Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.

Ülésnapok - 1875-295

34 2*5 országos ülés október 31. 1877. hogy tájékozza magát. Tehát elmondta és tájékozhatta magát, annyiban legalább, hogy mindjárt egy igen nevezetes szám kivált a többségből. Aztán visszament Bécsbe és akkor már, nem tudom, ki által bátorítva, vajon a budai szűk értekezlet vagy a Lloyd-épületi pártértekezlet által — elég az hozzá, hogy beleegyezett abba, mire nézve előbb azt mondotta barátainak és párthiveioek, hogy a kormány nem találván elfogadhatónak, kötelességének tartotta beadni lemondását. Néhány nap múlva a kormányelnök ur Bécsből visszajötés akkor már tájékozva volt ós megjelent a házban is, kinyilatkoztatván itt, hogy felvilágosításokat interpellátióra ad, de máskép nem. Megtettük az interpellátiót. Erre aztán a ministerelnök ur adott választ és a válaszban előadta az úgynevezett májusi stipulatiót. Ezen stipu'atióban — nem akarom a t. házat hosszas felolvasásokkal untatni •—, hanem ugy hiszem, senki sem fogja kétségbe vonni, hogy egészen más bauktervezet projeetáltatott, mint a mely az előttünk fekvő törvényjavaslatban van. Hogy egyebet ne mondjak, mindjárt az % első pont az, hogy egy és ugyanazon társulat nyerjen privilégiumot ugy Magyarország, mint Ausztria számára, a mely társulat állítson tökéletesen egyenjogú, egymástól tökéletesen független két bankintézetet, egyet Budapesten, másikat Bécsben. Hogy a statutumszerííleg kiadandó bankjegyek mennyi százalékban fordítandók az egyik, mennyiben a másik állani hitelének emelésére: előre meghatározandó dolog. A beváltási kötelezettség nem csak egy helyett, hanem épugy Budapesten, mint Bécsben állapíttassák meg ; és a bank érczalapja részben a budapesti, részben a bécsi bankintézetben helyeztessék el. A directio megalakítására nézve is nevezetes az eltérés a mostani törvényjavaslattól. Akkoron e stipulatiókat is rendes utón a képviselőház többsége által elfogadtatni oly lehetetlenségnek tartotta a kormány, hogy szükségesnek látta rémképeket tartani a képviselőház elé, ismeretlen dolgokkal fenyegetőzni, ós azt mondani : no hiszen, csak ne fogadjátok el, majd meglássátok mi lesz a vége! Azt mondja a ministerelnök ur továbbá beszédének végén, hogy bármi legyen is az ítélet, ők meg fognak benne nyugodni, de reméli, hogy oly ítéletet fognak hozni, mely ítéletnek nem az leszen a következménye, hogy el nem fogadtatnak az általuk adott alapok; de pár rövid hónap igazolni fogja, mennyire helyesen cselekedtek ők, midőn azokat etfogadták. Pár rövid hónap múlva mi történt ? Mi volt az, a mivel a ministerelnök ur a képviselőházat az elfogadásba beijeszteni akarta ? Azt mondta : hogy ők jobb szeretnék, ha el nem fogadtatnék; meri akkor nem vállalnának felelősséget a következményekért. S azt mondja , „mig ellenben ha el nem fogadtatnának javaslataink, erős lelkemben a meggyőződés, mert hisz épen ezen meggyőződés fogadtatta el velem azokat, hogy rövid néhány hónap múlva az, a ki ma legjobban megtámadja ezen javaslatokat: legjobban az ismerné el, menynyivel voltak azok jobbak, mert az országra bekövetkezendő bajok súlya meggyőzne mindenkit arról, mi volt az, a mit mi elkerülni akartunk ?'• Mondják meg tehát, mi az a rémkép, a melyei beijeszteni akarta a kormány a képviselőházat a javaslatok elfogadásába, a mely javaslatoknál sokkal, de hasonlithatatlanul sokkal roszabbat terjesztettek most elő, és várják a képviselőház többségétől hogy ezt elfogadja. Ezek után a ministerelnök ur felutazott Bécsbe, elfogadta az egyességet, és a mennyiben az minden részleteiben megvitatva nem volt, őszszel ismét felmentek a kormány tagjai Bécsbe, ós akkor uj engedményeket tettek. Akkor azt találták, hogy azokról a feltételekről, a melyeket az osztrák kormány oly feltétel alatt fogadott el, hogy a mellett áll, vagy azzal bukik: már most nem akar senki sem tudni, sem cabinetkérdest csinálni belőle, hanem egészen uj feltételeket kér, a melyeket kormányunk a rnaga szerepéhez hiven újra megadott, ós ha most ezen törvényjavaslat ugy, a mint van, elfogadtatik, ós ott Bécsben azzal meg nem elégesznek: megint újra keli engedni, a kormány legalább eddigi szerepéhez hiven, bizonyára ismét fog engedni. Hogy fog-e a törvényhozás in infinitum engedni, az még restat probanduni. Az én barátim azt hiszik, hogy igenis: de én reménylem és hiszem, hogy a többség lelkiismerete szerint fogván szavazatát adni: nem fog beleegyezni a további engedménybe. Midőn őszszei megujultak ezen alkudozások. akkor azután valamikor január végén egy kis zavar adta magát elő, megakadtak az alkudozások: jött, a mi erős oldala a mi kormányunknak, különösen a ministerelnök urnák : az elvi fentartás. A tanácskozás akkor is nem egy praktikus, hanem egy elvi kérdésnél forgott. És ez oly nehézséget okozott, hogy a kormány kötelességének tartotta lemondását beadni, be is adta lemondását. Oly komoly volt a dolog, hogy Ő felsége a lemondást elfogadta és a mi rendes körülmények között szokatlan, ez még a hivatatos lapban is közzé tétetett, sőt még itt a ház elnökének is hivatalosan bejelentetvén, itt a házban a ministerelnök ur, — mint az imént említeni volt szerencsém —, ez iránt felvilágosítást adott. Ha akkor a ministerium csakugyan kezébe akarta venni az önálló bank felállítását: mire valók voltak azon rémképek, a melyekkel ijesztgette egypár hónappal előbb a törvényhozás tagjait? Es mi történt azon egynehány hónap alatt, a mi