Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.
Ülésnapok - 1875-341
390 341. országos ülés február 4 1878. tékben előnyeit, de nem csekélyek ennek hátrányai is. A fogyasztási vonal költségbe kerül Ennek behozatalával csak bizonyos utón kellene beereszteni a portékát, Imi hivatalokat kellene felállitani, a határon levő vállalatoknak a közbenső forgalmat meg kellene szakiíaniok. mert különben a csempészet óriási mérveket öltene, És mert nem minden, hanem csak bizonyos utón lehetne a portékát behozni, azon iparos, a kinek messzebb kellene kerülni, hogy megkímélje az utat: a csempészethez fog fordulni. Eri nem akarom élére állítani a dolgokat, mert nagy súlyt nem tulajdonitok nekik, de állítom, hogy a fogyasztási vonal majdnem ugy megakasztja a forgalom szabadságát, mint a vámvonal, (Úgy van\ a középen.) és ha mi idáig megyünk.akkor ez nem sokat különböznék a vámvonaltól. A mi pedig a pénzügyi előnyöket illeti, kéthárom milliónál többre reális számítással nem tehetjük a fogyasztási adónál való károsodásunkat a restitutión kívül, melynek jelenlegi hátrányaira segítve van a kormányok által megkötött egyességben, és a melyről oly sokat hallottam az előtt, a melyről azonban most nem szólnak, s a melyet recompensatiónak nem akarnak felvenni, s a melyről nem akarják elhinni, hogy egyike azon dolgoknak, melyek a status quot javítják ; mondom, én a fogyasztási adók terén való károsodásunkat a restitutión kívül is nagynak tekintem, azt tartottam mindig és azt tartom ma is, hogy e téren nem igazságos, nem méltányos az állapot, mi itt veszítünk gazdaságilag, veszítünk pénzügyileg. Veszítünk gazdaságilag, mert az önrendelkezési jog igénybevétele igen is becses lenne és veszítünk pénzügyileg is egy pár milliót; (Élénk mozgás a baloldalon.) de előttem azon előnyök értékének megbecsülésénél ennél is többet felvenni, nagyon túlzottnak látszik. Gr. Lónyay t. képviselőtársam igen súlyos, igen nagy dolgot mondott, midőn azt monda, hogy szerezze vissza az ország az indirect adók feletti önrendelkezési jogát, mert nélküle pénzügyi kibontakozás nincs. Magam csak az imént mondám t. ház, hogy mily nagy becset tulajdonítanék annak, mondám, hogy látnék benne indirect és direct hasznot, de sohasem tartoztam azok közé, a kik oly sokat véltek az osztrák tartományokkal folytatandó ujabb alku alapján abból kiszoríthatni. Hittem magam is, beismerem — hisz sokáig is küzdöttünk érette ; (Mozgás a haloldalon.) mondom hittem, hogy ezen kárért pár millióval felérő előnyt kieszközölhetünk vagy legalább más irányban kapunk érette compensatiót, de akkorra összegeket ezen kérdés vannak megoldásából sohasem vártam s nem várok oly nagy pénzügyi eredményeket, és illusíó az, ha valaki várja. (Ellenmondások balfelöl.) Mindig azt tartottam, hogyha tudnánk is Talamivel többet ujabb alkuval kivívni, mint a mit ez ád, de a pénzügyek rendezésénél másokra ne számítsunk, saját erőnkből kell urává lenni a helyzetnek. Hogy a kötendő alkukból valamely szerencsésebb kéz valamivel többet ki tudna hozni, az lehet; de hogy oly nagy eredményeket ez idő szerint senki sem fogna kivinni, ezt mondtam mindig, ezt mondom most is. És ha gr. Lónyay képviselő ur azt mondja, hogy ezenkívül nincs kibontakozás, engedelmet kérek, ezen 2—2 S 7 4 milliótól függ-e az? — és ne vegye rósz néven senki tőlem, ki harmadfél év óta viszem e terhet — előttem egy alternatíva tűnik fel. (Halljuk!) Azok, a kik azt hiszik, hogy a fogyasztási adók fellett! önrendelkezési jog nélkül nincs kibontakozás és ezt megszerezhetőnek tartják: azoknak azt mondom, hogy vagy az 1867-iki törvényhozásnak kellett volna e jogot visszaszereznie, ha az visszaszerezhető; vagy pedig az 1867-diki törvényhozásnak — és kiveszem magamnak is részét a felelősségnek, meri magam is tagja voltam, — az 1867-iki törvényhozásnak kellett volna, mondom az államháztartás alapjait ugy lerakni, hogy azon terhek, melyek akkor rögtönözve behozattak, rögtön nem voltak érezhetők, de előjöttek és a melyek kizökkentették az államháztartást természetes útjából, ne decretálíattak volna. Ezen alternatívát, ezen conclusió helyességét, azt gondolom, nem lehet kétségbe vonni. T. ház! Én lelkem egész erejéből osztozom gr. Lónyay azon nézetében, a mely megvallom bennem szintén vágyakat ébresztett, hogy azon államférfiú fog magának érdemeket szerezni, a ki ezen kiegyezési anyagi kérdésekben állandó és teljesen megnyugtató egyezséget létesít, olyat, mely a nyugalmat nem zavarja meg koronkint megújuló alkudozások által. Én is vágyom ezen állapot után ; én, ki malomkövek között harmadfél év óta érzem, mit tesz ez a tárgyalás, mint érezni fogja mindenki, ki eslietőleg utánnunk lógja vinni azokat. De azt állítom, hogy azon államférfiú íog ám csak nevéhez áldást kötni, a ki nemcsak kilátásba helyezi, hanem meg is valósítja azt. a mi után én is vágyakodom. Mert a ki a harez folytatására adja a tanácsot, a ki ujabb küzdelmekre hívja fel a nemzetet: az legyen készülve azon lehetőségre is, hogy törekvése sikertelen is maradhat, hogy ezen meddő harcz után a nemzet erőt veszítve, időt pazarolva: nagy lesz ós keserű a kiábrándulás. Én nem hiszem, hogy egyhamar lehessen oly értelmű megoldást létesíteni. Én az Időtől, a mindent békéltető, a keserűségeket eloszlató, lecsillapító időtől várom a két fél kölcsönös jobb megértését, attól várom a két félre nézve a helyes és méltányos alkut. (Helyeslés.) Én tovább ezen egyezséget az iránt bírálni: jobb-e, nem jobb-e, mint az 1867-iki egyezség, nem akarom; de két megjegyzést kell, hogy fűz-
