Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-387

148 887. országos ülés májas 6. 1878. noknál, ez is csak azzal vigasztalt: nemcsak az urat éri ez a baj, engem is ért, ez mindnyájunk közös baja. Már t. ház, hogy ez az ország közös sorsa legyen, az nem kívánatos; e bajon okvetlenül segíteni kell. Van eset, hogy egy 1876-iki vizkár ügyben annak idejében beadott folyamodvány ma 1878-ban két év múlva nincs végleg elintézve és nem gondolnám, hogy az illető ministeri közegek és a szolgabirók ne lettek volna elég önfeláldozók; de oly bonyolult a rendszer, hogy a folyamodást egyik hatóságtól a másikhoz küldik vizsgálás és újra átvizsgálás végett, a mi aztán azt hozza magával, hogy két év folyama alatt sem intéztethetik el az ügy. Csak egyet akarok még hozzá tenni t. ház, mely bajon nézetem szerint, ha nem is könnyen, de lehet segíteni, pedig ez sem kis bajt okoz. (Halljuk!) Ha bélyeg-csonkításért ítéltetik el valaki, az eljárás az, hogy 45 vagy 90 krajezár miatt eljő az illető adó hivatalnok és elhozza az embernek a kirovást. Ez azt módja: Igen 90 kr. tessék, itt a pénz! Do ez erre azt feleli: bocsánatot kérek nem vagyok jogositva elfogadni a pénzt. Tehát hol kell kifizetni? hiszen a kivonási czédulán nincs rajta, hol kell befizetni. Elmegy az ember az adó hivatalhoz, ott akarja lerovni, ott nem fogadják el, hanem azt mondják: tessék az illeték-szabási hivatalhoz menni a vámházba. Midőn oda ér az ember, ott azt mondják, nem fogadhatjuk el, ez Zalamegyében történt a nagykanizsai adóhivatalnál, ott tessék fizetni. (Derültség.) Ez olyan baj, oly sok kellemetlenséget okozó eljárás, a melyet okvetlenül orvosolni kell (Helyeslés bal/elöl) és lehet is. Mert hiszen csak azt a közeget, a ki elhozza az embernek a kirovásról szóló ezédulát, kellene megbíznia azzal, hogy fel legyen jogositva a 90 krt beszedni, s a bajnak vége volna, mert alig lesz valaki, a ki a 90 krt le nem fizetné, ha nem kell neki utána járni, levelet írni stb. (Felkiáltások halfelöl. Már az igazi) Bátor vagyok az elmondottakra a t. pénzügyminister ur ügyeimét felhívni, s kérem, hogy gondolkozzék a felett: miként lehetne ezen a bajon segíteni, s megvagyok győződve, hogy a feladat nem lehetetlen és kis jó akarattal és fáradsággal a t. pénzügyminister ur rá fog jönni, mikép oiv voslandó a baj. Belátom magam is, hogy most a pénzügyminister ur más nagy fontosságú kérdésekkel van elfoglalva ; de ha maga nem teheti is meg, összehívhatna enquettet, vagy megbízhatna egy pár ministeri tanácsost, a kik megállapítanák: mikép kell segíteni a bajon, és akkor sok keserűségnek eleje vétetnék. Zsigmondy Vilmos: T. ház! Előre kijelentem, hogy a költségvetést elfogadom. Felszólalásomnak czélja, hogy némelyeket, mik hazánk bányászati viszonyaira, s főképen kincstári bányászatunk mostoha viszonyainak felderítésére vonatkoznak, elmondhassak. Ki kell kérnem e czélra a t. ház türelmét, melyet eddigelé nem fárasztottam, kijelentvén: hogy előadásomat a leüető legszűkebb korlátok közé szoritandom. Kincstári bányászatunknak kétségen kívüli — s nem a jelenlegi általános pangásból eredő — hanyatlása évek óta foglalkoztatja a törvényhozást. Figyelemmel kisérvén az erre vonatkozó tárgyalásokat, azon meggyőződésre kellett jutnom, miszerint ezen hanyatlás okai kellően fel nem lettek ismerve. Azok sem bányáink kimerültségében, sem ezeknek és a hozzájok tartozó gyármüveknek netalán nem elég szakértelemmel való kezelésében keresendők. Ércztelepeink t. ház, még évszázadokon keresztül haszonnal leendnek mivelhetők, — bányatisztviselőink általán véve szorult anyagi viszonyaink daczára híven és becsülettel teljesitik kötelességüket, és olyanoknak sem vagyunk hiányában, kiket a külföld tőlünk méltán irigyelvén, a legfényesebb jövőnek biztosítása mellett igyekezett magának megnyerni, de a kik mind ezt visszautasították, miután dús tapasztalataikat csak is hazájok érdekében kívánták érvényesíteni. Ha mind ezek mellett kincstári bányászatunk hanyatlásnak indult: az egyes egyedül azon téves nézet kifolyása, mely a kincstári bányászat momentán pénzügyi helyzetét tekintvén egyedül mérvadónak, a multat szintúgy, valamint a jövőt is ignorálja. Mit értek ez alatt? Egyszerűen azt, hogy vetés nélkül nincsen aratás, és hogy minden jó gazda birtokát a kimerültség elől megóvandó, földjének okszerű mivelés által visszaadja azt, a mi rendes jövedelmét biztositja. A hasonlat nem sántikál. Mert habár kétséget nem szenved, hogy a bányatelepek substantiája a fejtés által vész és újból nem pótolható: mindamellett ezen telepek kimerülése nagy terjedelműknél fogva csakis évszázadok következménye, és azoknál a vetés azonos a hozzáfórhetés czéljából eszközölt investitiókkal. Ha a múltból eredő haszon egy részét nem fordítom rendesen az ilynemű investitiókra, ha tehát a jövő számára nem vetek, ha továbbá a bányatechnika haladásait nem érvényesítem folytonossan műveimnél, — s ezeknél fogva az előrelátó gazda példáját nem követve — bányáimat okszerűen nem mivelem: akkor csak hamar be kell, hogy álljon a hanyatlás. És ez t. ház, nálunk tényleg megtörtént! Nem okozhatjuk érte hazai kormányunkat, mert a ha-