Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.

Ülésnapok - 1875-410

160 4,19. orizáfos iléi jnnlm 18. 1828. Bármily szomorú legyen is azonban ezen törvényjavaslat Magyarországra nézve, van benne mégis valami, a mi részemről nézetem szerint kívánatos, (Halljuk!) és ez az. hogy ezen áldozat árát, melyet a minister ur csak hat millió ötszázezer forintra tesz, és könnyen megszavaz, mert hisz ugy sem a magunk pénzéből fizetjük, a más pénzéből meg könnyű megszavazni, ennek árán legalább be van bizonyítva az, hogy az 1867-jki törvények nem megingathatlanok, hogy azok revideálhatok, hogy azok tényleg revisió alatt vannak. Itt tényleg revisió alatt van az 1867: XV. törvényczikk; ma az osztrákok érdekében van revisió alatt, holnap majd a mi érdekünkben veszszük revisió alá akár ezen, akár egy másik törvényczikket; mert hiszen az osztnikok magok mutatták meg, hogy az is, a mi változatlanul, mintegy örök időkre van megkötve: nem kötelező, hanem revisió alá vehető. Akár mikor tetszik az egyik félnek, azt mondja: .,Tu l'as voulu Dandin", és revideáljuk e törvényeket, a mikor annak ideje és alkalma megérkezik, hogy azokat a nemzet szellemében és érdekében revideálhassuk. (Jblénk helyeslés a szélső haloldalon) Ha van valami vigasztalás, a mely kárpótolhatja a magyar nemzetet azon veszteségért, melyet e részben erkölcsi tekintben, és úgyszólván a nemzet tekintélyének sülyedését illetőleg vészit: ez az, hogy ennek árán megmenekül a törvények kötelező erejétől, és azokat revisió alá veheti akkor, a mikor neki tetszik, s azon irányban, a mely neki legkedvezőbb. Egyébiránt én megvallom azt is. hogy ezen vigasztalást azért nem találom oly kielégitőnek, mert félek hogy elkéstünk. Mocsáry Lajos t. barátom azt mondja, hogy a Tisza-kormány még sokáig fog uralkodhatni, s hogy önkényuralma még csak ezentúl fog kezdődni. Hogy a hajlam meg van reá, azt már tapasztaltuk és láttuk, az akarat iránt tehát kétség többé nem foroghat fenn, hanem igenis, nézetem szerint fennforog egy nagy kétség a lehetőségre nézve ; mert azon kiegyezés után, melyet önök kötöttek, Magyarország már soká fenn nem állhat, és ha Magyarország megszűnik állam lenni : ministerekre szüksége nincs, és önöknek kijut azon szerencse, hogy ép ugy mint nekünk, engedelmeskedniük kell majd azoknak, kik ugy diétáinak, a mint azt kényük-kedvük tartja: „Sic volo, sic jubeo. stat pro ratione voluntas." En tehát némi vigasztalást látnék abban, hogy az 1867-iki törvények megingathatlansága magok az osztrákok által, kiknek érdekében hozattak, ki forgat tátik; de nem vagyok képes oly örömet érezni ezen tény felett, mint a milyet különben éreznék, mert félek, hogy azon állapot a melybe önök döntötték az országot, nem enged időt arra, hogy akár ezen, akár más jogokat élvezzen, hanem attól kell félnem, hogy ha ezen szerződés megköttetik, ha ezen kiegyezés befejezést és szentesítést nyer : akkor 2—3 esztendő alatt Magyarország államiságának vége van. Nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Gr. Nemes Nándor: T. képviselőház! A tárgyalás alatt levő törvényjavaslat — fájdalom — ujabb tanúsága annak, mennyire igazolt volt a kiegyezési kérdésben kórt első provisorium lárgyaiása alkalmával a kormánypárt tagjaihoz intézett azon felhívásom, miszerint működjünk közre, hogy az országnak, a nemzetnek királyi esküvel biztosított jogai és legvitalisabb közgazdasági érdekei szilárdabb politikai kezekre bízassanak, mint a minőkben jelenleg vannak. Mert más különben, tessék elhinni, a nemzetnek sok kitartással és nagyfáradsággal megszerzett vagy megvédett alkotmánya előbb-utóbb áldozata leend a minduntalan előtérbe tolt és már is minden irányban nyilvánuló kényszerhelyzeteknek, a melyekkel szemben fájdalom azt vagyunk kénytelenek constatálni, hogy sikerült a kormánynak sok szerencsével önmagát megvédeni, de a nemzet, az ország jogait és érdekeit egyátalán nem. Íme megint egy törvényjavaslat előttünk, a melyről megvagyok győződve, hogy ezelőtt egypár évvel, a midőn Deák Ferencz vezérlete alatt még én is a kormánypártnak tagja voltam — és tőlünk függött, hogy valamely javaslat törvényerőre emelkedjék vagy nem, mondom, ekkor alig képzelte volna valaki, miszerint e házban és parlamentben (a ministerelnök ur szavaival élve) találkozzék férfiú, a ki a jó hazafi névre igényt tartana, és mégis ezen — nem mondom — képtelen, de legalább is méltatlan követelés mellett lándzsát törni merészkedett volna. Hogy pedig ez igy van a mint mondom, azt alig lehetne nekem könnyebben igazolni, mint az által, hogy ha az ez évben beterjesztett 887-ik törvényjavaslatra utalok, a melyben ez áll: „Hogy a kormányok eddig is ezen követelést feltétlenül visszautasítani kötelességüknek tartották* és ha a ministerelnök urnák annak idején a bankkérdésre vonatkozólag saját szavait idézzem: ..Azonban uraim nem kétlem, hogy érezte, tudja ós erezi helyzetének követelményeit a t. péiizügyminister ur is: de nem lehetett neki, s félek, ma sem lehet ez állást elfoglalnia, mert arra, hogy a péiizügyminister ur ily állást foglaljon el, nem üres tarisznyával kell pénz után futkosni, hanem meg kell lenni azon millióknak az állam pénztárában, melyekkel ha a bank megvonja hitelét: az ipart, a kereskedést néhány hónapig, az uj bank megalakításáig lehessen segíteni.