Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-374

256 374. országos ülés ápril 2. 1878. hogy a kiadásokat jövedelmi arányához csökkenti; és megfordítva, hogy talál módot arra, hogy saját jövedelmeit erőfeszítés és munkaszaporitás által kiadásainak magaslatára fokozza. E két lehetőség áll fenn, más nem lehet. Hogy állunk e két alternatívával szemben*? A. mi kiadásaink törvényszerüleg megvannak szabva; legnagyobb része le van kötve, a 67-iki egyezmény által, a többi le van kötve azon pazarlás folytán, melyet hosszú éveken át folytattunk, amely adósságokat most fizetnünk kell. Itt nincs más mód, azokkal a hitelezőkkel alkudni nem lehet, a kamatokat fizetni kell. ügy hogy maga a pénzügyminister ur constatálja, hogy mindig, mikor megtakarításról van szó, azon költségeket fogyasztjuk, a melyeknek leszállítása hatalmunkban van : az ország belkiadásaira fordítandó költségeket mérsékeljük azon jelentéktelen összegekkel. A pénzügyminister ur maga beismeri, hogy azon kevés, a mit megtakarítunk: az ország leglényegesebb szükségleteinek összevonásából származik, tehát constatálja maga, hogy azon kiadásokat leszállítani nem lehet, tehát kell, hogy maradjanak az összegek, a mint vannak. Nem marad tehát egyéb fenn, mint a másik mód: jövedelmeink fokozása a kiadások arányáig. A kormány, látjuk, három éve, hogy ama székeken ül, s mintha egyebet sem tenne, annál hogy ott ül, a jövedelem fokozásnak semmi nyoma. Volt erre egyetlen, s az utolsó alkalma, melyet ő maga kilátásba helyezett: az Ausztriával való kiegyezés. Ott bő forrása állott rendelkezésére a jövedelmeknek. Ez alkalmat felhasználni nem birta. Ha tekintetbe vesszük, milyen többség állott rendelkezésére, milyen kedvezők voltak reá nézve a parlamenti viszonyok, minő hatalmas fegyvert kapott kezébe a nemzetnek törvénybe igtatott jogaiban: elmondhatjuk, hogy ha egy kicsike kis erólylyel birt volna, s mert volna élni a kezébe adott fegyverrel, bő forrást nyithatott volna a nemzet számára De erről már annyit beszéltünk, hogy szükségtelen ezt bővebben érintenem. Tény, hogy azon forrás előttünk el van zárva, abból mi nagyobb jövedelmet, olyant, melylyel államháztartásunk hiányait pótolhatnánk, meríteni absolute nem vagyunk képesek. Egyrészről tehát maga a minister constatálja, hogy kiadásainkat lehetetlen jobban csökkentenünk, másrészről látjuk, hogy a jelen kormány jövedelmeinket szaporitni nem képes. S miután én azt teljesen bebizonyitottnak tartom, hogy a jelen kormánytól hiába reméljük államháztartásunk egyensúlyának helyreállítását, miután másfelől mély meggyőződésein, hogy ha azt akarjuk, hogy hazánk uj életet kezdjen, első feltétel az, hogy háztartását rendezzük: már ez egy oknál fogva is én a jelen kormány által előterjesztett költségvetést a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadhatom. (Helyeslés balfelöl.) De vannak esetek, midőn egy kormány daczára annak, hogy az ország gazdasági érdekeit nem volt képes helyesen megóvni, sőt talán anyagi áldozatokba is sodorta nemzetét: mégis a kormányzat többi ágaiban oly nagy czólokat ért el, s oly rendkívüli ügyességet és erélyt fejtett ki, hogy a nemzet maga mondja: igaz, hogy ez a kormány nekünk nagyon drága, roppant pénzünkbe kerül, de ime legalább el vannak érve a kormányzat többi ágaiban a nagy ezólok, emeltetett az állam tekintélye a külföld előtt, erősbitették hatalmát anyagilag és szellemileg. Mondom lehet ilyen eseteket idézni az alkotmányos országok történetéből eleget, s ezért a nemzetek rendesen hajlandók fátyolt borítani a gazdasági veszteségekre. Hogy állunk mi e tekintetfeen ? Lehet mondani, hogy a külügyi helyzetet tekintve ritkán van kormány oly szerencsés helyzetben, mint volt a miénk, hogy alkalma legyen nemzetét nagygyá tenni, s az állani jövőjét századokra biztosítani. Ezen alkalommal, hogy élt a t. kormány? Nem szándékozom részletes bírálatába bocsátkozni a külügyi politika vezetésének. Reményiem, lesz erre alkalom a legközelebbi napokban. Azt hiszem azonban, hogy egyet bátran constatálhatok, hogy az eddig követett politika mindenesetre el volt hibázva Be lehet ezt bizonyítani két érvvel. Az egyik az, a mi már megtörtént és igen nehezen tehető jóvá. Megtörtént mindenesetre az, hogy ezen nagy monarchia, mely e czélból körülbelül egy millió szuronyt tart rendelkezésre : mégis megengedte, hogy Európának egyetlen egy hatalma önkényüleg az egész Európa által garantirozott jogokat, szerződéseket megszegje, anélkül, hogy csak tiltakozólag is lépett volna közbe. Ez oly csorba, mely a nemzetközi jogon ejtetett, hogy azt egyhamar nem lehet kiheverni. Láttuk mily következménye volt annak, hogy 1870-ben megengedték Németországnak, hogy Francziaországtól provincziákat elvegyen. Annak következménye volt az orosz czár mostani fellépése. Ezt is megengedték, s hogy mi lesz ennek következménye, azt a jövő fogja megmutatni. De mindenesetre tény az, hogy külügyi kormányunk nem birta vagy nem akarta megakadályozni a nemzetközi jogok megsértését. A második, ami szintén constatálva van: az, hogy Magyarország és Ausztria érdekei megsértettek. Beismerte ezt maga a t. ministerelnök ur egy minapi nyilatkozatában, midőn kijelenté, hogy igenis a san-stefanói bókeföltótelek tartalmaznak oly pontozatokat, melyek a monarchia érdekeit sértik. Ha már oly politikát engedtek létesülni és azt bizonyos tekintetben előmozdították, mely a monarchia érdekeit sérti: azt hiszem, ennél jobban