Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.
Ülésnapok - 1875-345
3á&. országos ülés február 8, 187S. • zom egy nagy tekintélyű nemzetgazdászati iró Carey könyvére, ki bebizonyítja, hogy Amerikának annyira ártott az első években, midőn vakon követte a szabad kereskedés eszméjét, hogy csak ugy volt képes veszteségót helyrehozni, hogy 1828-ban, — 1837-ben, — 1846-ban s később 186í-ben a védvámos politikát követte és pedig oly mértékben, hogy — mint ezt statistikai adatokkal bebizonyította, egyedül a vasgyárfást — hogy magát az angol import ellen védje — 120 9 / 0 vámemeléssel is védelmezte. Mind ez nem azt bizonyítja, hogy egyik vagy másik rendszert kell követni, hanem, oly helyzetbe kell tenni az országot, hogy anyagi ügyeit maga intézhesse, hogy ura legyen annak, hogy kezébe legyen a vámterület, hogy ha kell a védvámos, ha kell a szabad kereskedelmi irányt inaugurálhassa. Miután a kormány részéről én még nem hallottam semmi olyat, ős azt hiszem, más sem, a mi nemzetgazdászati szempontból ajánlaiossá tenné e törvényjavaslat elfogadását, mellesleg megjegyzem, hogy mindenesetre feltűnő az, hogy azon minister, ki a kereskedelmi tárczát képviseli, még egyetlen szót sem szólott a javaslat védelmére. Sajnálattal hallom, hogy most beteg, de a legutóbbi napokban há a istennek egészséges volt, jelen volt a házban, s még sem volt szerencsénk egy szót sem hallani tőle. A mi pedig annál kivánatosabb lett volna, mert az egyetemi tanárok, kik a házban vannak, mind ellene szólván a törvényjavaslatnak, valaki arra a gyanúra jöhetne, hogy a t. minister úrban a közoktatási minister legyőzte a kereskede'mi ministert (Derültség.) Ha a minister ur nem képes személyesen megjelenni, a kormánynak kötelessége lett volna azon férfiút hívni a házba, — a mi szokásos s már gyakran történt, — ki az alkudozások alatt tulajdonkép a kérdést vezette, tanácsadója volt a kormánynak, s egyedül volt az oi'szágban, ki az összes vámügyi kérdést kezelte, t. i. Matlekovics urat, hogy hallottuk volna az ő szájából azon meggyőző adatokat, vagy visszavonva, vagy megerősítve, miket könyvében elmond. Miután a beszédekben alapot nem találtam, kénytelen voltam újból elolvasni a bizottság véleményét. E jelentés oly megdöbbentő merészséggel van szerkesztve, hogy én valóban örvendeni fogok, ha a t. előadó ur legalább utólagosan képes lesz approximative megmagyarázni, hogy miként jutott ily rendkívüli bátorsághoz. Mert mikor oly tényekről van szó, melyeket saját szemeinkkkel látunk, és nincs Magyarországon ember, ki nem tudná, mert hisz adatokkal, számokkal kétségbevonhatlauul ki lehet mutatni, hogy volt nyolez-tiz évvel ezelőtt ennyi és ennyi gyár, hogy ezukorgyáraink, nagyszerű szeszgyáraink, pamutgyárunk, az a KBPV. H. NAPLÓ 1875-78. XV. KÖTET. néhány posztó- ós papírgyárunk mind tönkre ment; egyetlenegy fonal feldolgozó gyárunk volt, és pedig olyan, melyet egész Európa, mint kitűnően berendezett gyárt elismert, 187 4 / 5-ben szintén kénytelen volt a munkát beszüntetni. (igaz! Igaz 1 a szélső baloldalon.) De nem akarom ezen már felsorolt adatokat ismételve felhozni. Ezen senki által kétségbe nem vont tényekkel szemben, és midőn általában el van ismerve, hogy a hazai ipar napról-napra sülyedt, a jelentés oly határozottan mondja: „Távol attól, hogy az 1867: XVI. t.-czikk által törvényes alakban és alkotmányos utón első ízben megkötött vám- és kereskedelmi szövetséget olyannak tekintse, mely egyedül képezte Magyarország közgazdászati kétségbe nem vonható emelkedését : a bizottság tényként constatálja, hogy a vámközösség hazánk közgazdasági emelkedését nem csak meg nem gátolta, sőt ellenkezőleg annak egy hatalmas factorát képezte". Tehát a bizottsági jelentés ezt „constatálja". De hát mivel constatálja? Engedelmet kérek, mikor valaki a világosan beszélő tényekkel szemben ilyes valamit állit, akkor nem elegendő azt mondani: én constatálom, higyjetek szavaimnak; hanem méltóztassék azt számokkal kimutatni. (Hdyeslés a szélső baloldalon.") Miután ez nem sikerült a bizottsági jelentésnek, bebizonyítja azt, mily kár volna Magyarországra nézve, ha elvonatnék rendeltetésétől, t. i. a fö'dmiveléstöl, s ha nem is merte határozottan kimondani, hogy az ipar fejlesztése ártott volna Magyarországnak, de mégis annyira ment, hogy harmad, negyed sorban helyezte azt, kiemelvén a földmivelós rendkívüli fontosságát. S e téren találkozott Móricz Pál t. képviselőtársammal és a t. ministerelnök úrral, (Derültség a szélső balon.) midőn Móricz Pál t. képviselőtársam a maga módján és a t. ministerelnök ur egyaránt zengedezik „Beatus ille qui procul negotiis" stb. (Derültség.) De daczára ezen szép zengedezésnek. és daczára a bizottság azon bátor véleményének: az az egy — hisz senki sem vonhatja és nem is vonta kétségbe, — constatálva van az összes közgazdasági tudomány által, hogy legnyomorultabb azon nép gazdasága, melynek az a nűssiója, hogy más müveit népek gabnaliferánsa legyen. (Ugy van! a szélső balon.) ezen állapotra akarják kárhoztatni Magyarországot. Sok szó volt arról, és mondhatni, hogy ez és egyetlen érve a kormánynak és pártjának, hogy engednünk kell, hogy kikerüljük az érdek-harezot és a szakítást. Én nem tagadom, hogy ez bizonyos tekintetben érv, miután nincs e házban és a hazában ember, a ki szívből ne óhajtaná, hogy a szomszéd állammal a lehető legjobb viszonyban ne éljünk. Elismerem annak jogosultságát, hogy valaki azt mondja nekem, hogy oda kell törekednünk, hogy ezen másik állam kedveért 12
