Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.
Ülésnapok - 1875-359
50 859 országol ülés február 25.1878. Tarnóczy Gusztáv: T. ház! Egy kis módosításom van, melyet bátor vagyok a t. ház figyelmébe ajánlani. Előre kijelentem, hogy azon esetben, ha Kautz képviselő ur módosítása elfogadtatnék, akkor arra kevésbbó lenne szükség; azonban ha megmaradna a megjelölt arany beszedési mód, akkor ezen módosítást szükségesnek tartom azért, hogy ne űzessünk mellesleg oly adót is, mely nem az állampénztárába megy, hanem az illető üzérek által szedetik be. Én azt hiszem, hogy ezen könnyű segíteni az által, ha kimondjuk, hogy addig, míg arany vagy ezüst pénzforgalmunk nem lesz, míg papirpénzforgalmunk van : a vámot e pénzben is fizethessék, hozzászámitásával az ideiglenes agiónak, ugy a mint ez a vasutaknál és más vállalatoknál történik, mi a jövedelemben nem tesz külömbséget, de az adózóra nézve mégis külömbség, mert az állam mindig olcsóbban és könyebben szerezhet magának nagyobb mennyiségű érczpénzt, mint az egyes, ki a pénzváltásnál esetleges megrövidítésnek is ki van téve. Módositványom igy hangzik; „A második bekezdés után következő szöveg teendő: A mig azonban az érczforgalom nem lesz életbeléptethető, addig a fizetés a monarchia közforgalmi pénznemében is befizethető." A többi maradna. Azt hiszem e módositvány nem alterálja az intentiót és az adófizetőnek mégis könnyebbségére szolgál : azért bátor vagyok módositványomat ajánlani. {Helyeslés balfelöl.) Beőthy Algernon jegyző (olvassa a módositványt.) Baross Gábor előadó: T. ház! (Szavazzunk ! Eláll !) Azok után, a miket a t. pénzügyminister ur elmondott, nem kívánok a dolog érdeméhez szólni, hanem egy módositványt vagyok kénytelen beadni, mely ezen czikk 3-ik bekezdésére vonatkozik, ennek szövegében ugyanis oly ismétlés fordul elő, mely azt értelmetlenné teszi s azért kérem módositványom elfogadását. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a módositviínyt:) a XIII. czikk 3-ik bekezdése pontjának e szavai helyébe „a rendeleti ut fogja meghatározni a bel- és külföldi arany-pénznek arany-forint értékét," tétessék a következő „ugyanezen utón fog meghatároztatni a bel- ós külföldi arany-pénznek arany-forint értéke is." Elnök: Szavazás előtt fel fognak olvastatni a beadott módositványok. , Beőthy Algernon jegyző (olvassa Trejort Ágoston, Kautz Gyiokt, Tarnóczy Gusztáv, és Baross Gábor módositványait.) Elnök: T. ház! Mindenekelőtt a XIII. czikket szándékozom ugy, a mint az a ministeri javaslatban foglaltatik és a vámügyi bizottság által beterjesztett jelentésben ajánltatik, szavazás alá bocsátani. Ha ezen XIII. czikk elfogadtatik, akkor nézetem szerint Kautz Gyula ós Tarnóczy Gusztáv képviselő urak módosítása elesik. (Helyeslés.) Azt gondolom azonban, nem esik el ezen szavazás által azon módosítás, melyet Trefort Ágoston minister ur az első kikezdóshez mintegy pótlásul hozzáadatni kivan, hogy t. i. a 2 frton aluli összeg ezüstben fizettessék. És nem ellenkezik ezzel azon módositás sem, melyet a t. előadó ur stiláris tekintetben előterjesztett. Ezeket tehát azután fogom szavazás alá bocsátani. (Helyeslés.) Kérdem azért a t. házat, méltóztatik-e azon fentartással, melyet a két utóbbi módosítások tekintetében említettem, a XIII. czikket, ugy, amint az a vámügyi bizottság által beterjesztetett, elfogadni? Azok, a kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja. A XIII. czikk elfogadtatván, Kautz Gyula és Tarnóczy Gusztáv képviselő urak módosításai elestek. Méltóztatik-e Trefort Ágost minister ur módositását elfogadni ? (Elfogadjuk! Nem fogadjuk el!) Azok, a kik a módosítást elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik) Elfogadtatott. Végre elfogadja-e a t. ház azon stylaris módosítást, melyet az előadó ur beterjesztett? (Elfogadjuk l) E szerint e módosításokkal a XIII. czikk elfogadtatván, következik a XIV. czikk. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a XIV. XV. és XVI. czikket melyek változatlarnd elfogadtatnak, és a XVII-ik czikket.) Baross Gábor előadó: T. ház! A vámügyi bizottság megbízásából javaslatba hozom, hogy az első sorban január helyett Julius tétessék, e szerint igy hangzanék a szöveg: „a jelen törvény 1878. Julius 1-én lép életbe." Elnök: Méltóztatik a t. ház a vámügyi bizottság e módosítását elfogadni. (Elfogadjuk.) Tehát a XVII. czikk e módosítással elfogadtatott. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a XVIII. czikket.) Elnök: Nem lévén észrevétel a XVIII. czikk elfogadtatott. Van még egy határozati javaslat, melyet felolvastatni kérek. Beőthy Algernon jegyző (olvassa.) Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a vámügyi bizottság által benyújtott határozati javaslatot elfogadni? Azok, a kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A határozati javaslat elfogadtatik. Nem tudom, annak idejében közlendő-e ezen határozat a főrendiházzal. Baross Gábor előadó: A vámügyi bizottság ezen határozati javaslat által a t. háznak nézetét kívánta provocálni s miután ez megtörtónt, a képviselőház ezen határozatában meglehet nyugodni. (Helyeslés.)