Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-343

848. országos Illés február 6, 1878, Ne áltassuk hát magunkat, t. ház, s legyünk meggyőződve, hogy ha a szerződéses politika ut ján megmaradás nekünk ma, mikor a szövetkezés előnyét vethetjük mérlegbe, nem sikerül: az később a szövetkezés tartamán át sikerülni nem fog. Legyünk tisztában aziránt, hogy e szövetkezésnek amaz irány elhagyásával előadandó s a 3. ezikk következtében esetleg még súlyosbodó következményeit elhordozni kénytelenek leszünk az egész időn át. Pedig e következmények a mindig lehető, sőt valószínű, s miként félő, egyenesen ellenünk irányzandó retorsiók esetén kivül és azoktól függetlenül is nem lesznek súlytalanok. A vámterület közösségével szükségkép együttjáró s a véd vámos irányban hajtással még növelt ezen hátrányokhoz csatlakoznak olyanok is, melyek nem szükségszerűen függnek azzal össze, s ép azért megfelelő intézkedés mellett el is maradnának, s annálinkább el is lennének kerülendők, minél több nehézséget okoznak az azzal szükségszerűen együttjárók is. Ilyen az adóvisszatéritéseknél szenvedett veszteség; ilyen a fogyasztási adóknál való megrövidülésünk, mely utóbbihoz még azon szűnő haszon is járul, mi az által ér bennünket, hogy azon iparágak fejlődését, melyeknek termékei fogyasztási adóknak tárgyai, nagy mértékben gátolja azon reájuk rótt adó. mely a termelési viszonyok különböző voltának daczára is egyforma a monarchia másik felében divóval. Az adóvisszatéritéseknél szenvedett veszteségünk azonnal megszűnnék: ha azon pénztár térítené meg az adót, a mely azt bevenné, mi oly igen természetes; elismerem, hogy annak megszüntetésére teljesen alkalmas lenne ugyan a birodalom két felének kormányai közt idevonatkozólag megkötött egyezmény, de mindnyájan tudjuk, hogy az máig csak a quota depulatio feladatának megoldását tette lehetetlenné, s miként egy képviselőtársunk rámutatott, már is arról van szó, hogy egyezkedés utján vagy nem menekülünk ezen veszteségtől, vagy ha igen : hát nem igényünk méltányosságának elismerése folytán, hanem a 80 milliónyi bankadósságban való részesedésünk elvállalásának árán; tehát oly áron, mi, anyagi súlyát nem is emiitvén, már az által is igen nagy lenne, hogy rést ütne az elven, mely Magyarországnak az államadósságokhoz való hozzájárulását változás alá nem eshetőnek mondja, — ajtót, kaput tárna azon feltevésnek, hogy a ránk nézve kedvezőtlen mai helyzet mellett az, a mi hátrányunkra változhatnék, nincs kizárva, ellenkező körülmények között meg a mi előnyünkre változhassak. Ez — t. ház, — a monarchiának másik felének, következőleg az osszmonarchiának sem lehet érdekében. Én t. ház, e kérdésben nem foglalok el a kormányjavaslattal szemben föltétlenül elutasító rideg álláspontot, de azt nem tehetném, hogy a bankadósságban való részesülés árán a restitutiónál szenvedett károsodásunkat akarjam egyenesen, vagy mellesleg megvásárolni. A túlról termelt, annálfogva ott megadózta tott, de fogyasztás alá nálunk kerülő fogyasztási adótárgyaknál szenvedett évről-évre növekedő veszteségünket maga a kormány két és félmillióra becsüli. Legyen, hogy e czimen veszteségünk nem több, s hogy a kérdés csak az, miként hárítsuk el. vagy esetleg mi egyenlítse ki e veszteségünket. Az előttünk fekvő javaslatok e veszteség elhárítását czélba nem veszik; annak, ha nem is egészben, legalább részben kiegyenlítését a pénzügyi vámoktól várván. Hogy veszteségünknek az e czimen várható előnyök által kiegyenlittetése, ha csak a kormány által czélba vett mérvig is, már annálfogva sem reményelheiő, minthogy a pénzügyi vámoknak a kőolajra eső részénél nyereségre — a kormány felfogása szerint is — alig van kilátásunk; erre gróf Apponyi Albert képviselő ur különvéleménye immár rámutatott. A petróleumtól eltekintve, a javaslatba hozott pénzügyi vámok összjövedelmét 5.800,000 frtra becsüli a kormány, mondván, hogy mi ezen összegnek csak 15—20°/

0-át fizetjük, ekkoi*a lévén a megvámolandó tárgyakban való fogyasztásunk, ellenben 3r4°/

0-ig részesülünk bennük. A kettő között való különbözet adná a ránk néző hasznot. Nem tudom, miiy alapon nyugszik a kormány azon állítása, hogy a behozandó pénzügyi vámoknak mi alig fizetjük 15—20%-át. Számadatokat csak a kávéra és rizsre, tehát épen azon két czikkre nyújt, melyekben fogyasztásunk aránylag nem lesz nagy és a közlött adatok alapján mégis a kávéból több mint 21, a rizsből több mint 27 fogyasztás esnék ránk, mi által a javunkra mutatkozó különbözet alig fél millióra olvadna le ; a compensatióval hát, melyet pedig csupán e téren kerestünk : szintén gyöngén vagyunk, ha ugyan készek nem vagyunk arra, hogy a különben hiányzó rósz fejében teljértékü recompensatiónak ismerjük el, hogy fenmarad e közösség s a szakítás nem következik be. Arra, hogy iparunk, kivált ezukorgyártásunk felszabadittassék azon nyomás alól, melylyel reá a termelési viszonyok különböző volta daczára is egyforma adó oly egyenlőtlen sulylyal nehezedik, kormányunk nem is törekedett; sőt a czukor.idótörvény tárgyalása alkalmával ez irányban tett javaslatomat — fájdalom — félre nem ismerhető kedvetlenséggel fogadta. Pedig, t. ház, ez nem utolsó tekintet, sőt a vele járó nemzetgazdasági hátrány, teljes meggyőződésem szerint, súlyosabb