Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-374

272 374. országos ülés áprll 2. 1878. dául Angliában 40—50 font. Nálunk egy marhára 8 font, mig Angliában 30—33 font jut; de bizonynyal nálunk is olcsóbb só ár mellett, az éJetfentartásra szükségelt mennyiséget fogyasztanak s igy nagyobb fogyasztásnál biztosítva lenne az állam mostani bevétele. És ez t. ház, nem puszta föltevés, hanem bebizonyított tény, mert 1849-ben az akkori magyar ministerium Horváth János kormánybiztos felterjesztésére megengedte, hogy a székelységnek a parajdi sóaknából t írtért szolgáltassák ki a só mázsáját; minek az lett eredménye, hogy az addig évente eladott 25—30,000 mázsa helyett 1849. augnstusáig eladatott 1G0,000 mázsa; tehát több tízszer annyival kézzel foghatóbb czáfolat ennél nem kell minister ur scrupulusaival szemben. De az ily ellenvetések csak a valódi indokot elfedő lepelül szolgálnak, mert mindenki tudja, bogy a sóárt azért szabja kormányunk oly megközelithetlen magasra, mert Ausztria ugy kívánja, és pedig kívánja azért, mert Ausztria Haleinban, s másutt is a sót ugy producálja, hogy roppant mélységből erős gépek segélyével kiemeli a sós j földet, s abból roppant munka és költséggel kiforrázza és sajtolja a sót. Az ily műtéttel előállított sót ő nem adhatja 4 írt 50 kron alul, nekünk se lehet tehát ennél olcsóbb árt szabni; csakhogy Ausztriának az igy előállított sójából százezrekre rugó haszna van : reánk pedig ezen alkalmazkodásból 50—60 millió évi veszteség háromlik. Méltóztassék a kormánynak emancipálni magát Ausztria ezen besózási törekvése alól; méltóztassék hazánk érdekeinek megfelelő só-kezelést behozni, s akkor bizonyosan deficit nélküli költségvetéssel jelenhetik meg a törvényhozás előtt, s nem lesz kénytelen oly adózási, illetőleg kizsarolási rendszert követni, mely hazánk népének rövid időn való teljes tönkre jutását vonandja maga után. {Helyeslés a szélső baloldalon.) lm t. ház! én itt átmenetileg csak két jőve delem forrásra mutattam reá, a mely költségve- j tósünk fedezeti részének hiányait nemcsak elenyésztetné, hanem az elviselhetlen adók leszállítását is elősegítené; de ily segédforrása száz meg száz van hazánknak, melyeket részint az osztrák | mindent felfalni igyekvő kapzsiság, részint kormányunk egyoldalúsága, hogy ne mondjam—ügyefogyottsága, tart lekötve. Az ilyeket felkutatni, s j a haza előnyére hasznosítani, lenne egy valódi magyar pénzügyministernek első s legfőbb hivatása; inert arra, hogy az adókat irgalom nélkül behajtsa, s azt Bécsbe fel liferálja, nem érdemes, hogy mi pénzügyininisteriumot tartsunk oly roppant és költséges apparátussal; hisz az ily számtartói teendőket egyszerű számtisztek is végezhetik. Abból pedig, hogy évente roppant feszengéssel élőnkbe terjesztenek egy költségvetést, a melyet a zárszámadások minden évben rnegczáfólnak, hazánkra nézve semmi vigaszt nem meríthetünk, legfölebb az igazságnak ügyes száincsoportositások általi mesteri elferdithetésének szomorú tüneteit mutatja fel, innét, hogy ritka tökélyre vitt fiatal pénziigyministerünk készséggel elismerem. (Derültség.') Egyáltalában a mi költségvetésünk végelemzésében és végeredményében nagyon problematikus ; abból csak egy tűnik ki tisztán és elvitázhatlauul: az, hogy a mi szégyenletes gyarmati alárendeltségünket okmányilag bebizonyítja. Mert ország, a mely pénzkibocsátási jogát, s várn-jövedelmeit feladta ; ország, a mely a külügyek vezetésébe beleszóllással nem bir; ország, a mely tengeri hajókázását feladta; ország, a mely évi 50—60 millió hadügyi kiadása mellett egyetlen katonával, sőt annak egyetlen gombjával sem rendelkezik; ország, a mely 15 millió népessége mellett, a népnevelésre, s egyáltalán a közoktatásügyre 200 milliót meghaladó állami bevételéből csak százezreket fordit, holott tekintve elmaradottságunkat, bevételeinek legalább egy negyedét kellene arra fordítania; ország, a melynek kormánya többet antichambriroz Bécsben, mint kormányoz itthon; ország, mely kötelezi magát, hogy nyers terményeit csak Ausztriában adja el, s ipar-czikkeket csak onnan vészen ; ország, mely dolgozik, izzad, hogy egy másiknak jóllétét saját nyomorának árán megteremtse: az nem állam, hanem a gyarmatok legmegalázottabbja, legalárendeltebbje. {Helyeslés a szélső baloldalon.) Önök párt-fusiója akként fusionálta hazánkat Ausztriával, hogy az ma már egy Bécsből kormányzott provincziává, egy tetszés szerint kizsákmányolt gyarmata változott át. De t. ház. ez ország nem akar gyarmat lenni, nekünk isten és ember előtt jogunk van az önálló állami léteihez, ós azért, hogy néhány, — a nemzet jogainak és alkotmányának védelmére a hatalom polczára helyezett — egyén meghódolt és meghajlik a külérdekek előtt: azért még a nemzet nem mondott le létjogáról, nem lett e 15 millió nép oly bábbá, a melylyel ily játékot űzhessen egy megtört lelkületű, bátorságvesztett ember vétkes szeszélye. És én kimondom nyíltan t. ház, hogy az ily elbánás veszélyes magára Ausztriára nézve, mert az összetartozandóság kötelékét gyengíti, az együtt megélhetés hitét kiöli e hü, e loyalis, ez áldozatkész nemzet lelkéből; s ha e hit, e meggyőződés egyszer megrendül: akkor e keskeny Lajtha oly széles Oceáná változhatik át, mint a mely Amerikát Angolhontól elválasztja. (Tetszés a szélső baloldalon.) Kormányunk eljárása nem olyan, hogy hazájának üdvét, jóllétét és szabadságát szivén hordó