Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-361

361 országos ülés február 27.1878. 103 ur tiltakozott, hogy éppen azért sürgette a kor­mány tegnap, hogy rögtön fogjunk hozzá e nagy fontosságú kérdés tárgyalásához, mert tudta, hogy a ház türelme ki lévén merítve, nem lesz tulajdonkép vita; hanem lesz valami, a mit annak fognak czimezni és végre kimerül a türelem, s azt mondják rá, hogy szavazzunk. Ily körülmények közt, miután ón a parlamen­talismusnak mind erejét, mind czélját abban látom, hogy a különböző vélemények képviselői egymást capacitálják, (Igaz: balfelöl,) hogy igy a valóság kiderülvén, még azon esetben is, ha a többségben lévő párt tévútra jutna, a mi megtörténhetik: legalább az ország közvéleménye fel legyen vilá­gosítva és jövőre ennek hasznát veszi. (Úgy vau! balfelöl) Miután en csak igy foghatom fel a par­lamentalismus czélját, miután ezen czéltól elvagyunk üttetve, (Helyeslés balfelöl. Ellenmondás a középen.) ugy hiszem, hogy erőszakkal szemben (Ellenmondás balfelöl) okoskodni nem lehet. Elállók a szótól' (Elénk helyeslés balfelöl. Felkiáltások: Szólhat bátran és szavazunk.) Elnök : Méltóztassék a jegyző ur felszólí­tani azokat, kik fel vannak irva. Orbán Balázs jegyző : Nincsenek itt. Elnök: A jelenlevők közül szólásra senki sem lévén felirva, a vitát bezárom. Jogosítva vannak még szólni az előadók és a különvélemé­nyek előadói. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! (Halljuk !) Én ugy hiszem, és ugy is fogom fel, hogy a vita még bezárva nincs. (Felkiáltások .• Ki van mondva!) Igen sajnálom, ha ki van mondva a bezárás. Egyébiránt nem vesztenek a t. képviselő urak semmit, mert hiszen a bevett —- nem mondom, hogy egészen helyes — szokás szerint, ha valaki válaszolni akar arra, a mit most mondok: meg fogja az alkalmat találni a tör­vényjavaslat részletes tárgyalásánál. En nem fogadom el semmi esetben — s erre akarok legelőször reflectálni — azon vádat, a melylyel Helfy képviselő ur előállott. Ugyanis a kormány részéről meg volt az indokolás, meg van az indokolás nyomtatásban. Azonkívül azok ré­széről, a kik a törvényjavaslatot átalánoságban el akarják fogadni: indokoltatott az elfogadás ugy a vámügyi, mint a pénzügyi bizottságok előadói ál­tal, s igy azon állítás, hogy a kormány részéről egyszerű hallgatással czéloztatott volna elfogad­tatni a javaslat, már ez által is meg van czáfolva. De, t. képviselőház, én megvallom, azt tar­tom, hogy erőszakolásról beszélni akkor, midőn az ellenzéki t. szónokokat még csak abban isi hogy beszélhessenek, nem gátoljuk; midőn még az egész időt az ő működésükre szabadon hagy­juk : akkor csakugyan erőszakolásról beszélni az épen most hallott ellenzéki szónoktól, valóban ne­vetséges. (Zaj balról.) En, t. ház, egyébiránt biztosithatom a t. kép­viselő urakat, hogy e vitához hozzászólni a ma­gam részéről is el voltam határozva ; de téve­désbe ejtett az, hogy még hosszú sorát az érde­mes szónokoknak felirva láttam, s gondoltam, hogy nem szólva kétszer-háromszor is a tárgyhoz, várok, mig a jelentékenyebb szónokok elmondják beszédeiket. Különben, a mi magát a dolgot illeti, b. Si­monyi Lajos t. képviselő ur azt mondotta, hogy hogy a mely kormány ily indokolás mellett ja­vaslatot beterjeszthet, az legalább is íizt hiszi, hogy van biztos többsége, mely mindent megsza­vaz. Engedelmet kérek, ez indokolást én részem­ről olyannak, mint a mely mellett ne lehetne il­lendően, helyesen beterjeszteni e törvényjavasla­tot, el nem ismerem, és azt hiszem, hogy azt az ellenindoklásokkal bátran lehet szembeállítani. De meg is lehetne e tételt nagyobb igazsággal talán fordítani: s mondhatná a kormány : hisz van itt egy ellenzék, ezzel szemben nincs oly indokolás, hogy ellene ne szavazzon mind annak, a mi a kor­mánytól jő. Ezt a tapasztalat az ujabb időben leg­alább bőven indokolja. (Helyeslés a középen. Ellenmondás a balon.) Mondhatnók én épen b. Simonyi Lajos kép­viselő úrral szemben sokat a Lloydszerződós meg­újítása iránti tárgyalásokról, az egész megállapo­dás létrejöttének — főbb vonalaiban — legalább idejéről és módozatairól, melyekről neki is van talán tudomása. De hisz ez a dologra nem tarto­zik, s igy áttérek egyes-egyedül azokra, a miket politikai szempontból a politikai szempont leron­tására felhoztak. Én elsőben is az osztrák-magyar monarchia politikai tekintélyének szempontjából azt kicsiny­lendőnek nem tartom, hogy azon lobogót a messze keleten nemcsak látják, de elmerem mondani, és mindenki, a ki ott járt, tudja: tisztelni és becsülni tanulták, s hogy ez annyira mindeu érték nélküli legyen, elismerni képes nem vagyok. És mond­hatnám, — és erről van talán tudomása a t. képviselő uraknak is, — hogy épen az ujabb idő­ben, azon, ma annyi szenvedés által sújtott vi­dékek lakóinak — a muzulmánoknak és keresz­tényeknek egyiránt — ezrei és ezrei menekülé­söket épen a mi lobogónknak köszönhetik; habár ma azt mondják, hogy a mi alattvalóink kény­telenek angol lobogó alá menekülni. (Helfy Ig­nácz közbeszól : A mi alattvalóinkat felakasztják.) Az, hogy ez történt volna, constatálva nincs ; de másodszor jótállok róla, hogy a hírre magára a legnagyobb erélylyel a kellő lépések megtörténtek, ós ezen — ha megtörtént, de más országok alattva­lóival is néha megtörténő eseményt elégtétel nél­kül a monarchia hagyni nem fogja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom