Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.
Ülésnapok - 1875-415
415. országos ülés jttnitts 2á, 1878: 281? igenis értékesíteni ezen intézményben az ország összes vagy legalább azon szakerőit, a melyeknek értékesítése a kormány és a t. ház bizodalmából czólszerünek mutatkozik az egyes törvényhozási intézkedések létrehozásánál ; végre, hogy megmentessék a parlamentalismus elve. Azon §-okat, a melyek az államtanács hatáskörét megszabják, ugy szerkesztettem, hogy minden ellenvetést, a mely e tekintetben felhozható, maga a szerkezet utasítson vissza. Én részemről bátor leszek itt, a helyett, hogy bővebben beleegyedném az államtanács szervezetének kérdésébe, egy nevezetes momentumra felhívni a t. ház ügyeimét, (Halljuk l) és ez az, hogy azon ellenvetések közül, a melyek az államtanács ellen felhozattak, \ én egyet sem ismerhetek el, a mely döntő volna, J Azonban van köztük egy, mely igen phausibiiis j és ez a íinancziális momentum, vagyis azon kérdés, hogy jelen pénzügyi nyomorunk közepette, lehetséges-e nekünk arról beszélni, hogy az eddigi szervezeten és közegeken kivül, még ujakat állítunk fel. Én részemről e tekintetben bátor leszek néhány reflexiót elmondani. Én ugy fogom fel a kérdést, hogy azon esetben, ha államtanács állíttatnék fel, legalább az én eszmemenetelem szerint, szükséges a közigazgatási legfelsőbb törvényszéket is felállítani, a melynek hivatása lenne a közigazgatásilag elkövetett jogsérelmeket orvosolni. É szerint két közegről van itt szó, a melynek felállítása nem fenyegeti államháztartásunkat oly kiadásokkal, a melyek miatt nem volna szabad ezekre gondolnunk, mert megoldásuk szerintem nagyon egyszerű. Egyszerű pedig akként, j hogy azon esetben, ha államtanács állíttatik fel: í a kormány központi hivatalaiban az állomások j reducálhatók lesznek. Nem akarok magamnak csalhatatlanságot arrogálni, a statistikai adatok, melyeket kaptam, csak félhivatalosak, ebből állítottam össze tervezetemet, s így meglehet, hogy adataim eltérők a valótól, de mindenesetre közel járnak a tényleges állapothoz. A központi kormányzatban a szakministeriumokuál körülbelől 8—9 ministeri tanácsos van, ha nem is állandólag, de általában ministeri javaslatok előkészítésének munkájával elfoglalva ; azon felül el vaunak foglalva a ministeri titkárok közül többen, és a mi sajátszerű és sehol példa rá nincs, az alantas közegek közül is többen vannak elfoglalva ily javaslatok előterjesztésével. (Csemegi Károly államtitkár tagadólag int.) Engedjen meg a t. képviselő, ur ón igen is tudok eseteket, meg is tudom nevezni az egyéneket, a kik fogalmazók, vagy segédfogalmazók s mégis ily javaslatok előkészítésével foglalkoznak. Természetesen fentartva van az, hogy felsőbb jóváhagyás kívántatik munkálataikhoz. Mindenesetre tehát 8—9 ministeri' tanácsosi KÉPV. H. NAPLÓ 187&-7S. XV 111 KÖTET. állomás, de tán több is megszüntethetnék, s az alantasabbakból is több állomás lenne megszüntethető az államtanács felállítása által. Azonban még más ok is van, melynél fogva itt a takarékosság okát felhozni nem lehet. (Bálijuk \) Kérdem: miért maradtunk mi eddig ily sokáig itt együtt, óvenkint 9—10 hónapig "? Leginkább azért, mert a ház igen igen sokszor azon helyzetbe jut, hogy nem képes dolgozni. Kéthárom hétig szünetünk van, azért inert nincsenek kellő sorrendben előkészítve a tárgyalandó javaslatok, mert a végrehajtó hatalom közegeinek nagy része administrálni is tartozik ugyanakkor, és közigazgatásilag bíráskodni is, ennek következtében nem lehet csodálkozni, — bár sajnálni kell — ha nem érnek rá a törvényhozási munkára; mi pedig itt 5 — 6 hónap helyett kénytelenek vagyunk 9—10 hónapot tölteni. Azon esetben azonban, ha a törvényjavaslatok a szakerők által előkészíttethetnének, azon esetben nagy valószínűséggel mondható, hogy 3—4 hónappal rövidebb idő alatt végezhetné be munkáját a törvényhozás, s így természetes, hogy a napidijak is három-négy hónapi illetménynyel apadnának. A napidijak ezen apadása, combinálva a központi kormány-közegek megszüntetésével elég lesz •arra, hogy az államtanács azon szervezetének költségeit a mint javaslom, fedezze. A mi pedig a legfőbb közigazgatási bizottság felállítását illeti, erre nézve megjegyzem, hogy a kormány szándéka, legalább igy hallottam és itt a házban is említtetett, de a kormány részéről nem czáfoltatótt meg, hogy a semmitőszók mint külön ítélőszék megszüntessék. Ha tehát megszűnik a semmitőszék, akkor ennek költségei is az államtanács felállítására fordíthatók lesznek. És itt Zsedényi t. képviselőtársamat vagyok bátor figyelmeztetni arra, hogy az általam javasolt közegek felállítása nem kerülne a hazának semmi nagyobb mérvű újabb költségébe, de hozna hasznot azért, mert alkottatnának végre oly törvények, melyek a legfontosabb momentumokban is végrehajthatok lennének. Jelenleg sok törvény egyes szakaszait rietn lehet végrehajtani, hivatkozom csak a községi törvényre. (Mozgás, Ralijuk!) nem leltet végrehajtani azért: mert egyes §-aik ezen törvényeknek más törvényeknek rendeleteibe ütköznek, mert nem létezett oly közeg, mely ezen törvényjavaslatok harmoni sál ásat eszközölte volna. Nem is létezik ily közeg ma, sem, mert az az eljárás, melyet a kormány jelenleg követ, a kérdést meg nem oldhatja. Mint tudom, minden ministfer előkészíti a törvényjavaslatokat a ressortjabán'és aztán kicseréltetnek a javaslatok a ministériumok közt. De ha nincs állandó ós szakszerű közeg, mely ezen javaslatokat junctinl együttesen tárgyalja, mi ad garantiát arra nézve, hogy ezen törvényjavaslatok a kellő harmóniát meg fogják 36