Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.

Ülésnapok - 1875-295

:^ 295 országos ülés október 31.1877. azon, hogy ugymondjam hagyományos tapintat, óvatosság és érzék szükségességét, melyet a bankok, de különösen a jegybankok vezetése igényel, azon jegybankoké, melyek pénzt hoznak forgalomba. Én nem tehetek róla, t. ház, de nem tudom az aranyat és ezüstöt, midőn azok mint pénz jelennek meg, csupán árunak és egyedül a forgalom legalkalmasabb, legkedveltebb csereeszközének tekinteni. A pénz. mint ilyen, kétségkívül többet jelent ; nézettem szerint az államiságnak bizonyos alkatrészét képezi az. És itt félreértés kikerülése tekintetéből megjegyzem, hogy én nem az államnak pénzverési jógát, nem financiális fensőségét értem; hanem csak azon nézetemnek óhajtok kifejezést adni, hogy a pénz nem egyedül az érték forgalom követitő eszköze, hanem hogy e mellett még egy bizonyos sajátságos jelleggel bir. A mint társadalom képzelhető, sőt létezik is állami formák nélkül, ép ugy képzelhető, sőt tényleg létezik is érték csere es forgalom a pénz közvetítése nélkül. Azonban az egyik eset sem áll megfordítva. Ez a körülmény azt bizonyítja, hogy a pénz és államiság közt szorosabb viszony áll fenn, a mint azt az általánosan hirdetett nemzetgazdasági theoriák megengedni hajlandók. Az államban összpontosulnak a társadalom külsőleg jelentkező hatásai. Az állam képezi a társadalom törekvéseinek jogos végrehajtó közegét és a pénz e tekintetben hasonló szerepet játszik a forgalomra nézve, sőt hogy ugy fejezzem ki magamat, annak rendszeresített exeeutiváját alkotja. Ezért azt hiszem, hogy a pénz egyéb tulajdonai mellett egyszersmind az organicus formákban jelentkező társadalmi létnek, t, i. az államnak ép oly nyilvánulása, mint a kormányzat, mint a büntetőhatalom és számos más mozzanat. A bankjegy pedig nem lévén egyéb, mind a pénz gyanánt jelentkező aranynak és ezüstnek helyettesitője, mint ilyen bir a pénznek minden attribútumával is. Tagadhatatlan tehát t. ház, hogy oly intézetek, melyek ily pénzt hoznak forgalomba, mig egyrészről jótékony befolyást gyakorolhatnak, másrészről kiszámíthatatlan kárt okozhatnak a vezetésükben mutatkozó hibák, sőt csak tapintatlanság által nemcsak a közjólétnek, hanem magának az államnak is. Tapogatózni, kísérleteket tenni e téren annyit tenne, mint közgazdasági jövőnket veszélyeztetni. Ha a valutát helyre álíitanók először és azután kisórtenők meg a bank felállítását: még ekkor sem kerülhetnők ki a kezdet nehézségeit és az azzal járó károsodást. De ekkor némileg megengedhetnek magunknak a károsodás fényűzését. Mert ha lassankint a nemzetnek megtakarított feleslegéből sikerül rendezni a valutát, ez már maga oly vagyonosodást, oly jólétet tételez fel, hogy ezen esetben az ily károsodást koczkáztathatjuk az önálló jegybank kedvóért. Azonban jelen viszonyaink közt, midőn minden pillanatban idegen hitelre szorulunk, gyenge hitelünknek még nagyobb ingadozását előidézni, azt hiszem, legalább is könnyelműség lenne. Jól tudom t. ház, hogy némelyek épen az önálló jegybanktól várják nem csak hitelviszonyainknak javulását, hanem a nagymérvű fejlődést is a nemzetgazdaság minden irányában. Én nem osztozkodhatom ezen nézetben: a hitel nehézsége és drágasága csak egyik oka gazdasági hátramaradottságunknak és fejletlenségünknek, sőt inkább okozat, mint ok. Ha a legkedvezőbb feltételek mellett nagy mennyiségű tőke bocsáttatnék rendelkezésünkre: meglehet, hogy ezen esetben rövid időre nagymérvű lendülés állana be: de ez tartós nem lehetne. Nem pedig azért, mert a közgazdaság terén ép ugy, mint mindenütt fokozatos fejlődés az egyedüli egészséges fejlődés, mert a hitel csak akkor válik termékenyítővé, ha nem csak bőkezűen nyujtatik: hanem ozélszerüen fel is használtatik. Ezen utóbbi feltétel nem függ sem a hitel könnyű megszerzésétől, sem olcsóságától. Mi magyarok sok egyéc jó tulajdonunk mellett, két tulajdont nélkülözünk bizonyos fokig: a takarékosságot és a kitartó szorgalmat. (Helyedéi.) Legyen bár e hiány a kedvezőtlen történelmi fejlődésnek eredménye, származzék akármely okból; de tény az, hogy azt észlelhetjük a közélet minden ágaiban, és azt hiszem, üdvösebb és méltóbb is hozzánk, bevallani a hiányt, mint annak bevallása nélkül illusióban ringatni magunkat. Ezen két tulajdon, mely nálunk annyiszor hiányzik, képezi az anyagi jólétnek és fejlődésnek főfeltételét és alapját. Sokszor hallottam emlittetni, hogy a szegény Skotiát kitűnő jegybank rendszere varázsolta vagyonos, sőt gazdag országgá. Igaz, hogy e sajátságos szervezetű bankok nagy mérvben előmozdították a nép jólétét; de azt meg nem teremtették. A skótok hagyományos szorgalma és takarékossága tette lehetővé, hogy a megtakarított és elszórt magántőkék összegyűljenek ezen keletkezett intézetekben és nyílt hitel engedélyezése által a vállalkozási szellem élénkítésére íördittassanak. Én bizom abban, hogy az anyagi fejlődés ezen hatalmas két tényezője: a munkásság és a takarékosság, nálunk is mindinkább be fog hatolni a nemzet jellemébe, talán épen a kedvezőtlen körülmények, a szükség nyomása alatt. De mig ez meg nem történik: addig ne várjunk nagyobb lendületet sem a kereskedés, sem az ipar. • de még a gazdaság terén sem, (Helyeslés.) addig még a legolcsóbb tőkévei sem leszünk képesek nagyobb számú életerős vállalatokat ós gyárakat alapi tani. Azok után. a miket a hitelről átalánosságban mondottam, jogosan állithatom, hogy nálamnál senki sem érzi és méltányolja jobban az önálló jegybank roppant nagy horderejót. Csak azt az