Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-377

377. országos ülés épril &. 1878. 335 áll ^ be, minek alig találjuk a világon párját, a müveit világban, hogy külkereskedelmünk aránytalanul nagyobb, mint belkereskedelmünk. Igen, mert ha a mi kereskedőnk megtalálná a búzájára, a gyapjújára a vevőt itt az országban: nem adná idegennek ós ha megtalálná a posztó és kalap szükségleteire az anyagot, akkor magyar embertől s annak is adván el, szükségkép vásárolván, magyarrá lenne. Ne mondja senki, hogy ezek utópiák, s hogy azért, mert máról holnapra valami nem létesíthető, hát soha se tegyünk semmit. Én tudom, hogy mindezek létesítésére időre van szükség, de hát kezdjük minél előbb, hogy legyen időnk. Én nem látom ide vonatkozólag a kezdeményezést és éppen azért akartam a t. ház becses türelmét felhasználva, figyelmét erre a pontra a lehetőségig irányozni. [Helyeslés balfelöl.) Es van még egy más pont is. mire vonatkozólag ezt szintén szükségesnek tartom. Az 1870: XLlI-ik törvónyezikk azt rendeli, hogy a megyei domestica tárgyában a kormány törvényjavaslatot terjesszen elő. Irányi képviselőtársam beszélt előbb autonómiáról, tisztviselők kinevezéséről és választásáról. Én e kérdésben biró lenni nem akarok. Egyet azonban mondhatok, hogy a törvény nagyon helyesen tette, hogy parancsolta azt, amit parancsolt, mert azon állapot, hogy választott megyei tisztviselő és állami pénz, hogy e kettő nem együvé való: ez egyszer igaz. Már néhány évvel ezelőtt be lett terjesztve egy törvényjavaslat; de az a ház helyeslését nem nyerte meg, azért elejtetett. Értem elejtését; de nem értem, hogy mire várunk most ? Én nem tudom: az-e az intentió, hogy olyanná tétessék idővel a tisztviselő, a milyen a pénz, a mivel fizettetik, azaz államivá; vagy megfordítva, olyanná tétessék a pénz, mint a milyen a tisztviselő, azaz helyhatóságivá; de hogy valamelyik a czól, azt gondolom, és e czélt megismerni időszerű volna; ón tehát e tekintetben is a felvilágosítást a kormánytól köszönettel venném és pedig annyival inkább, mivel még azon esetre is, ha azon agendák, melyeket ma a megyékben utóbb választott orgánumok végeznek, állami tisztviselők által intéztetnének el, mondom — még azon esetben is lenne szükség e doniesticára, miután nélküle igazi helytartósági élet nincs, nem lehet. Ezért nincs az ma minden ellenkező várakozás daczára. Miért ? Mert a törvényhatóságok, legalább a magyarok, tisztán arra vannak hivatva, hogy az állami igazgatást teljesítsék, hogy azt, mint mondani szokták, közvetítsék, de hogy a helyi érdeknek a maguk belátása szerint a maguk javára valamit tehessenek, arra nincsenek képesítve. Hisz nincsenek eszközök, eszközök nélkül pedig dolgozni nem lehet; helyi czélokra állami péuzt odaadni egyáltalában meg nem engedhető, még ha telnék is, de semmiféle pénzzel, ha helyi erdeket is szolgálni még kevésbé lehet. Szolgálhatnák csak saját pénzükből ; de az nekik nem engedtetik meg, nehogy az állami adóalap, a mi az államnak oly nagyon szükséges, megcsonkittathassék. Értem ezt az aggodalmat, de hát megcsonkittatik a községekben, a község nincs attól elzárva és nem is lehet, hogy a maga helyi érdekében a maga contójára cselekedhessek. De hogy több község egyesitett munkássága által egy járás, vagy vidék például kórházat közösen építhessen, vagy egy nagyobb ipartanodát a közel fekvő községek együttesen tarthassanak, arra nincsen mód, ez nincs megengedve. Ez irányban is előbb-utóbb, de kezdeményezni kell valamit és azt gondolom, hogy midőn a törvény ezt már 8 éve parancsolja, ideje, hogy e dolog újra felelevenittessék. Mig ez nem történik, addig az egyedüli anyagi erő, melylyel a megyék rendelkeznek, a mi egyrészben átalakul pénzerővé, a közmunka képezi. Épen azért a közmunka ügyének rendezését is vártam a t. pénzügyminister ur 1875-i beszéde után, eddigelé azonban a legutolsó hónapokig hiába vártam Végre be lett terjesztve egy törvényjavaslat és én értem, ha annak mielőbbi megórlelését Irányi képviselő ur annak idején szükségeié és ezen érzésnek kifejezést adott. Vártam, — hogy az utaknál maradjak, — a vasutak csoportosítását, annál inkább, mert egy megelőző nyilatkozat alapján azt hittem, hogy joggal várhattam. Én távol vagyok attól, hogy azoknak állítását igazoljam, akik azt mondják, hogy e téren semmi sem történt. Történt, de csak a legújabb időben a duna-drávai vasút üzemének átvételével; történt már korábban a tiszai részvények egy részének bevásárlásával; az igy szerzett jog kihasználásában azonban minden jogossági és méltányossági szempontnak tekintetbevétele mellett, — egy lépéssel már több történhetett volna Történt végre valami a keleti vasút megvételével is. Azonban e megvétel daczára is megtartatott annak külön igazgatósága. És ha az egyesítést a pénzügyi bizottságnak kellett kezdeményezni, hogy ne mondjam kierőszakolni: ez nem képes megnyugtatni aziránt, hogy e téren azért nem történt több, mert nem történhetett. Tudom, hogy a legmegfelelőbb radieális eszközök alkalmazásának ideje nem jött el, ebben a t. pónzügyminister úrral, kinek véleményét magán utón is voltam szerencsés kinyerhetni, tökéletesen egyetértek. De ha a radieális eszközök nem használhatók, akkor véleményem szerint a kevésbé radicálisakkal is kell élni. S ez nem csak az én véleményem. Föltéte ez a józan tariffa-politika létesítésének, a minek szükségét pedig ón részemről nem tudnám oly megkapóan rajzolni, mint rajzolta azt a t. pénzügyminister ur, és pedig nem egy-