Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.

Ülésnapok - 1875-400

400. országos ülés május 21. 1878. 17 kérdése a végmegoldásban azon módon fog szabályoztatni, mely a mi felfogásunknak felel meg? arra azzal felelhetek, hogy én arra nézve, mit fog az osztrák biroda'mi tanács elhatározni: a dolog természetéhez képest biztosítékot nem adhatok. Én csak arra nézve adhatok garantiát a magam részéről és a kormány nevében, hogy mi a magunk személyére vonatkozólag a kiegyezési kérdések tárgyalását befejezettnek tekintjük; hogy mi a 30%-es quótához csak azon feltétel mellett járultunk és járulunk ma is, hogy a restitutió kérdése azon módon fog megállapittatni, a mely módon az a mi felfogásunknak megfelel. (Helyeslés a középen.) Ezen biztosítékot nyújthatom és szívesen nyújtom; de ennél többet, azt hiszem, a dolog természeténél fogva nem lehet tőlem követelni. És ezért is tartózkodva minden egyéb polémiától, melyet a t. képviselő urnák egyik és másik irányban tett észrevételére tehettem volna, ós fentartva magamnak, hogy a miket még a vita bezárása előtt a t. háznak a netalán még felhotandókra válaszúi elmondani szükségesnek fogok tartani, azokat elmondhassam: ajánlom a t. háznak a quóta-törvényjavaslat mindkét/ részét, a 30%-et és a restitutiónak azon szabályozását, melyet az tartalmaz. (Élénk helyeslés a középen ) B, Bánhidy Béla: T. ház! Nincs szándékomban a kérdésnek, mint mondani szokás, mélyébe hatolni és annak minden egyes részletével foglalkozni ; ón részemről nem akarok reílectálni a kiszámítási eljárás módozataira, nem akarom itt az adó- I képesség megállapításának elveit fejtegetni. En ré- j szemről egyszerűen elfogadom azon kiszámítási eljárást, mely 1867-ben követtetett, és a mely most is követtetik, elfogadom ennek resultatumát, de többet semmi esetre sem. (Helyeslés balfelöl), j És itt reílectálni fogok azon indokra, azon legnyomósabb indokra, melyet a pénzügyi bizottság t. előadója felhozni szíveskedett a 30 és 70% arány elfogadása mellett. Á pénzügyi bizottság legnyomósabb indoka ugy hangzik: „És midőn a kormány mostani előterjesztése is. ezt az eddigi arányt kívánja fentartani, a fentebb említett arányszámok daczára; midőn a pénzügyi bizottság is hajlandó e javaslatot elfogad kétségbe vonni, hogy a monarchia kapcsolatának, I és ebben az ország politikai érdekeinek áldozatot | hoz, melyet számadatokkal indokolni nem lehet; de mely tekintetek most ép ugy fenforognak, mint döntők voltak 1867-ben Erre először is azon megjegyzésem, hogy most nem azon tekintetek forognak fenn, mint 1867-ben. 1867-ben ha jól emlékezem, kifejezte az akkori quóta-bizottság azon reményét is, hogy hiszen Magyarországnak adóképessége a jövő 10 év alatt KBPV. H. NAPLÓ 1875—78. XVII. KÖTET. akképen fog fokozódni, hogy a 30% arány igazolva lesz. Erre a pénzügyi bizottság most nem reflektál, ezt némileg elismerésül fogadom, mert ugy látszik, a t. pénzügyi bizottság a bécsi egyezséget egész valójában méltatta. Ha most a kölcsönösség alapján akarnánk számítani, akkor azon eljárást kellene követni, hogy ha mi 1867-ben nagyobb quótát vállaltunk el, mint a mely quótát kötelezve lettünk volna elvállalni: ugy most Ausztrián volna a sor revancheot adni. Ezt parancsolná a méltányosság, igazság, kölcsönösség. Hanem hogy mi, kik akkor is nagyobb quótát vállaltunk, most is nagyobb quótát vállaljunk, mint a mennyit a kiszámítás feltüntet, ez véleményem szerint egyátalában nem volna igazságos. Mondja a t. pénzügyi bizottság, hogy tudja, hogy Magyarország politikai érdekének ismét áldozatokat kell hozni, azaz 10 év alatt évenként 1 millió frt áldozatot kell hozni az ország politikai érdekében. Ez gondolom annak az értelme. Én azt hiszem, hogy az indokolásnak, az argumentatiónak ezen neme e házban sajnos, igen is otthonosnak látszik. Már 1867. óta minden évben többször előfordult ezen argumentatió. A pénzügyi bizottság jelentésében mindig, mikor valamely terhet el kellett vállalni, mikor valamely áldozatot kellett hozni a közösségért, mikor Ausztriának valamely concessiót kellett adni, ezen indokolás fordul elő. Igaz, nem mindig ez mondatott, hogy áldozatokat hozzunk Magyarország politikai érdekében, ha jól emlékszem, közvetlenül a kiegyezés után mindig az „opportunitás" hangoztatott, később azután következett a „kényszerhelyzet", azután mikor a fusió idejében nagyobbnak és hatalmasabbnak éreztük magunkat, akkor következtek a „méltányossági szempont", most „az ország politikai érdekének hozunk áldozatot". A 80 milliós adósság kérdésénél ismét a méltányosság szempontja áll elő; meglehet, hogyha közelebb majd Bosznyákországot fogjuk annectálni: akkor a nemzeti érdekeknek fogunk áldozni. És így megy ez a végtelenig. Már én azt hiszem, hogy itt is ezen indokolást elfogadni nem lehet és itt csakugyan lehetne elmondani, hogy „quo usque tandem", mert hogyha az Ausztriával való kapcsolat érdekében nekünk folyton áldozatokat kell hozni, hiszen akkor gondolkozni fog az ország a felett, hogy ha a közösség állandóan csak áldozatot követel, hogy ha mi el tartozunk viselni minden hátrányait, de előnyeit kiaknázni nem bírjuk, mikor az előnyökről van szó s a jogok érvényesítéséről, akkor azokat nem lehet érvényesíteni, mert akkor mindig áldozatokat kell hozni a politikai érdekért. (Helyeslés a baloldalon, 3