Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-13
IS. országol tiléi november 9.1878. J 33 tárgy, a melyet a t. ház tanácskozása alá bocsáthatnék. Azért kérdem a t. házat, nem volna-e ezélszerü, azon tekintetből, hogy a válaszfelirati bizottság, valamint talán azon t. képviselő urak is, a kik a maguk részéről külön válaszfelirati javaslatokat akarnak beadni, ezen munkálkodásukban előre haladhassanak, egy pár napig ülést nem tartani? [Helyeslés.) Azt gondolom, hogy ha előbb nem, szombaton mindenesetre ülést kell tartani, hogy legalább az addig beérkezett beadványokat előterjeszthessem. {Helyeslés.) Madarász József: Én a ház t. elnökének figyelmét felhívom még egy tárgyra. Igen jól tudom, hogy a múlt országgyűlésen az indítványok s az interpellatiók mely időben való megtételére a ház határozott. Ha a háznak tetszik, most is megtarthatja e határozatot, hanem azt gondolom, hogy igen helyén volna, ha a t. ház elnöke a legközelebb tartandó ülésben egyúttal erre nézve is kikérné a ház határozatát. Elnök: En, t. ház, megvallom, erre nézve az első interpellatió megtétele alkalmával akartam kikérni a ház határozatát, hanem ha a t. ház kívánja a legközelebbi ülésben fogom úgy az interpellatiókra, valamint a kérvények tárgyalásának idejére nézve is a ház határozatát kikérni. (Helyeslés.) Miután az Összeférhetlenségi, zárszámadási és könyvtári bizottságok még nem alakultak meg, valamint nem alakult meg még a Il-ik osztály sem: a ház jóváhagyásával arra kérem az illető t. képviselő urakat, hogy holnapután csütörtökön 11 órakor a részükre kijelölt helyiségekben megjelenni és egyszer már megalakulni méltóztassanak. A legközelebbi ülés szombaton fog tartatni. Méltóztassék a t. ház megengedni, hogy 11 órára tűzzem ki az ülést, a mely ülésben meg fog határoztatni azon idő, hogy mikor tétethessenek interpellatiók és mikor tárgyaltassanak a kérvények. Egyéb tárgy nem lévén, az ülést bezárom. (Ülés vége 2 óra 5 perczkor.) 13. ORSZÁGOS ÜLÉS. 1878. évi november hó 9-én. Ghyczy Kálmán elnöklete alatt. Tárgyai: Jegyzökönyvhitelesítés. Elnöki jelentés a beérkezett kérvényekről. Elnöki jelentés Wojkfy János mandátuma, a megalakult bizottságok, Iüyasevits Jenő hivatalról lemondása s a közös ministerium előterjesztései kiosztásáról. Főrendiházi üzenet a delegatio megválasztott tagjairól. A VII. bíráló bizottság Degré Alajost igazolt képviselőnek jelenti ki. Katona Lajos, Zakó Sándor, Perczel Béla és György Endre képviselők igazolása. Szalay Imre és Csatár Zsigmond interpellatiójának s Irányi Dániel indítványának bejelentése. Intézkedés az interpellatiók, indítványok és kérvények beadási idejéről. Szalay Imre interpellatiójának indokolása. Csatár [Zsigmond interpellatiójának indokolása. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Péchy Tamás, Paulér Tivadar, Szende Béla, b. Wenckheim Béla, Bedekovics Kálmán, Trefort Ágost. (As ülés kezdődik délelőtt 11 órakor.) Elnök: A mai ülés jegyzőkönyvét Baross Gábor jegyző ur fogja vezetni. A javaslatok mellett szólókat Horváth Gyula, a javaslatok ellen szólókat pedig Molnár Aladár jegyző urak fogják jegyezni. Fel fog olvastatni a legközelebbi ülés jegyzökönyve. Baross Gábor jegyző (olvassa a múlt ülés jegyzőkönyvéi). Elnök: A jegyzőkönyv ellen nem lévén észrevétel, azt meghitelesítettnek jelentem ki. Bemutatom az időközben beérkezett beadványokat. Torontálmegye közönsége az 1868-ik évi | XXXVIII. t.-cz. módosításával a magyar nyelvnek úgy a községi, mint a felekezeti iskolákban | kötelező tantárgykénti való tanításának elren| delését kéri. Torontálmegye közönsége az 1873. IX. t.-cz. 15. §-ának eltörlésével törvényhozás utján oly