Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.
Ülésnapok - 1875-347
134 347. országos ülés február 11, 1878, Tudom, hogy erre azt lehet felelni, hogy előbb nem tárgyalhattuk, mert nem volt befejezve az ügy és a szerződés letelt: most rendezni kell az ügyet Ennek lett volna értelme, mielőtt a szerződés hatályának utolsó órája lejárt; de most, midőn annak lejárta után vagyunk, ezen ellenvetésnek nincs értelme. Mert hiszen provisoriumban vagyunk, ha az eltarthat három hónapig : eltarthat egy két évig is. (Felkiáltások balfelöl: Tizig is!) Csak ne állítsák a dolgot élére épen most, mikor arra kell készen lennünk, hogy a fegyvereink élét fordítjuk kifelé. Mindez nagyon gyanúsnak tünteti a, kényszerhelyzetet, mintha az nem volna valódi, hanem mesterséges. De nézzünk szembe komolyan a kényszerhelyzettel. A kormány álláspontja az, hogy vagy megköttetik ezen egyezség ugy, a mint van, vagy nem lesz egyezség, mivel ennél jobbat senki sem tud csinálni. Én megvallom, ezen álláspont következetesen folyik a kormány eddigi álláspontjából, a mely azon fatalitásban szenved, hogy a kormány lemondott a különvámterületről hogy amint Kerkapoly képviselő ur magát kifejezte, feladta a visszavonulási vonalat az önrendelkezésre. Ezen álláspontról igaza lehet a kormánynak, hogy más menekülés nincs, mint beletemetkezni az egyezség végzetes örvényébe. De épen a kiindulási pont téves. Ha igaz volna az, hogy a vámközösség előnyösebb gazdaságilag, mint a vám elkülönítés; ha igaz volna az, hogy a vámterületi elkülönítés gazdasági háborút jelent: akkor valódi volna a kényszerhelyzet és valódi volna az, hogy ezen egyezségnél jobbat kötni nem lehet. Mert hiszen hiányzanak a sanctió. A vámelkülönités sanctiója nélkül, megengedem, lehetetlen jobb egyezséget hozni; e sanctiónak alkalmazása pedig nagyon veszélyes experimentum volna, azon esetben, ha tény lenne az, hogy az önálló vámterület gazdaságilag káros. De én épen azt tagadom, hogy az önálló vámterület gazdaságilag káros: sőt az ellenkezőt állítom, hogy a külön vámterület és az azon következő nemzetgazdászati politika minden tekin tétben előnyösebb mint akár Austriával való közösség, bármily körülmények között. És ezen a kérdésen fordul meg az egész probléma. Én azért t. ház, megakarom vizsgálni, hogy gazdasági tekintetben hogyan áll a kérdés. Mielőtt azonban ezt tenni megkísérteném, először egy sajátságos jelenségről akarok szólani. Bámulatos az az anirnositás, melylyel főleg az osztrákok részéről ezen egyezkedési alku folytattatott. Mi ezen animositásnak oka? Egyik okát Somssich képviselő ur már kiemelte, aki azt mondta, hogy hiányoztak azon adatok, azon számok, melyek által az alkudozást egyszerű számítássá és leszámolássá lehetett volna devalválni. De még egy más ok is van és erre én nagy súlyt fektetek. Ha figyelembe vesszük az 1867-iki kiegyezés gazdasági oldalát, azt találjuk, hogy azon egy sajátságos vonás vonul végig: s ez abban áll, hogy mindaz, amit Austria, a mi Austriát terheli, előtérbe van állítva, hogy mindenki lássa, úgyszólván kézzel foghassa; ellenben az amit Magyarország ad, ami Magyarországot terheli: az annyira el van rejtve, hogy azt még a kormány sem képes meglátni, és méltányolni. Austria állítólagos áldozatai tehát hirdettetnek urbi et orbi, hogy hirdettessék azok által, Austria hatalma, dicsősége és nagylelkűsége; mig ellenben Magyarország, mely a közösség terheit valóban viseli, mely a közösségnek óriási áldozatokat hoz : ugy van feltüntetve, mint a mely életképtelen, magában lehetetlen, Austrián élősködik s azáltal tartatik fenn. Hogy Magyarországnak nincs hitele : az meggyőződésem szerint ez oknak tulajdonitandó ; nem azon okoknak, miket a t. pénzügyminister ur felhozott. így állván a dolgok, lehet-e csodálni, hogy Austria népe ingerültséggel viseltetik Magyarország ellen? Hiszen ha a magyar kormány nem képes belátni és mérlegelni azon áldozatokat, melyeket Magyarország a közösségnek hoz : miként követelhetjük, hogy a korlátolt alattvalói ész, — pláne a Lajthán túl, — képes legyen ezt belátni ? Igenis t. h látszat ellenünk van. Az osztrákok kezdettől fogva azon meggyőződésben voltak, hogy őket Magyarország rászedte; holott mi jól tudjuk érezzük, hogy Magyarország rendkívüli áldozatokat hoz. Éhez még egy ok járul. Az osztrák és magyar kormány felfogása közt lényeges különbség volt az alkudozások alatt. A magyar kormány ezen egész kiegyezésnél csak a pénzügyi érdekeket helyezte előtérbe, a gazdaságiakról egészen megfeledkezett. Az osztrákok megfordítva a gazdasági érdekekre fektettek súlyt és azt tartottak, hogy ha sikerül a gazdasági helyzetet javítani: a pénzügyi helyzet önmagából fog javulni. Hogy ez igy van, kiderül abból, hogy a kiegyezésnél az osztrákok jelszava volt: „keine Mehrbelastung". E jelszó azt jelenti, hogy a népre több terhet róni nem kell. Ezen felfogással szemben természetesen áldozatnak tűnt fel az osztrákok előtt mindaz, mi ezen kiegyezés folytán a népre uj teherként hárul; tekintet nélkül arra, Magyarország érdekében történik-e ez, vagy nem. Jellemző v a mit e tekintetben a ministerelnök ur mondott. Ő azt mondja, hogy az indirect adók-
