Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-19

19. ortzágo* ülés november 18. 1878. 243 mondotta. És így ezen tényezők alapján kellett a mi monarchiánknak is meghatározni álláspontját. Nem csak mi, de Irányi Dániel képviselő ur is azt mondja: nem jó a háborút provokálni. De Oroszországgal szemben csak három út volt számunkra. Ezek közül kettőre, minthogy azok már többször fel lettek említve, csak röviden fogok reflektálni. (Halljuk!) Az egyik az aktiv resistentia, a melyet Irányi Dániel t. képviselő ur Angliától várt. De azt mondja, ez képes lett volna reá, ha négy millió szurony nem áll vele szemben. Vegyük ki a négy millióból a mi egy millió szurouyunkat, mert minket is ellenállással vádol és velüuk szemben is áll vala három millió szurony. Nem tudom, hogy a ki háborút provokálni nem akart; oly háborút, mely a törökországi szláv népek belviszonyain mit sem változtat, annak ily politikát követni czélszerü lett-e volna. Nem is fejtegetem, hogy milyen eredménye lett volna. Csak azt akarom mondani, hogy Oroszország keleti állásán és politikáján a legfényesebb győzelem sem változtatott volna ; mert Oroszország akkor is uralkodott volna ottan, vallási, faji összeköttetései és az elnyomatás segítségével; minek következménye Törökország lassú , de alattomos és így ellenőrízhetlen, tönkrejutása, sőt épen ez rontotta meg az ottani kereskedelmet is; még pedig — ez igen nevezetes és figyelemreméltó körülmén)

7 — mert az állapot nem Angolországét és Francziaország kereskedelmét rontá meg, mert azt nekik a tenger által biztosította, hanem a velünk szomszédos területét; mert a zavargás és bizonytalanság ott állandó volt. És ez egyik oka annak, hogy a mi kereskedelmünk az angol és francziával szemben ott bizonyos tekintetben hátra van. A másik eljárás, melyet Hoffmann Pál t. képviselő ur hozott fel, a passiv resistentia lett volna, vagyis megmaradni magunk között, itthon, meghúzódni és nem törődni azzal, hogy mi történik oda kinn. Igaz, akkor a szláv óriási kigyó — mint egy nagy férfiú nevezte — kényelmesen körülfont volna és beállott volna ugyanazon eredmény, a melynek bekövetkezése oly apodictice említtetik. A harmadik eljárás — mert a másodikra sem akarok bővebben kitér jeszkedin — lett volna azon alternatíva, melynek egyik része az, mit Beőthy Ákos képviselő ur mondott: úgy eljárni, mint Anglia, midőn érdeksphäráit előlegesen körvonalazta ; a másik rész pedig az, mit a monarchia követett, azt mondani: a reformtörekvésekkel nem ellenkezik érdekünk, de Oroszország teljes felelősségére cselekszik és a béke megállapításánál fogunk érdekeink biztosítására részt venni. Anglia példája nem lehet kecsegtető, mert először érdek sphärája oly stricte nem valósítható, mint körülirta, utalok Batumra és a Balkánra és más részről eljárása oda lyukadt ki, hová a miénk, eredményt úgy ért el, hogy ép úgy részt vett a congressus tárgyalásaiban, kényszerítve a szükségességtől, mint mi; és így jött létre azon congressus, a melynek kezdeményezése, hiába tulajdonítja ezt Hoffmann Pál képviselő ur az Indiából felvonuló angol seregek következésének, egyenesen monarchiánknak köszönhető; ezt akták bizonyítják. Nem akarom a congressus tényeit és eredményeit különösen azon, igen szép paralellában, a melyet Tisza Kálmán t. ministerelnök ur a múlt alkalommal a san-stefanoi békével szemben mondott, itt ismét fejtegetni; egyszerűen felvetem a kérdést. Létrejött a berlini congressus, annak határozatait végrehajtsuk-e vagy nem? Ez a dirimens kérdés! Még pedig végrehajtani egészben vagy részben, igen vagy nem? A szélső baloldal férfias őszinteséggel, egész nyíltsággal és még nagyobb határozottsággal összetépi egyfelől a 67-iki egyezményt és leteszi a trón zsámolyához ; másfelől a berlini szerződést is Európának oda dobja. (Igenlés a szélső balon.) És megvallom, hogy ez nyilt és határozott, de ép oly vakmerő politika; annyival inkább, mert még a chronologiai rendet is elfelejtették megmondani, hogy előbb állítják-e fel a magyar hadsereget és azután verik meg a muszkát, vagy előbb rendezik a pénzügyeket s azután szakítanak Európával. (Helyeslés a jobboldalon, mozgás a szélső balon.) Azonban, minthogy kénytelen vagyok bevallani, hogy ily politikához kurázsim nincs, ezzel nem is foglalkozom. Az egyesült ellenzék t vezérszónoka, gróf Apponyi Albert képviselő ur és felirati javaslatuk másképen fogják fel a kérdést. Ugy hiszem, nem fogják ráfogásnak tulajdonítani, ha azt mondom, hogy végre akarja hajtani a berlini szerződést, noha némely magyarázataiból és némely phrasisaiból azt veszem ki, hogy azt két részre szeretné osztani. Hagyni Európát végrehajtatni Bulgáriára, a kelet-runiedai részekre és a Dardanellákra vonatkozólag, de végre nem hajtani Boszniára nézve. A mennyiben hatalmában állana, úgy látszik, így cselekedett volna. Hogy e tekintetben Oroszország praeponderentiáját mennyiben szállította volna le; és a mi érdekeinket mennyiben biztosította volna az egyik rész elhagyásával, azt én felfogni képes nem vagyok; azonban én egész bona fidessel azt tételezem fel — megengedem ennek megczáfolását — hogy az egyesült | ellenzék, ismerve a nemzetközi szerződések ter\ mészetét, ismerve a nemzetközi egyensúly kényszerítő hatását, végrehajtaná a berlini congressus határozatait teljes mértékben; de a mennyiben elfogadja a tényt, bizonyos kifogásokkal, bizonyos kikötésekkel él, és midőn a két válaszfelirat közül választani akarok, a melyek még fejtegetésem tárgyát képezhetik, egyfelől a 2l-es bizottság, 31*