Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-323

148 3S8. erszágos iiies december 15 1877. mutassam, — bár teljesen megvagyok győződve, hogy a képviselő ur bona flde járt el ez ügyben, — hogy ily kérdésekben mily óvatosnak kell lennie az embernek az Ítélettel. Nagyon hajlandók vagyunk ilyenkor a legelső informatió után Ítéletet mondani; de ha az utaka tmélyebben vizsgáljuk : csakhamar meggyőződik az ember, mily alaptalan az ítélet, melyet az emberek hajlandók az első informatió után kimondani. Ismétlem oly kérdés forog itt fenn, mely administrativ természetű, és mely feletti határozathozatalra a ház nem volna illetékes. Épen azért kérem a t, házat, méltóztassék elfogadni a kérvényi bizottság véleményét. (Helyeslés a középen.) Elnök: Fel fog olvastatni Zsilinszky képviselő ur indítványa. Orbán Balázs jegyző (olvassa az indítványt): A 4422. számú kérvény adassék ki a pénzügyminister urnák. Elnök: Méltóztatik a t. ház elfogadni a kérvényi bizottság véleményét ? A kik elfogadják, méltóztassanak íelállani. (Megtörténik. Elfogadtatott.) Vannak ugyan hátra még kérvények, de minthogy interpellatiók is vannak bejelentve, e kérvények tárgyalását holnapra lehetne halasztani, (Helyeslés.) Felkérem Helfy képviselő urat, méltóztassék interpellatióját előterjeszteni. Helfy Ignácz: T. képviselőház! Alig telik el nap a nélkül, hogy ujabb hír ne érkeznék, mely csak arra alkalmas, hogy minél inkább fokozza azon aggodalmakat, melyeket a nemzet a keletibonyodalmak miatt érez ; fokozza azon lázas nyugtalanságot, melyet külügyi kormányzatunk által ezen nagy eseményekkel szemben követett homályos politika előidéz. A legújabb hírek szerint Szerbia, mely hónapok óta készülődött, habozott, majd ment Törökország ellen, majd meg nem ment, végre három nappal aztán, hogy Plevna elestének hire jött, a fejedelmének elhatározásához képest hadat üzent a törököknek, a fejedelem egyúttal parancsot adván a hadseregnek, hogy a török határt átlépje. T. ház ! Én nem fogok igyekezni jellemezni az olyan népet, az olyan embereket, kik bevárják azon perczet, midőn ellenségük, vagyis az, akit ők ellenségüknek neveznek, egy nagy colossus által a földhöz van vágva és akkor, mikor már a vérében fekszik, oda mennek, hogy a maguk részéről is nagyot rúgjanak a vérében fekvő oroszlánon. Nem fogom ezen eljárást jellemezni; hanem igenis kötelességem felemlíteni azt, hogy mindazok után, és mindazok közt, amik a keleti bonyodalom kezdete óta történtek: a szerbiai legújabb események jellemzik a legjobban és legpregnánsabban kormányunknak, illetőleg a külügyi kormánynak politikáját, mert azt csakugyan senki sem fogja elhitetni senkivel, hogy ennek megakadályozása valami rendkívüli bajokat hozhatott volna a monarchiára. Ez lehetetlenség. De hogy ez esemény oly nyugodtan végbemehetett: az mindenesetre kettő közül egyet kétségtelenné tesz. Vagy az áll, hogy Szerbia habozott addig, míg bizonyos nem volt abban, hogy az orosz győzni fog, de most már Plevna után ezt nem teszi, mintha csak azt mondaná, most már az orosz czár ura a keletnek, én már nem gondolok azzal, mit mond Ausztria, akár tetszik neki, akár nem, eddig figyeltem szavára, de ezután nem hederítek rá; hát már a kis Szerbia szembeszáll a nagy osztrák-magyar monarchiával. Vagy pedig azt jelenti ez, hogy AusztriaMagyarországnak külügyi kormányzata eddig sem iparkodott megakadályozni ezt, és hogy most sem határozta el magát valamit tenni, más szóval, hogy az, amit Szerbia most tett: az a magyar kormány és a közös kormány beleegyezésével történt, vagyis még inkább, hogy mindaz, a mi ebben a háborúban Törökország ellen történik, a közös kormány és illetőleg a magyar kormány beleegyezésével történik. A kettő közül az egyik mindenesetre e tény által be van bizonyítva; és ha az első áll, ha, Szerbia azért határozta el magát egyszerre most azon lépésre, amely miatt hosszú hónapokon át habozott: akkor kétséget nem szenved, hogy érdekeink immár meg vannak [sértve, akkor előáll azon eset, melyre vonatkozólag a kormány ismételten megígérte, hogy fel fog lépni erélyesen. Vagy pedig az a másik tény áll. hogy a kormány elhatározta, bármi történjék is, támadjon bár Törökországra Montenegró, rácz. oláh, orosz s darabolják szét azt, nem törődik vele. Ez is lehet politika. Minden politika a világon lehető, talán még helyes is ; hanem akkor kötelessége a kormánynak a nemzetnek bátran szemébe mondani: hogy a magyar közvélemény téved; az, amit a magyar nemzet akar, nem helyes; kötelessége volna a kormánynak megmondani őszintén, hogy meg van győződve, hogy Magyarország érdeke megkívánja, hogy hagyjuk Törökországot tönkre menni; megkívánja azt, hogy Oroszország terjeszkedhessek, ameddig akar. Meglehet, hogy azon indokok, amelyek a kormányt ily eljárásra bírják: capacitálni fogják a nemzetet is és méltóztassanak elhinni, hogy mi magunk is, kik lelkünk egész erejéből igyekezünk ezen nagy létkérdésben a nemzet közvéleményét a lehető leghívebben tolmácsolni, ha a kormánynak sikerül minket capacitálni, hogy tévedünk : bennünk lesz annyi hazafiság, hogy letérjünk azon térről, melyen most állunk. De hallgatni, s homályba burkolni egész politikátokat, nem mondani semmit határozottan, sem arról, hogy mit akarnak, sem arról, hogy mit nem akarnak, tényleg azonban mindent tűrni, engedelmet kérek: ez legalább is nem a bátorság politikája.