Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.
Ülésnapok - 1875-389
192 380. országos ülés májas 8. 1878. minister azt mondta: ón mindenbe beleegyezem, tessék beszélni a pénzügyministerrel. Én ezen utasításnál fogva az általam igen t. pónzügyminister urnák akarok egy-pár szót mondani. A t. pénzügyminister ur méltóztatik tudni, — azaz meglehet nem igen emlékszik csekély személyiségemre, — hogy én nem vagyok érdekelve a gömöri iparvasutaknáí. Széll Kálmán pénzügyminister: Emlékszem reá. Ragályi Nándor: Emlékszik reá? Na jó! (Derültség.) Hanem egy megjegyzésem van, hogy egy vasutat addig vinni, a meddig bizonyosak voltak, hogy semmi esetre se lesz jövedelme: ez a, lehető legfonákabb dolog. Addig kell tehát vinni azon vasutat, hogy legalább jövedelme legyen. Ezen vasútnak bizonyos pontig való vitelére van egy-két szavam. Lehet, hogy azokon, - én nem vagyok garantirozó — a kik garantirozták azon vasutat Grömörben, nagy méltánytalanság történik a miatt, hogy az állam nem viszi ezen vasutat azon pontig, a meddig remélték, hogy az állam elviszi. Megengedem, hogy azok gyarló emberek voltak, mert a mikor csinálták azon szerződóst: nem csinálták azt ugy meg, hogy valami furfangos prókátor ki ne játszhassa őket. Megengedem, hogy az állam, ha perre kerülne a dolog, a kötelezettség alól, mivel a garantirozók nem eléggé védték magukat, kibuvhatik; de egyet merek állítani és ez az, hogy azok iránt, a kik kötelezték magukat a garantiára: az állam a becsületesség, vagy is inkább a becsületbeli kötelezettség alól nem vonhatja ki magát, vagyis azon vasútat addig tartozik vinni, a meddig ők kivánják; mert ők mikor a garantiát magukra vállalták egyenest: azon meggyőződésben tették azt, hogy a mikor ezt tőlük követelni fogják, akkorra az állam azon vasutat kiépít addig, mig az ő érdekük és a vasipar érdeke azt kivánják. Ezt akartam a pénzügyminister urnák mondani és még csak egy kérésem van, hogy méltóztassék bennünket valahára felvilágosítani arról a szerencsétlen diósgyőri gyár állapotáról. Stoll Károly: T. ház! Azok után, a miket Szontagh Pál képviselő társam a fémbányászatra vonatkozólag tegnap elmondott, kénytelen vagyok felszólalni, hogy felderítsem a helyzetet, ígérem azonban, hogy rövid leszek, csak néhány perezre kérek ügyeimet. Szontagh Pál ugyanis Zsigmondy Vilmosnak nagy figyelemmel hallgatott beszédére, — melyet mellesleg mondva minden részében helyeseltem, -— kételyét fejezi ki, mintha nem léteznék talaj, melyen a fómbány ászai szánthatna, mint ha már is több és sok elvettetett volna, mely ki sem kél. , Szontagh Pál annak is adott kételkedő kifejezést, miszerint lehetséges, hogy a kohók veszteségei a magánosok fejtményeinek kedvező beváltásából eredhetnek. Én t. ház, megvagyok győződve, miszerint jobb talaj a magyarországinál a fémbányászatra alig található ; de nem akarok saját meggyőződésemre, nem azokra hivatkozni, a miket annyi országgyűlésen át szerencsés voltam itt elmondani, hanem hivatkozom csupán az 1844-iki országgyűlés tanácskozásaira. Azon országgyűlés, miután a bepanaszolt és az ÍTÖ 1 ^ ugy az 182 5 / 71 országgyűlési határozatok nyomán legbehatóbb vizsgálat alá vett fómbányászat sérelmei felderítettek, beható tanácskozás alá vette az ezen alapon készített bányatörvényt, mely a bányakérdéssel a kohókérdést vagyis a bányaerdők kérdését is megoldotta. Ezen országgyűlés elismerte, hogy — saját szavaival éljek — „miszerint alig van ország, melyre nézve a bányamüvelés nemzetgazdasági szempontokból tekintvén, oly nagy fontossággal birna, milyennel az hazánkra nézve bir." Midőn átlag öt-hat a két tábla közt váltott üzenet után a bánya-törvényjavaslat egész szövege elfogadtatott és sanctió alá terjesztetett, akkor a felterjesztésben az országgyűlés ezen szavakkal élt: „A nemzeti kőzgazdagság minden kutforrásai közt nincsen egy sem, mely az álladalomnak ugy béke mint háború idején egyéb iparágak fejletlensége mellett oly bő ós nevezetes szolgálatokat tett volna, mint a bányamivelós s kevés van hasonló még jelenleg is, mely annyira megérdemelné a nemzet ápoló gondoskodását." T. képviselőház! a ki a bányászatot ismeri, az tudja, hogy nem elég a nemes fémeket tartalmazó telepet feltalálni, azt feltárni kell, és a lefejtést évek hosszú során át előkészíteni. Ha előkészíttetett a fejlesztés, fel kell dolgozni. A fejtj ményt, fémeket coneentrálni, azokat olvasztani kell, | ós csak azután jön a kohóból a fém választás ós i pénzverés alá. Ez gyakran 10—20, sőt több évet is igénybe vesz, tehát a bánya-üzem tervét nem lehet egy évre fektetni, hanem évek hosszú sorára. És hogy ezt tehessük, nagyon természetes, hogy a bányászat és kohászatnál szükségképen igy kell számítani és a számítást ugy kell rendezni, hogy az bizton több évre kihasson. Ezzel ellenkezőleg mi törtónt az ujabb időben? 1868-ban 69,202. számú rendelet rendezte a viszonyt a bányászat és a kohászat közt. Aláírom minden §-át e rendeletnek, mini helyeseket, egyetlen egynek kivételével. Es mit mond ezen rendelet a végén? Ezt mondja: „Miután pedig az eddigi kohászati üzem kedvezőtlen eredményei nagy részt a tüzelek túlságos árának tulajdonithatók: utasittatik a főigazgatóság, hogy a bányászat számára szolgáló erdők kezeléséről a leggaz-
