Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-12
12. országos ülés november 5.1878. 125 ök kötelesek beigazolni felszólalásukat. Mert, J uraim, egy állam sem fogja tűrni azt, hogy az j ő kormányáról a szomszéd államok ministerei olyasmit mondjanak, a mit az ő kormánya soha el nem tíirhet. Ez uraim, lealázza az állam kor- í mányát, és lealázza az államot is. Tehát az államnak saját érdekében kötelessége kormányának tekintélyét fenntartani és fenntartani azt, hogy bebizonyíttassék, ha kormányának tagjai valamivel vádoltatnak, vagy különben hitel adassék annak, a mit ők mondanak; mert hát ha a külállamok ministerei azt mondják, az nem igaz, a mit a magyar minister mond, az nem igaz, a mit . az osztrák minister mond, az nem igaz, a mit a ! közös ministerek mondanak; mert a dolog így j meg így áll: akkor engedelmet kérek, ezt állam- j férfiak részéről eltűrni nem lehet, hiszen maga : a ministereínök ur is, a midőn egy ízben itt a j házban és egy ízben Debreezenben nyilatkozott, j —- legalább két ízben bizonyosan tudom, — azt I mondta, hogy annak, a mit egyes képviselő j mond, kevesebb a fontossága és a nyomatéka; j de hálaistennek, annak, a mit a ministereínök mond, i annak igenis van nyomatéka és következménye. No uraim, ha azt akarjuk, hogy legyen — pedig \ én azt akarom, hogy legyen — annak a mit a ] magyar minister mond, nyomatéka és következménye; ha azt akarjuk, akkor nem mondhatjuk azt, hogy nekünk semmi közünk ahhoz, hogy mit mondanak más államok ministerei. (Helyeslés \ balfelöl!) Engedelmet kérek, ha ezt elfogadjuk, [ akkor egy minister mondásának nincs semmi nyomatéka; mert akkor, midőn ellenkezőt beszél- j nek hárman-négyen, akkor csak az lesz világos, I hogy itt csalás van; de hogy ki követte el a csalást, azt kideríteni nem lehet, (ügy van! a ' szélső baloldalon}) Bessarabiának átengedése első következmény- i kép azt eredményezte, hogy az orosz birodalom i dunai hatalmassággá lett; a Dunának egy része birtokába esvén, igen természetesen a fölött | oly jogokat akar gyakorolni, mint más hatal- i másságok, melyek e folyam mentében léteznek. \ De uraim, mi volt Oroszországnak politikája J mindig a dunai hajózásra nézve? Azt méltóztat- ; nak tudni, hogy Oroszországnak közel a Duna torkolatához van egy kikötője, a melyet ő dédelget, ápolgat, mintegy kedves gyermeket és lia gygyá akarja nevelni ép úgy, mint dédelgette és ápolgatta mások rovására Ausztria a trieszti kikötőt. Ez Odessa. Ennek a kikötőnek a kedveért | Oroszország mindenkor törekedett a dunai keres- j kedelmet, a mennyire csak tőle függött, elnyomni és midőn egy török háború következtében I 1812-ben a Dunának egy része az ő birtokába jutott, mi volt ennek a következménye? Ki volt kötve a szerződésben, hogy a hajózás biztonsága mindenkor fenntartass ék, hogy a { folyó mindig hajózható állapotban legyen: de hát tényleg nem volt és én igen jól emlékszem, midőn az ötvenes évek végén ez szóba jőve az angol parlamentben, az akkori külügyminister Lord Palmerston olyformán nyilatkozott ezen ügyre nézve, hogy mikor az orosz birodalom birtokába vette a Duna torkolatát, akkor azt mondta, hogy a Duna torkolatának tisztántartása, a medernek tisztítása oly módon, mint ezt eddig a porta eszközölte — t. i. hogy minden kifelé menő hajó után egy gereblye köttetett, mely az iszapnak egy részét kivitte a tengerbe, hogy ez régi, patriarchális elavult mód, én majd — azt monda az orosz — gőzgépeket hozatok ide és kotratom a medret és így fogom fenntartani a tisztán tartást. Hát igaz, hogy a modern tudomány már elállott az eddigi patriarchális módtól, hanem az is igaz, hogy ezen patriarchális mód mellett a magas porta mindig elég mélységű vizet tartott a szulinai torkolatban: holott mikor az Oroszország kezébe jutott, valami oknál fogva az a gőzgép mindig elromlott. Hónapokig, sőt tovább kénytelen volt szünetelni, s igy lassanként eliszaposodott a Dana torkolata és nagyobb hajók ki és be nem jöhettek benne. Természetes, mert az orosz politika érdeke azt kívánta, hogy minél kevesebb s kisebb hajók menjenek a Dunán, Miért ? Hogy azon hajók, melyek külföldről a Duna torkolatán mennének be, az odessai kikötőbe menjenek. Ez természetes az ő részükről. De természetesnek kellene lenni részünkről is annak, hogy ne engedjük a Duna torkolatát mesterségesen eliszaposítani ; ne engedjük a Duna szabadságát legkisebb mérvben is korlátozni. (Helyeslés szélső balfelöl.) A legújabb nemzetközi törvény, az úgynevezett berlini szerződés, intézkedik a Duna hajózásának szabadságáról. De miként? Azt mondja először a berlini szerződés 52. pontja, hogy a dunai erődítések, várak, melyek a törökök birtokában voltak és melyek most részint a románok, részint az oroszok birtokába átmentek, lerontassanak. Ámde eddigelé nemcsak hogy le nem rontatott egyik sem, de a lerontás még csak meg sem kezdetett, hanem mint halljuk, újra felfegyvereztetnek, újra felszereltetnek. Uraim! De a berlini szerződés és azt aláirt hatalmak nem azért sürgették a portát, hogy ezen várakat ürítse ki, hogy helyette az oroszok elfoglalják: hanem azért, hogy lerontassanak és mint a párisi szerződés rendeli, helyökbe mások ne emeltessenek. Ez volt egyik pontja azon biztosítékoknak, melyek a dunai hajózás szabadságára nézve tétettek. A másik az volt, hogy meg van tiltva a Dunán a vaskapun alól hadi hajókon közlekedni, hadi hajókat tartani, kivévén
