Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.
Ülésnapok - 1875-338
296 338 országos ülés január 30.1878 datlan folyamán együttélés és szövetségre utalt Magyarország ós Ausztria lakói, ha hivatásukat, jól felfogni akarják — a legközelebbi jövőben is arra vannak utalva, hogy kölcsönös érdekeiket méltányló és lehetőleg biztosító közgazdasági szövetség keretén belől fejlesszók tovább nemzeti gazdálkodásukat s ez által hatalmok súlyát ki és befelé egyaránt megszilárdítsák. De ha a dolog igy áll, ugy másrészről elvitázhatlan tény az is, hogy a közgazdasági együttlét, ha az egyezmény akként stipuláltatik, hogy az egyik szerződő félnek minden előnyt biztosít, s a hátrányokat mind a másik fél vállaira rakja, nemcsak hogy üdvös czélját el nem éri. de annak épen ellenkezője fog bekövetkezni, mert a nomzeíi erők aránya tetemes megváltozásnak vettetvén alá, a gyengébb fél természetszerű tovább fejlődésében akadályozva elzsibbad, s az erdekek vészteljes küzdelmének kimerítő harczában közgazdasági hanyatlása miatt utóbb politikai súlyát is elveszti. (Jgaz\ Ugy van\ bal/Hol.) A do ut des, facio ut facias elvének alkalmazása tehát nézetem szerint az egyed üli mérvadó arra nézve, ha vajon a vita alatti törvényjavaslat megóvja-e Magyarország közönségének speciális érdekeit s azon súlyos áldozatokért, melyeket az alkudozó magyar kormány az osztrák iparos érdekeknek hozott: vivott-e ki ssiját hazájának megfelelő viszont-engedmónyeket ? I Mielőtt e kérdésre tüzetes feleletet adnék, a mi a vámszövetség sarkalatos elveinek, és a már szintén beterjesztett vámtarifa-javaslatfőbb tételeinek combinált mérlegelését feltételezi, — engedje meg nekem a t. ház, hogy egy rövid visszapillantást vethessek a lefolyt alkudozások menetére (Helyeslés balfelöl.) Köztudomású dolog t. ház, és ezt Matlekovich Sándor ur is beismeri ujabb nevezetes vámügyi munkájában, hogy Magyarország közönségének gondolkodó része 1851-től kezdve napjainkig a szabadkereskedelmi irány követésében ismerte fel hazánk érdekeinek biztosítását; —- azért: mindenesetre egyik legérdekesebb momentum a lefolyt alkudozások történetében: vajon mi bírhatta rá a magyar kormányt, hogy az alkudozások kezdetén egy perez alatt szakított a szabad kereskedelmi iránynyal, s az osztrák védvámostendentiák hálóiba kerülve, egész a mai napig fokozatosan hátrált Magyarország nemzetgazdasági érdekeinek védelmében ? Részemről nem hiszem, de talán senki sem is e házban, hogy azallcudozások folyama alatt az ország nyerstermelési képessége, ipara és kereskedelme oly kedvező lendületet nyertek volna, mely az osztrák iparos érdekeknek megkettőztetett védelmét ránk nézve könnyebben elviselhetővé tenné. Az államháztartásunk rendezésében vetett remény folytonos hanyatlása és annak kétségtelen corollariuma: a jelenlegi t. pónzügyminister ur ujabb kölcsönmüveleteinél észlelhető különböző variatiók ellenkezőről tesznek tanúbizonyságot. Vagy talán a direct- és indircct-adók közti arány kedvező megváltozása vigasztalta meg a t. kormányt, hogy inig budget-életüuk legfényesebb korszakában, 1871-ben, 00 millió egyenes adó-bevételünkkel 15 millió fogyasztási adó állott szemben: 1876-ben már oda jutottunk, hogy egyenes adó-bevételeinket 85 millióig csigáztuk fel, míg fogyasztásiadóink 12 millióra szálltak alá, hogy mig Ausztriában a fogyasztási adó az összes direct adóknak 50%-át teszik, nálunk legkedvező budget-óvünkben 1871-ben i J i részét, 187G-ban 1 j 1 részét tette. Azt hiszem t. ház. hogy ezen simptoinából sem meríthette kormányunk az indokot alapirányának a szabad kereskedelmi iránynak megváltoztatásához. (Helyeslés balfelöl.) Hol keresendő tehát a valódi indok, mely az igen t. kormányt ezen legújabb — ne méltóztassanak a törvényjavaslat általam nagyrabecsült védői rósz néven venni — végzetes elhatározására birta. Ezen kérdésre szándékozom határozott meggyőződésemből folyói ag ós nyílt őszinteséggel válaszolni. Ismeretes tény, t. ház, hogy az alkudozások kezdetén, sőt azt már megelőzőleg is túl a Lajthán ugy az ottani kormány, valamint a politikai és társadalmi körökben egyaránt hatalmas védvámos mozgalom indult meg, mely csakhamar egy határozott, tömör és erős cliqueké nőtte ki magát. Mi nálunk ellenben az ország mélyen tisztelt kormányelnöke általánosan ismert erős és fényes dialectikáját arra használta, hogy praclectiókat tartott a képviselőháznak a közös vámterület egyedül üdvözítő tanairól. S mig Ausztriában az összes ipar egyetlen ágátrepraesentáló elem, a gyapjusok osztálya, csaknem cabinetkrisist volt képes előidézni, addig a mi igen tisztelt kormányelnökünk, talán már maga is megdöbbenve a nemzet mélabús kedélyvilágán, hogy a bénuló idegzetben egy kis pezsgést hozna létre, önmaga rögtönzött egy theoretikus krisist ugy, hogy mire a lemondás híre az ország szólóig eljutott, már az uj cabinet tagjait, persze szórói-szóra a régit, méltóztatott bemutatni a képviselőháznak. Derült episód volt mindenesetre, kivált inig ugyanazon ülésben báró Senyey Pál mélyen tisztelt képviselő ur ugyanazon válság történetére vonatkozólag egy másik episódot el nem mondott, de mert a mi krisisünkön az ellenfél egy cseppet sem ijedt meg, mire a vonat' Budapestről Bécsbe felrobogott, folytattatok a félbeszakított alkudozások osztrák védvámos irányban egész az önálló-átalános-autonom-szabadelvií vámtariffáig.