Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-335

335. országos ülés január 2C. 1878. 245 Ion.) Egyébiránt én azt is helyeslem, hogy mint a ministerelnök ur monda, a kormány kellő éber­séggel kiséri e mozgalmat. Csakhogy én azt hi­szem, hogy ezen mozgalom Magyarországon ed­digelé csak is a minister ur eabinetjében létezik. Én legalább — pedig a nép különböző rétegeivel érintkezem, azon socialismusnak, melytől Európa méltán visszaborzad, hála istennek, Magyarorszá­gon legkisebb jelét sem találtam. Hanem azon ut, melyre a kormány lépett, nagyon alkalmas arra, hogy megteremtse. Ha kutatom az okokat, melyek reá bírhatták a belügyminister urat arra, hogy oly nagy buz­galommal fontossá fújja fel ezen nem létező moz­galmat, kettőt találok. Méltóztatnak emlékezni, hogy a deczember 16-iki népgyűlés után történteket a t. ministerelnök ur, mint talán lesz egyszer alkal­mam előadni részletesebben, akként tudta vezetni, hogy a közönség előtt, mint martyr tűnjék fel, és mikor teljesedésbe ment, amit régóta óhajtott, hogy bizonyos egyént végre el birt záratni, ve­szélyeztetettnek akarja feltüntetni Magyarországon a helyzetet, ha meetingek tartatnak, és egy hozzá közel álió orgánum és utána az összes sajtó jelen­tette nem sokára a bámuló Magyarországnak, hogy Magyarország ministertanácsában el lett határozva a politikai meetingeket a fővárosban végkép el­tiltani, a vidéken pedig korlátozni. Sőt már azon lap a napot is kijelölte, melyen a rendeletnek a budapesti hivatalos lapban meg kellett volna je­lennie. Eltelt nap nap után, nem jött. Nem tu­dom, a t. ministerelnök ur titokszerű berlini útja idézte-e elő ezen szép változást, vagy pedig azon üdvös leczke, melyet gróf Péchy az újévi üdvöz­let alkalmával az igazi szabadelvüségről mondott. Tény az, hogy a rendelet meg nem jelent. Én ugy hiszem, hogy ennek a rendeletnek az árnyéka ezen intézkedés, nem akarom mondani: bevezetése további elnyomásoknak, további reac­tiónarius intézkedéseknek. Ez az egyik magyará­zat, melyet a dolognak adni tudok. A másik magyarázat a következő. Méltóztat­nak igen jól emlékezni, hogy a ministerelnök ur, midőn a kormányra lépett, mint honmentő lépett fel. Fájdalom ez nem sikerült. Nem birta meg­menteni a hont sem közgazdaságilag, sem más tekintetben. De honmentőnek kellett lennie min­den áron. Tehát meg kell mentenie a társadalmat Magyarországon, hogy megmentse a hont, Szük­séges volt tehát megmutatni, hogy veszélyeztetve van. Ide reducálódik az egész. Miután én a szólás-szabadságnak bárminő korlátozását semmiféle körülmények közt helyeselni nem tudom, miután a socia'ismus tanainak, mint­hogy veszélyeseknek és téveseknek tartom azokat, nem akarok elterjedést szerezai az által, hogy martyrokká legyenek azok, kik azzal foglalkoznak és végre mert tudjuk, hogy a reactió útja milyen lejtős, ha a t. ház nyugodtan veszi tudomásul az első szabadság-korlátozásokat: nagjon könnyen megtörténhetik, hogy a többi utána következik. — Én a magam részéről nem véve tudomásul a t. ministerelnök ur válaszát, kérem a t. képviselő­házat, méltóztassék hasonlóképen eljárni. Tisza Kálmán ministerelnök: T. kép­viselőház ! Mindarra, a mi Helfy Ignácz képviselő ur előadásában személyes megtámadás volt, nem felelek. Midőn valaki a ház kebelében annyira megy. hogy azt mondja, hogy isten tudja miféle ördögi czélokból a deczember 16. népgyűlést én vezettem, arra azt hiszem, a mentegetődzés szük­sége megszűnt. {Derültség a középen.) Minden esetre nagy szegénységi bizonyítványt állított volna ki a képviselő ur a maga ós azok részére, kik azt rendezték és vezették, ha igaz volna és bebizonyítaná, hogy utólag kisült, hogy én az egész idő alatt őket orruknál fogva vezettem. (Elénk derültség a középen.) Ilyen vád ellenében azt hiszem, mindenki fel fog menteni, hogy a képviselő úrral szemben magamat védelmezzem. (Helyeslés a középen.) Van azonban egy, mit a képviselő ur igen nagy tűzzel rótt meg nyilatkozatomban, midőn azt mondja, hogy nem illik, nem szabad egy embert gyanúsítani s másfelől nem szabad őt fontossá tenni. No, t. képviselő ur, hogy az utóbbira szóljak nlőbb, én fontosnak azon urat épen nem tartom: megnyugtathatja a képviselő ur, hogy attól nyugton alhatik, mert semmi fon­tosságot személyére nem helyezek, csak teljesí­tettem kötelességemet, és azon ur, ha azt hitte, hogy itt lehet tenni mindent, meg fogja látni, hogy itt még sem szabad tenni mindent. Gyanúsítani határozottan nem gyanúsítottam, mert nem mondottam mit akart tenni, hanem, fölemiitettem oly dolgokat, a melyeket mint fak­tumokat a hírlapokból mindenki, mint kétségbe­vonhatlan factumokat tud. És épen ezen reá vonatkozó facrumok mutatják azt, hogy igen is Magyarországban a szabadság eszméjét és a sza­badság intézményeit fenntartják és becsülik, mert ha ez nem lett volna, és épen a mostani kor­mány által nem lett volna fenntartva : épen azon t. úrral a franczia respublica igen furcsán bánt volna el. Én részemről azt nem ismerhetem el, hogy bárkit gyanúsítottam volna, és ezt visszautasítom, mert a nélkül, hogy ezen ur tetteinek erkölcsi mérlegelésébe bocsátkoztam volna, egyszerűen faeturnot emiitettem fel. Nagyon divatos dolog a képviselő urak ré­széről beszélni reactióról. No. t. ház, hogy hol és hogyan lehet reaetio ott, hol ugy lehet élni, mint mi nálunk, hol oly értekezéseket lehet tar­tani, minők a január 20-iki munkás gyűlésen tar­tattak, anélkül, hogy azon valaki megütköznék:

Next

/
Oldalképek
Tartalom