Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-388

388. országos ülés május 1. 1818, i gg Nem említve az ingatlanoknak a 83 millióra becsült értékét, csak az ingó-vagyonnak, a termesztmónyek és anyagoknak értékét hozom fel. mely 12 millió frtot meghalad, s melynek csak rendes kamatja sem áll semmi arányban azon csekély összeggel, mely tiszta bevételkép van felmutatva. De ha még ez is reális volna! Ha. még ebbe is lehetne bizni ! De ha a zárszámadásokat elővesszük, ott nem jövedelmet, hanem veszteséget találunk, még pedig nagyot. 1873-ban a bányaigazgatóságok czimón 277,000 fríot, a fémbányáknál 657,<i00-et, a vasmüveknél 326,000-eí, a kőszénbányáknál 576,000-et, lehúzva ebből a pénzverde és ágió nyereményét 169,963 frttal, marad vesztesség 1.677,000 forint. Ilyenképen tesz a vesztesség 1874-ben 1.106,000 frtot, 1875-ben 616,000 frtot, 1876-ban 511,000 frtot, lesz az átlag 964,000 frt, tehát majdnem 1 millió. És így, ha azon előirányzott összegnek be kell folyni, akkor a múlt 4 évi eredményhez képest mintegy 900,000 frttal vagy több bevételt kell eszközölni az ingó-vagyon apasztásától, vagy más gazdasági és kezelési rendszert kell behozni, a mi nézetem szerint lehetséges és szükséges is. Arra nézve, hogy ez valósággal meg fog történni, sem a pénzügyminister ur által az ál alános vitában mondottakban, sem a pénzügyi bizottság jelentésében semmi támpontot nem találok. A pénzügyi bizottság nem emlit egyebet, mint azt, hogy a bányászat jövedelmét magában nem lehet megítélni, csak összeköttetésben a pénzverdével, miután annak készpénzbeli bevétele ott fordul elő. Lehet, hogy ez a költségvetés szerint igy van; de én a zárszámadásokból merített adatokról beszélek, ahol minden gazdaság bevétele el van különítve, még pedig ugy, hogy a fémbányának érczo ott jön bevételbe és olyan értékben, a mint az a kohónak átadatik ; a kohónál szintén azon nyers vas, réz vagy ezüst bevételbe jön, a mint azt vagy a vasíinomitó kapja vagy a rózpörölyde, illetőleg pénzverdébe megy, és igy tovább. Különben én már le is számítottam azon össz( gekbő! a pénzverde nyereségét, amire a pénzügyi bizoifcság hivatkozott a nélkül, hogy e czimre nézve egyebet mondana, emlékezem ugyan, hogy a inuk időben, midőn a fen lerí l letett aggasztó pénzügy, helyzet a t. házat komolyan foglalkoztatta,, akkor hozatott határozat, hogy némely müvek adassanak el, némelyek ped'g szüntettessenek be. Igaz, hogy ily valamit decretálui könnyebb, mint végrehajtani, mindamellett, hogy egy pár mű csakugyan be lett szüntetve. A kérdés azonban ezzel nincs mego'dva, mert azóta, hogy az aggasztó pénzügyi helyzetet mintegy ázsiai nyugalommal látszunk tűrni, ezen kórdós is, melynek megoldását én nem annyira az amputatióban, hanem az okszerű gyógyításban keresem. - nem abban, hogy müveket beszüntessünk és eladjunk, hanem, hogy helyeseld) gazdálkodási és kezelési rendszert hozzunk be, — mondom, ezen kérdés megoldásához nem vitetett közelebb. Van ezen müvek között több olyan, mely állandóan igen szép jövedelmet ad. Ilyen a zsarnóczi ezüstkohó, a szomolnoki rézkohó és hámor — vagy mint ujabban nem épen szerencsés magyar elnevezéssel mondják : pörölyde — a kereszthegyi bánya és a govosdiai vashámor. De mások majdnem rendesen kárt mutatnak. Ezeknél a négyévi veszteséget összeszámítva, az összeg 6.630,000 frtot tesz. Ami különösen a fémbányákat illeti, némelyeknél nem lehet tagadni, hogy a költség kissé feltűnően sok. Igy belekerült négy év alatt a szoinolnoki 171,000 fiiba, a körmöezi 148,000 frtba, az urvölgyi rézbánya 250,400 frtba, a selmeezi Bibertárna 839,164 frtba, még pedig mindez saját bevételén felül, ami olykor meglehetős nagy. En elismerem, hogy különösen az általam utóbb nevezett, de más ilyen bányamű is előbbutóbb be fogja hozni a ráforuitott költséget és én bizonyára egyike volnék az utolsóknak, akik a fémbányamüveket egyedül pénzügyi tekintetekből megszüntetni kívánnák; de másrészről ngylátszik, hogy némelyeknél a költekezés legalább azon mérvben, a mint történt, nem indokolt. S e tekintetben nem érthetek egyet Zsigmondy Vilmos t. barátom tegnapi előadásával, aki azt monda, hogy nem fektetünk eleget a bányákba, vet. uiiik nem annyi, hogy méltán várhatnánk aratást. Én hivatkozom a már előbb mondottakra: ahol a 8 millió bányabevételből 99%-ot fektetünk a bányákba az előirás szerint, tényleg pedig és átlag azt még egy millióval pótoljak, ott ellenkezőleg ugy vagyok meggyőződve, hogy már igen sok pénzt vetettünk el oly helyre, ahol az talán ki sem kel, annál kevésbé fogunk ott aratni. Szigorú bírálatot igényelnek az ezüst- és rézkohók, a melyeknek egy része vagy oly csekély hasznot ad, mely az abba befektetett ingó vagyonnak kamatjaival arányban nem áll, vagy épen kárt hoz. Ilyen a selmeczi ezüstkohó. Négyévi átlag szerint hozott ugyan jövedelmet, 15,000 frtot, de a forgó tőkéje G38,000 ''"t, a melynek hatos kamatja 4 év alatt 160,000 frt. A következők pedig négyévi, eredmények szerint veszteséget mutatnak : az óhegyi rézkohó 11,000, a beszterczebáuyai tárna 250,000 frt forgó tőke mellett majdnem 10,000 frtot, a tajovai kohó, 213,000 frt forgó tőke mellett 50,000 frtot veszteség, a kapniki kohó 150,000 frt forgó tőke mellett 30,000 frt, a zalatnai 250.100 frt forgó tőke mellett 27,98 1 frtnyi veszteségei. Már, hogy mi kép lehetséges, hogy réz- és ezüsíkohó veszteséget mutasson rendes és helyes kezelés mellett, olyan kezelés mellett, iniuő másutt va ., például azon felső-magyarországi banyatársulatnál,