Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.
Ülésnapok - 1875-415
272 415. orsaságos ülés június 24. 1878. nem igazolta, 60 frt, vagy nem tudom mennyi adatik. Osak kérelemkép hoztam fel ezt a t. minister uraknak. A mi pedig az Olasz Károly nyugdiját illeti, az által leszek megnyugtatva, hogy többé ily visszaélés legalább az állam rovására, mikor az állam oly nehéz terhek alatt nyög, remélhetőleg nem fog történni, s hogy ő Felsége jóváhagyása se mentsen ily esetet. Tisza Kálmán ministerelnök: Legelsőben is a kérdésnek azon átalános részére kívánok nyilatkozni, melyet a képviselő ur felhozott, jelesen a kegydijakra vonatkozólag. És itt azt vagyok bátor megjegyezni, hogy legyen meggyőződve a képviselő ur, kegydijak megadásánál a vagyontalanság mindig a legszigorúbban figyelembe szokott vétetni, és biztosítom a képviselő urat, mint jószivü embert, hogy ép ugy, mint én, számtalanszor valóban igen nagy lelki fájdalommal fogna ő is épen ugy visszautasítani teméntelen esetet, hol igazán csak a lehetetlenség parancsolja, hogy egy szegény családot ádáz sorsának átengedjen. Még az' oly esetben is, melyekben a szegénység bebizonyíttatott, csak a legsürgősebb szükség esetében szokott a kormány a kegydijak iránt lépéseket tenni, mely esetekben az adományozásban a fenálló szabályok által is bizonyos mérvig korlátozva van eljárása. Vannak esetek, hogy egy tisztviselő 9 évet és nyolcz hónapot szolgált; csak négy hónapja hiányzik ós meghal működése közben. Ott marad a szerencsétlen család; ily esetben természetesen vagyontalanság s más hasonló körülmények mellett a kegydijat megtagadni nem lehet. És hogy anuak összege különböző, ennek magyarázata abban áll, hogy átalában nyugdijaknál és fcegydijaknál és más rokontermészetű esetekben az állás, a melyet az illető elfoglal, a fizetés, a melyet azelőtt kapott, szolgai irányadóul. A mi a speciális esetet illeti, azt gondolom, megnyugtathatom a képviselő urat azzal, hogy az államkincstár károsításáról nincs szó. Van egy elv, a melyet, azt tartom, minden viszony közt fen kell tartani, és ezen elv az, hogy senki az állampénztárból fizetést és nyugdijt egyszerre nem húzhat, s ezen elv itt fenn is tartatik. A fenálló szabályok szerint az mondatik, hogy ha valamely nyugdíjas egyén községi hivatalt visel, nyugdiját megtarthatja, a hatósági hivatalnok azonban nem tarthatja meg. Ennek indoka abban rejlik, hogy a megyei hatósági tisztviselők ma fizetésöket az államkincstárból húzzák; de egészen máskép áll ez a városokra nézve, melyek nemcsak hatóságok, de községek is, és így már ennélfogva is kérdés támadhat az iránt, hogy a szabályok melyik része alkalmazható reájok, az-e, mely a hatóságról szól, vagy az, mely a községről szól? De mindenek felett ezen tisztviselők, kell, hogy oly városban legyenek, mely nem külön törvényhatóság, hogy igy az állampénztárból egyetlen egy krajczár fizetést sem húzzanak, s ha megtartják nyugdijokat akkor, midőn ily városi hivatalba lépnek, az által nem sértetik meg azon szerintem is minden viszonyok közt fentartandó elv, hogy senki az államtól fizetést ós nyugdijt egy időben nem húzhat. Én ma is azon meggyőződésben vagyok, hogy ezen általam is fentartandónak mondott elv ellen ez alkalommal vétség nem követtctett el. Magyarázható azon szabály különfólekép; szükséges, hogy törvényileg és rendszabályilag minél előbb tisztáztassék, de mondom, az iránt kívántam megnyugtatni a t. házat, hogy azon eset, miszerint az állampénztárból valaki két czimen húzzon fizetést: itt elő nem fordul, s azt hiszem, hogy igen helytelen dolog volna valakit megfosztani nyugdijától azért, hogy az illető valamely városnál szerez magának még ahhoz több jövedelmet ; mert miután nem az államkincstár fizeti azt, a mit e minőségben szerez, ez utoljára olyan, mintha bármely magán társulatnál vagy magán embernél szerezné. Ez az elvi oldala a dolognak. Megvallom, hogy én nem látok hibát mindaddig, míg az államkincstár nem vétetik két részről igénybe. Mindamellett a zárszámadási bizottság azon javaslatát, hogy ezen ügyek minél előbb tisztáztassanak ós véglegesen megállapittassanak: a magam részéről is elfogadom ós az ellen kifogást nem teszek. (Helyeslés a 'középen.') Tomcsányi László: A kegydijak kérdéséhez hozzászólni nem akarván, teljesen osztozom azon nézetben, melyet az imént a ministerelnök ur kifejezni méltóztatott. A mi a felhozott esetet illeti, bátor vagyok a zárszámadási bizottság álláspontját megvédeni, miután az előadó ur nem kivan szólási jogával élni. Köztudomású dolog, hogy lRŐ7-ben törvényesíttetett azon szabályzat — ezt tudja bölcsen a belügyminister ur is — mely addig fenállt. Azon szabályzatot megvizsgálta a zárszámadási bizottság ós beható vita után különösen egy utóbb kiadott cancelláriai rendelet folytán kénytelen volt azon álláspontra helyezkedni, melyre a belügyminister ur hivatalbeli előde helyezkedett. Ebben benne van világosan, hogy azon állami volt tisztviselő, ki nyugdijat élvez ós ki sz. kir. városnál, törvényhatósági joggal biró városnál nyer alkalmazást: nyugdiját ujabb szolgálata idejére elveszti. Ezen alapon történt, hogy a nyugdíj Szapáry Gyula belügyminister ur által be lett szüntetve. Itt az eset különben az, hogy az illető a guberniumban mint volt tisztviselő nyugdíjaztatván, tanácsnok lett, és nemcsak, hogy visszanyerte nyugdiját, hanem kegydijban is részesült, ugy,
