Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-355

356. országos Ülés február 20.1878. 357 Ilykónt károsodásunk mindegyre nagyobb lesz. Itt elérkeztem azon ponthoz, mely nekem a kiindulásra szükséges. Ez a következő: akár tekintsük a kincstár iránti kötelezettségünket, akár az adózó polgárok irántit, épugy a kormány, mint a törvényhozás azt nem engedheti, hogy azon 2.700,000—3.000,000 frt, amit azon adózó polgárság fizet, ne Magyarországnak essék javára, hogy amire Magyarországnak szüksége van, azt ama lakosság még azontúl fizesse. Lehetetlen erre azt mondani, hogy mert az ekként vezetett tárgyalásoknál a dolgot sikerre vezetni nem lehetett: tehát ejtsük el az egészet és keressük a oompensatiót abban, hogy fennmarad a vámközösség. Ezt ón lehetetlennek tartom, és sem a kincstár, sem a hazai polgárok iránti kötelezettségünkkel összeegyeztetni nem tudom. És ha tudnám, ugy azon törvénybe is ütközném, melyet gondolom Simonyi és Szilágyi képviselőtársam is emiitett. E törvény nemcsak azt parancsolja meg, hogy megkísértsük az egyezkedést, hanem azt is, hogy annak megkötésénél gondoskodjunk arról, hogy ilyesmi ne történhessék. Ha a törvényt megtartjuk: egyik vonatkozásában nem menthetjük fel magunkat az alól, hogy megtartsuk másik vonatkozásában is. {Helyeslés balfelöl.) Különben ugy vagyok ezzel a dologgal, hogy nekem nem is kell törvény ilyetén magamtartására, s ha törvény nem volna, elég lenne azon másik kötelezettség, melyről elébb szóltam. Ha nem érhetjük el kívánságunkat indirect utón, kisértsük meg újra annak elérését a direet utón. Ez a czélja mind Simonyi, mind Szilágyi képviselőtársaim módositványának. Nem akarjuk mi vitatni a vámközösség elvét. Nincs az ellen egy szó kifogás sem, és senki sem mondhatja, hogy mi kis dologért nagyot akarunk merni. Ez az a dolog, melyről a ministerelnök ur idézettem beszédében s az emiitett interpellátióra adott nyilatkozatában is azt mondja miatta, hogy szükség esetében az ultima ratióhoz is kell nyúlni: t. i. a vámsorompó felállításához. Mi ezt nem akarjuk, mert az ultima ratió szüksége még nem érkezett meg; elég a fogyasztási terület elkülönítése és nem a vámterületé. Hogy e kettő közt különbség van, azt nem kell bővebben magyarázni. Fogyasztási vonal felállítása mellett nem függ a magyar törvényhozástól, mily magas illetéket szedjen. Annyit szedhet, amennyi az adó. Külön vámterület és vámvonal mellett ellenben a gazdasági politika igényei szerint annyi vámot szedhet, amennyit jónak lát. Ez nem vezethet ellenségeskedésre. Ha Magyarország azt az adót kívánja a Csehországban készített, de itt fogyasztott czukorért, amit a Surányban készített czukortól is kivan: az nagyon megérthető, és ellenségeskedésre épen nem vezethet. A dolognak szoros határa van: az adó sem több, sem kevesebb. Azt mondják, felemészti a nyereséget maga a sorompó költsége. Én ezt nem hiszem. Már mondatott, hogy Magyarország határán azon vonal, melyen nincs vámsorompó, csak 27 mér.ölddel hosszabb, mint a melyen az fentáll. Igaz, hogy az Ausztria felőli vonal megőrzése az ElőKárpátoktól mintegy Kanizsa tájáig nehéz; de a kárpáti vonal megőrzése Bukovina déli szélétől a szorosok segélyével még kevesebb költséget kivan, mint a déli részei. Egyszóval én azt hiszem, t. ház, hogy azon költség, mely a már vámsorompókkal bíró vonalrészen tettleg bizonyult be szükségesnek, a határ másik felére is közel elég lesz. Vámátalányunk pedig 4 50,000 frt s ez sohasem lett túlhaladva, hanem még felesleg is szokott belőle maradni. Tudom én azt, hogy az első berendezés költsége nagyobb lesz; de óriási nehézségekkel az sem jár : mert hiszen 1850. előtt a vámsorompók fennállottak ott is, s nem hiszem, hogy az épületeket azóta a föld nyelte volna el, Lehet, részben elpusztultak, részben eladattak vagy más rendeltetést nyertek, de a nehézség nem lesz legyőzhettem A kezelés költsége azonban mindenesetre elnyel néhány 100,000 frtot. De jól lett megjegyezve, hogy ezt a dolgot a droit de statistique dolgával össze lehet kötni. Az e czimen, a forgalom minden tárgya után szedendő bármi csekély dij el fogja a költségeket bírni, ugy hogy a fogyasztási adók megmentésének munkája pénzbe ne kerüljön. Azt mondják, hogy e fogyasztási vonal a forgalmat nehezítené meg. Ez nem lehet mindenek fölötti tekintet, különben végre oda jutnánk, hogy a nemzetközi forgalmat is teljesen akadályozatlanná tegyük. így a dolog korlátozással jár, de van miért elviseljük azt. A t. pénzügyminister ur igen sok okkal, igen alaposan vette kétségbe a Magyarország és Ausztria közti forgalomra vonatkozó statistikai adatok megbízhatóságát. Azok nem megbízhatók; de állította, hogy megbízhatók a monarchia és külföld közti forgalomra vonatkozók, mert azokat a vámhivatalok szolgáltatják. Tehát egy ily őr — ha nem is vámvonal, látszik elengedhetlennek, szükségesnek arra, hogy a belső forgalomra is legyenek adataink. Nincs ember, ha csak kissé rendes is, ki a maga dolgát ugy akarná vinni, hogy ily nagy dolgokban teljesen homályban legyen. Jól mondta Szilágyi Dezső t. barátom, hogy a mint ma minden követelésünk ellenében azt mondják, hogy ahhoz való jogunkat nem tudjuk bizonyítani, állításaink tán nem is állanak, ugy ez 10 évről 10 évre mindig ismétlődni fog. Már maga ezen egy tekintet megköveteli ezen droit de statistique ügyének kézbevételét. De nem akarok időzni ez ellen-