontos Duna és Al-Duna völgye Oroszország kizárólagos befolyása alá került. E tényekkel szemben, mi által védette meg Tisza Kálmán ur és kormánya annyiszor hangsúlyozott keleti érdekeinket a Balkán félszigeten ? Mi által vitte keresztül a vita folyamán hangsúlyozott azon állami czélt, hogy a Kelet-Oroszország hatalmába ne dobassék? Talán Bosznia és Herczegovina úgynevezett ideiglenes occupatíója által? Hisz a kormány ezen actiója nem a reánk nézve veszélyes orosz szövetség dél-szláv törek32