Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.

Ülésnapok - 1875-410

156 410. országos ttlés június 18. 1878. Én erről hosszasabban szólni nem szándéko­zom. A nemzet valóban ki van merülve az ezen tárgy felett folytatott vita által. Van azonban a dolognak egy oldala, a mely ekkoráig, habár évek óta folyik a vita, homályban hagyatott és ez azon kérdés, hogy voltaképen mégis mi kényszeríti hát Magyarországot arra, hogy e kiegyezést, melyet magára nézve annyira károsnak tart, elfogadja. Valóban az újdonság ingerével hatott reám, midőn nem rég a ministerelnök ur ekként nyilatkozott, hogy igaz, ezen kiegyezés nem jó. de mégis ha­sonlithatlanul jobb, mint a szakítás Ausztriával, a melyet keservesen bánna meg ez a nemzet. Hogy miben állana ez a keserves megbánás, hogy mik volnának azon veszélyek, melyek a szakítás után bekövetkeznének, hogy mikép hárulnának a nem­zetre azon rettenetes szerencsétlenségek, erre nézve sem a ministerium, sem pártja részéről még csak halvány körvonalakban sem adatott vélemény. A ház megütközéssel, sőt derültséggel fogadta, midőn a vámszövetségi vita alkalmával Horváth Mihály képviselő ur ominosus hangon azt mon­dotta : el kell fogadui a kiegyezést, mert a vissza­utasítás következményei beláthatatlanok, kiszámít­hatatlanok volnának. De hát a ministerelnök ur és a kormánypárt egy szónoka sem mondott töb­bet ; sokkal czélszerübbnek tartották a nemzet nagy tömegét az ismeretlentől, a kiszámíthatatlantól való babonás félelemben meghagyni, mintsem a veszély részletes előadásával absurdumokba esse­nek. De hát ha nem mondották ki: mondjuk meg mi magunk magyarán, mi az, a minek Magyar­ország áldozata lett ; mi az, a miért Magyarország nyakára hozták e kiegyezést? (Halljuk! Halljuk] a baloldalon.) Nézetem szerint nem más, mint Ausztriának roszlelküsége, és azon körülmény, hogy ezen roszlelküség most is mint negyedfél századon át, annyiszor szövetségesekre talált a nemzet saját fiainak elfogultságában, (Ugy van! Ufjy van] a szélső baloldalon.) gyengeségében és rósz szenvedélyeiben. ( Ugy van! Ugy van! a szélső balon ) Oka volt a ministerelnök személyes ambitiója, azon ambitió. azon sivár hatalomszomj, mely csak egy nemzet közönségének hajlongásában, maga alávetésében találja kielégítését. Ezen ambitió kielégítése ahhoz volt kötve, hogy keresztül vigye, a mire vállalkozott, ezen kiegyezés megkötését. Eléri ezélját a ministerelnök ur, uralkodhatik ezután hosszú időkön át, élvezheti azon gyönyört, hogy nagyoknak és kicsinyeknek hátait látja maga előtt görnyedni. Hiszen látjuk példáját, hogy az ország nagyjai is mennyire meghajlottak előtte, itt van a legújabb példa a főrendiház részéről. Ott ül az ország legelőkelőbb része, ott ülnek az ország nagyjai, az ország dignitariusai, és azon ház annjira vitte a szolgálatkészséget, hogy kész volt eszközül vállalkozni arra, hogy az ismeretes bécsi módosításokat, melyeket a t. kormány eléje dictált, idehozza főrendi üzenetek alakjában. Csanády Sándor (közbeszól:) Immedicabile vulnus. Elnök: Most már jogom, sőt kötelességem a képviselő urat nemcsak figyelmeztetni, hanem mivel figyelmeztetésemet elébb épen vád alapjául vette, rendreutasítani azért, hogy a törvényhozás egy másik tényezőjéről akképen nyilatkozik, mintha az nem a maga meggyőződése szerint, hanem a hatalom előtt meghajolva pusztán, mint annak eszköze működnék. Ez, azt hiszem, a parlamenti illemmel meg nem egyeztethető. (Helyeslés a jobb­oldalon. Felkiáltások a szélső balon: De ha igaz!) Mocsáry Lajos: Mondom t. ház, hogy a ministerelnök ur ezután uralkodhatik kénye-kedve szerint, mint minden lében kanál — minister, (Derültség a szélső balon) törvények és rendeletek formájába öntheti bármely ötletét, csinálhat sza­badon alfélé közigazgatási bizottsági remekeket, (Derültség a bal- és a szélső baloldalon.) decre­tálhat nemzeti ünnepeket, szabályozhatja az egye­sületi- és mindenféle .jogot anélkül, hogy azokat még visszavonni is kénytelen legyen. Mert azon nemzet, a melylyel már megutál­tatta a közügyeket, megunatta az alkotmányossá­got magát, apathiába sülyedve tűrni fogja ezen gazdálkodást. Azt mondják, vannak, kik arra speculálnak, hogy csak hadd kaparja ki a tűzből a gesztenyét, hadd csinálja meg a kiegyezést, aztán ők maguk buktatják meg. Azt hiszem, hogy az illetők nagyon csalódnak. Én magam részéről, bármily vélemény­nyel legyek is ily speculátiók erkölcsi értékéről. szívesen fognám üdvözölni annak sikeres eredmé­nyét: mert e kormány bukását^ nézetem szerint maga a közmorál követeli. (Élénk helyeslés a szélső balon.) De azt hiszem, nagyon fognak csa­latkozni. Csak ezután fog még kezdődni a minis­terelnök ur korlátlan uralkodásának ideje, datá­lódván ugyanazon időtől fogva, midőn az or­szágnak legnyomoruságteljesebb korszaka kezdődik, mely korszak az ő nevéhez lesz csatolva, mert ez a kiegyezés az ő legsajátabb müve. (Helyeslés a balon és szélső balon.) Megfogja kapni érdemének méltó s megfelelő jutalmát: Bécsnek kegyét; de a nemzet, mely keservesen fogja sinleni ezen érde­meket, a nemzet, mely anyagilag tönkre lesz téve, mely haladásában meg lesz gátolva, az a nemzet, mely mindezek következtében el fogja veszteni bizalmát önmagában és jövőjében : ez a nemzet csak átkok közt fogja említeni azt a nevet, mely­lyel annyi szerencsétlenség és nyomor lesz elvál­hatlan kapcsolatban. Nem fogadom el a törvény­javaslatot. (Éléiik helyeslés a szélső baloldalon.) Simonyi Ernő: T. képviselőház! meg kell vallanom, hogy nem sok parlamentalismus van

Next

/
Oldalképek
Tartalom