Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-339

334 339. országos ülés január 31. 1878. Tovább menve t. ház, megfosztom magam egy igen kényelmes és igen mulatságos feladattól (Halljuk!), habár nekem, kinek ellenében idézni szokták az általam régebben mondottakat hol jól, hol rosszul, hol apropos, hol nem apropos : talán némi jogom volna ezen kis elégtételt megadni magamnak. Megfosztom magamat, mondom, azon örömtől, hogy az egyik kisebbségi vélemény, b. Simonyi Lajos és Mudrony Soma képviselő urak kisebbségi véleménye indokolásának egyik tételét szembeállítsam a másikkal. (Halljuk! bal felöl.) Pedig méltóztassanak elhinni, ez könynyü, háládatos és mulatságos dolog volna, (Halljuk! halfelöl), mert hogy egy és ugyanazon napon beadott munkában annyi ellenmondás legyen együtt, nem hiszem, hogy egyhamar megessék:. (Halljuk ! hal felöl.) Ha tetszeni fog, megteszem máskor; most másról kívánok beszélni. Én csak felhívom ezen unicumra a t. képviselő urak figyelmét — és még igazolom is. Én ezt természetesnek tartom. Két ellenkező irány: szabadkereskedelem és iparvédelem kiizködnek benne elejétől végig: lehetetlen tehát, hogy ezen küzdelem — írták volna bár a munkát a világ legnagyobb geniei — azon meg ne látszék. (Mozgás a haloldalon. Halljuk] a középen.) Mondom, ha a képviselő urak talán kétségbe vonják állításomat : kész leszek más alkalommal a jelzett passusokat, ha tetszik, fel is olvasni. Most tovább megyek és refleetálok inkább csak egy pár tételre azok közül, melyekkel Simonyi Lajos b. t. képviselő ur különvéleményét indokolta, illetőleg melyeket azon indokolásának kapcsában felhozott. Itt meg volt már jegyezve a mai napon is, hogy a vámügyi bizottság többsége nem szólt arról, hogy nem kell és nem szabad azon igyekezni, hogy Magyarországnak ipara is lehessen, hanem elitélte ós rósz következményűnek mondta az erre irányzott kizárólagos törekvést. Én azt gondolom t. ház, hogy ezen egy szó oly fontos ezen mondatban, hogy azt figyelmen kívül hagyni és az Ítéletet ugy hozni, mintha benne nem volna ezen szó, egyátalán nem lehet. De hát különben is hogy állunk az ipargazdászat törekvéseivel? Előre is megjegyzem, hogy azzal tökéletesen egyetértek, hogy ipargazdászat és kereskedelem nem ellentétei egymásnak, sőt arra hivatvák, hogy egymást kölcsönösen támogassák. Csak hogy a szorosan vett ipar és a mezei gazdászati ipar illetőleg — mert hisz az is egy neme az iparnak — természetszerűen az egyik állam viszonyai nagyobb mérvben utalnak az egyikre, a másikra, és ezen viszonyoknak mesterséges felforgatása az én meggyőződésein szerint is momentán eredményt, igen valóságos nemzetgazdászati hasznot azonban sohasem szülhet. De azt mondja b. Simonyi képviselő ur, hogy nem áll, a mit felhoznak, hogy nincs nálunk elég munkaerő. Igaz, — ugy szól — hat hétig egy esztendőben nincs elégséges számban munkás, de azután nincs a munkásnak munkája ; ekkor nem lehet neki munkát adni: annyira bőviben vagyunk tehát a munkaerőnek. Engedjen meg a t. képviselő ur, azon időben midőn még a politikai küzdelmek nem vettek bennünket igénybe, gazdálkoztunk mind a ketten. Emlékeztetem, hányszor panaszkodtunk egymásnak: irtani kellene, nincs irtó, árkot kellene ásni, nincs aki termékenyíteni kellene a földet, nincs aki — még ha kihordjuk is azt, ami termékenyítené a földet — azt a kellő időben széthányja. Mily jó volna répát termelni, ha nem is czukoi gyártásra, de takarmányozási szempontból, de alig lehet csak a legkisebb mértékben is termelni, mert nincs aki meggyomlálja, aki megkapálja, kiszedje. Mily jó volna a kukoriczát majorságilag termelni; de nincs kapás, aki megkapálja, nincs napszámos, aki letörje. Már pedig hogy többet ne emlitsek, csak ezen munkák, maguk nem hat hétre szólnak, hanem kiterjednek az év legnagyobb részére igen kevés kivétellel. (Helyeslés a középen.) Hogy már ily viszonyok közt azt lehessen mondani, hogy van mnnkaerő, hanem nem kap munkát, ezt igen csodálom. Azon hat hétben igaz, legnagyobb a szükség, de azután — emlékeztetek bárkit is, aki gyakorlatilag ismeri e dolgokat — annyira nagy a szükség, hogy az egész összes Európában hallatlan árakért lehet keresni munkást, a nélkül, hogy az ember mindig találna. (Helyeslés a középen; ellenmondás a baloldalon.) Meg kell itt jegyeznem — mert hitetlenkedtek Plachy Tamás képviselő ur előadásával szemben benne, hogy igenis határozottan lehet állítani, hogy talán egy két, de nagyon kevés vidéket kivéve, Európában oly munkabér, mint Magyarországon sehol sincs. (Ugy van\ a középen.) Es menjünk már most tovább. Az én t. képviselőtársain azt mondja, hogy nincs szükség, hogy Magyarország a fősúlyt a gazdászatra vesse, mert a protectióval is teremtett gyáripar nem vonja el a munkát a gazdaságtól, s igy nem kell attól félni, hogy az. ami legtermészetesebb forrása állami és magán vagyonúnknak a gazdaság, fog szenvedni és azt mondja: akik tehát ezt akarják, azok minden ok nélkül azt akarják, hogy a magyar ember teljesítse alegioszabb munkát, a magyar ember legyen rab, az teljesítse azt a gazdasági, minden felsőbb képzettséget kizáró, legdurvább munkát, a mely a szellemi fejlődésre is nyomasztólag hat. Én t. ház, habár megtagadtatik is tőlem a nemzetgazdászati érzék, régebben és nem is nagyon régen, szenvedélylyel foglalkoztam nemzet-