Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-17

17. országos Illés november 16. 1878. 181 szállni, hogy a t. ministerelnök ur azontúl is a nemzetet csak hazafias ellenzéki szónoklatokkal boldogítsa, ne pedig vám- és kereskedelmi egyezségekkel s nem Bosznia oceupatiójával. {Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem rögtön, nem elhamarkodva, nem komoly megfontolás nélkül jöttem át a közjogi ellenzék soraiba. De minden komoly megfontolás mellett is nem tudtam magamat rászánni, azon — mint hiszem sikertelen — kísérletre és mint tartok tőle unalmas várakozásra, melyt. barátaim, az egyesült ellenzék férfiai magukat elhatározták. Előttem ugyanis tisztán állott a helyzet: vagy képesek vagyunk az ország megváltozott viszonyai köztt, sőt azok daczára Magyarországot boldoggá tenni, jövőjét biztosítani a 67-ki alapon, vagy arra többé a beállott súlyos viszonyok miatt képesek nem vagyunk. Az egyik esetben helyünk a kormánypárton van; a másik esetben helyünk a közjogi ellenzéken van. Engem a viszonyok mély megfontolása után politikai hitem, és mély meggyőződésem ide vezetett, de hogy az egyesült ellenzéket hová vezeti, azt egyelőre még nem tudom. Ki fogom magamat magyarázni. Előttem áll négy vagy öt felirati javaslat. Polit úrét és horvát testvéreinkét kivéve, a többi, különösen a kormánypárté és az egyesült ellenzéké főleg a keleti kérdésről és ezzel összefüggésben Bosznia occupatiójáról, továbbá az ország pénzügyi helyzetéről és a kormány ideiglenes állásáról beszél. Constatáljuk uraim a helyzetet. Mi ezelőtt tizenkét évvel kiegyezkedtünk és szoros államjogi kapcsolatba léptünk Ausztriával azért, hogy Magyarországnak a közgazdászat! téren, az anyagi jólét kérdéseiben teljes önállóság, teljes önrendelkezési jog biztosittassék; másrészről kiegyezkedtünk és szoros kapcsolatba léptünk azért, hogy Ausztria összes állami erejével segítsen bennünket önjóvoltáért is a keleti kérdésben s Oroszország balkáni törekvései ellen. E két föltétel volt a főczél, a melyért a nemzet nagy része százados törekvések, véres és keserű küzdelmek eredményének egy részéről, függetlenségének jelentékeny garantiáiról lemondott. A lemondás megvan, megtörtént, törvénybe igtattatott, iotézménynyé vált, sőt államjogi és nemzetközi szerződéssé tétetett. Kérdennvajjon a viszonos feltételek, melyekhez a kiegyezés köttetett, teljesültek-e ? Vájjon birunk-e mi közgazdászat! téren, birunk-e mi az anyagi jólét kérdéseiben teljes, sőt csak elegendő önrendelkezésijoggal ; vájjon gazdagabbá,vajjon boldogabbá tettük-e mi Magyarországot ? És másrészről vájjon megóvattak-e keleti érdekeink; vájjon Románia, mely elővédünk kelet felől, független-e ? Szabad-e a Duna, mely fő ere keleti kereskedelmi érdekeinknek? vájjon ment-e Oroszországtól a Balkán fél- , , sziget, melynek vagy a török, vagy a mi befolyásunk alatt kellene állani? Én azt hiszem t. ház, hogy az egyesült ellenzék t. férfiai egyetértenek velem abban, ha kimondom, hogy azon lényeges és fő feltételeknek, melyekért a nemzet az egyezséget megkötötte, épen az ellenkezője következett be. Mindaz, a mit óhajtottunk, elmaradt; mindaz a mitől féltünk a t. ministerelnök ur és pártjának eljárása folytán, bekövetkezett. Ha ez nem történt volna, s az egyesült ellenzék is nem így vélekednék a helyzet felől: akkor én azt hiszem, hogy az egyesült ellenzék ma nem volna sem egyesült, sem ellenzék; hanem ott ülne most is a kormánypárt kebelében űzne szelid házi perpatvart, készítene ártatlan felirati javaslatot és védelmezné a kormányt néma gondolkozással és hangos szavazással, a mint azt a kormánypárt cselekszi. Én azt hiszem, hogy a helyzet felfogásában mi és a t. egyesült ellenzék egyetértünk, és ezen körülmény feljogosít engem azon reményre, hogy előbb vagy utóbb, úgy lehet a közel jövőben már az egyesült ellenzék közeledni fog hozzánk {Ellenmondás balfeWl), sőt talán egyesülni fog velünk. Attól félek, hogy ha ma nem is, a közel jövő eseményei őt arra fogják kényszeríteni. Én ugyanis t. ház, kezdettől fogva erős kételylyel kisértem azon mozgalmat, mely elvégre az egyesült ellenzék külön párttá alakulásában ért véget. Bármennyire tiltakoztam is magamban ellene, hanem a legutóbbi idők eseményei azon benyomást keltették, hogy hazánk és nemzetünk súlyosabb körülmények közt, nagyobb arányokban ugyan, de hasonló katastrópha felé vezettetik Andrássy Gyula és Tisza Kálmán urak segédkezése mellett, mint a minő katastróphába a negyvenes években a bécsi kormány politikája által sodortatott. {Ugy van! szélsobálfelöl) Nekem, t. ház, a három-császár-szövetség mindig a sz. allienceot, az orosz túlterjeszkedés mindigaz illyrmozgalmat, a Rodich és Filippovitsféle jelentékeny szereplések mindig Gayt és a Jellasichokat juttatják eszembe. És ha látom, hogy miként szivatik Magyarország utolsó anyagi ereje a megkötött vám- és kereskedelmi szövetség által; ha látom, hogy a kormányok miként bánnak itt is, a Lajthán túl is a parlamenttel; ha látom, miként paralisálják a parlamentek ellenőrző hatalmát, ha látom, miként beesülik az alkotmányt, mig az nekik becses szolgálatot tesz; és miként játszák azt ki, mikor az nekik kellemetlenné válik: akkor t. ház, bennem naponként szilárdabbá válik azon meggyőződés, hogy a régi pártokkal, a régi pártjelszavakkal többé a hazát megmenteni, a fenyegető nagy veszélyt elhárítani nem lehet. Talán másként sem lehet. De ezen hitnek nem engedem, hogy bennem gyökeret