Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-16
168 16. országos ülés november 14. 1878. parancsolt belügyi szükségleteket és eulturalis czélokat teszik tönkre: akkor pénzügyi hitelünk oly lejtőre jutott, a melynek alján e szó van felírva: tönk. És kedvezőbb helyzetben vagyunk-e a gazdasági helyzetre nézve? Nem tapasztaljuk-e uraim, hogy épen azon politika, a mely inauguráltatott a legújabb kiegyezés által, lehetetlenné teszi a szabad mozgást iparunk és kereskedelmünknek. Pedig azzal biztattak a kiegyezés hívei annak idejében, hogy Magyarországnak az alkotmányosságban és felelős kormányában oly fegyverei vannak, a melyek által, ha a tíz év le fog tűnni, s e tíz év után megerősbödött a nemzet, — visszaszerezheti magának a pénzügyi és politikai önállóságot is. A tapasztalatokra utalok uraim, megtörtént-e ez? Nem történt meg, ép úgy, mint meg nem történhetik a kiegyezés ama másik feltétele, a melyet Andrássy Gyula gr. akkori ministerelnök különösen kiemelt, a mely szerint a honvédséget azért állítjuk fel, hogy annak idejében legyenek katonáink, a kik hősi ellenállással az éjszaki hatalom terjeszkedését meggátolják. Kedvezőbb helyzetben vagyunk-e ma, azon kérdésünkre vonatkozólag, a melyeket a trónbeszéd is érint: a hadsereg, és a Horvátországgal kötendő egyesség dolgában ? Van-e akármelyik pártnak programmja a hadsereg kérdésében, és a mennyiben van programmja, van-e ezen felirat valamelyikében foglalva ? A hadsereg kérdésére nézve, t. ház, e pártnak programmja, mint eddig, úgy ezentúl is az önálló hadsereg, mert csak ez biztosíthatja a nemzetet, hogy nem fogják alkotmányosságát oly irány által lehetetlenné tenni, mely irány most a keleti kérdésben kalandor-hadjáratba bonyolította az országot. Egyedül a nemzeti alapokon szervezett védrendszer képes megfelelni a czélnak. Mig a középkori hadászat helyett oly védrendszer nem állíttatik fel, mely a pénzügyi érdekeket és a nemzet érdekeit egyformán megfogja kímélni: addig biában fogunk a közösügyi budgetben nagy összegeket fizetni, mert az ország önállósága még ezen az úton is veszélyeztetve van. (Igaz! Úgy van ! a szélsőbal felöl) T. ház! Államrázkódtatásból származó veszedelmek esetén egyedül oly hadsereg képes győzelemre jutni, mely hadseregben katonai erénynyé fokozza egy nagy eszme, egy nagy czél a fegyelmet. Múlt idők tapasztalatai, a legközelebbi időkig bebizonyították azt, hogy nagy eszmék, nagy czélok nélkül egyetlenegy állam hadserege sem volt képes győzelemre vergődni I. Napóleon hadserege győzelmet vivott ki Oroszország felett, mert a hadsereget a franczia dicsőség lelkesítette; III. Napóleon megbukott, koronáját és hadseregét vesztette, mert a „gloire" nem volt többé elég erős, hogy győzelmet biztosítson a német egység eszméje felett. Midőn I. Napóleon legyőzve Poroszországot, Louise királyné általa elragadtatva, megengedte neki, hogy kérjen tőle kegyet bárminőt, és Louise királyné azt írta vissza I. Napóleonnak, „Mint királyné nem kérek semmit, de mint népem anyja, kérem Magdeburgot". I. Napóleon Magdeburg földabroszát többszörösen aranylánczczal körülcsavarva küldötte meg a királynénak. És ezen jelkép, mint a szolgaság jelképe, tökéletesen elégséges volt, hogy a porosz népben felköltse a nemzeti önérzetet; s ezen önérzet teljesen tönkre tette I. Napóleon hadseregét. A Horvátországgal kötendő viszony tekintetében sem látom egy párt feliratában sem azt a pontot, mely felirati javaslatunkban be van szőve, s mely egyenesen rá utal azon rendkívüli helyzetre, melyben Horvátországgal szemben állunk. (Zaj. Elnök csenget.) Ha mélyére akarunk tekinteni azon kapocsnak, mely Horvátország és Magyarország közt fennáll: lehetetlen hogy a magyar népfaj gyülölségében keressük azon viszony lazaságát, mely a legutóbbi időben fennáll. Ellenkezőleg azt kell tapasztalnunk, hogy azon katonai befolyás, a mely már a múltban igyekezett a népek és nemzetek között a félreértést elhinteni, ugyanezen befolyásával is igyekszik most újólag viszályt támasztani a két nemzet közt; még pedig oly alakú viszályt, mely harczczá élesztve a küzdelmet, előbb-utóbb a katonai absolutismus terjessze ki fölényét a két nemzet fölött. Horvátország vezetői nem igen igyekeztek okulni a tapasztaláson; ha okultak volna, okvetlenül igyekeztek volna magukat kiszabadítani a katonai befolyás köre alól. A katonai befolyás bármit ígérjen, a reactio és centralisatio érdekében Horvátországnak : épen úgy, mint eddig nem volt pillanat, hogy ezen katonai reactio beváltotta volna igéretét, úgy nem fogja beváltani ezentúl sem azon igéretét Horvátországgal szemben, hogy Bosznia és Herczegovinával kiegészítendő, délszláv államalakulás lesz; a mi biztosítékul fog szolgálni Horvátországnak, hogy Magyarországtól teljesen elválva fogja intézni saját belügyeit. De vájjon nem tart-e attól Horvátország, hogy ezen katonai reactio nem fogja beváltani a mára tett Ígéretet, és pedig nem fogja beváltani egyszerűen azért, mert ha ott új állam-alakulás létesül, az lehet mindenféle alakulás, csak a szabadság biztosítékául nem fog szolgálni: az a katonai hatalom túltengésének szervezete lesz. T. ház! Megdöbbentők azon tényezők, azon rugók, és az általuk kicsinált tények, melyek keleti politikánkban működtek.