Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.

Ülésnapok - 1875-309

28ö 309. ország-ős üté* uorember 22. JK77. ját tapasztalásom alapján mustrálva, és annak lehetőleg hü képét adva, azok is — kiknek nem volt hivatásuk, mint közvetlen tényezőknek a büntető jogszolgáltatással foglalkozni, következéskép nem is volt alkalmuk büntető jogszolgáltatásunk rendszeretlenségével, a biztos törvényes alap nélkülözésének hátrányával, és ezeknek folytán büntető jogszolgáltatásunk bizonytalanságával közelebbről megismerkedni : — a nyújtandó kép után büntető jogszolgáltatásunk bajait felismerve még inkább belássák egy rendszeres büntetőtörvénykönyv megalkotásának szükségét, és annál komolyabban hozzáfogjanak annak mielőbbi megalkotásához. Már az alkalommal, midőn nov. 15-én a házban vita keletkezett azon kérdés felett, vajon a beterjesztett büntetőtörvénykönyvi javaslat most tüzessék-e ki napirendre, vagy pedig annak tárgyalása későbbre halasztassék. — azok is, a kik az elhalasztás mellett felszólaltak, a büntetőtörvénykönyv megalkotásának szükségét hangsúlyozták ; — sőt a háznak egyik igen jeles tagja azt jelentette ki, hogy nincs a házban senki, a ki a büntetőtörvénykönyv megalkotásának szükségét be ne ismerné. Legyen szabad t. ház. ezen kijelentéshez hozzá tenni azt: hogy szerény nézetem szerint alig van a házon kívül is valaki, a ki — feltéve, hegy a közügyek, az ország jóléte, és hitele, a személyes vagyon biztonság, szóval jogszolgáltatásunk állapota iránt érdeklődéssel viseltetik, a büntetőtörvénykönyv megalkotásának szükségét be ne ismerné, annak megalkotását örömmel ne fogadná. És ennek oka t. liáT, a é&k>§ tamészetében és annak tudatában rejlik, hogy az államoknak szilárd alapját az igazság ós jog képezi, a személynek, a vagyonnak, és becsületnek törvényes oltalma biztosítva legyen mindenkor, és mindenki számára, ez az igazság követelménye; — de, hogy ez lehetővé legyen, szükség van mindenekelőtt igazságos törvényeket magában foglaló rendszeres törvénykönyvre, — hogy az igazságszolgáltatásnak ne legyen más alapja, mint a szentesitett törvény, tehát sem a változó, és több féle képen magyarázható szokás, sem pedig az úgynevezett „prudens judieis arbitrium," mely a körülményekhez és viszonyokhoz képest könnyen birói önkénynyó is fajulhat. Ennek szükségét érezték hazánkban már a lü-ik század elején Ulászló király uralkodásának idejében, a mikor a most nevezett fejedelem ezen szükségnek érzetétől áthatva VerbŐczy István itélő mestert azzal bizta meg, hogy az országnak szétszórt törvényeit, törvényes szokásait, határozmányait egy rendszeres törvénykönyvbe foglalja össze; — és midőn Verbőezy István méltó büszkeséggel erre vállalkozott, és „Hármas könyveit" a fejedelemnek jóváhagyás végett felterjesztette, — többek közt igy nyilatkozott „Felséged legszerencsésebb vezérlete, s boldogító kormányzása alatt e tartományokban mai napig hallatlan, és annyi század lefolyta alatt nagy gyalázatuukra, de még nagyobb veszteségünkre elhanyagolt dologhoz fogok, tundniillik az országnak eddig szétszórt, csonka, zavart, ós össze nem illő határozatait, végzeményeu, törvényeit és szokásait egy befűző ni sat" Es midőn Ulászló király Budán löl4-ik évben kelt királyi leiratában a Ver bőczy-féle „Hármas könyvet- jóvá hagyta, és megerősítette, többek közt |im ezeket mondja : „Hogy már a mi magyar nemzetünk is (mint más. csak nem minden nemzetek, s jól és bölcsen rendezett tartományok) az itólethozásokban és igazságszolgáitatásban ne csupa szokáson, mely többnyire változó és múlékony, hanem biztos és maradandó írásban foglalt törvénykönyvön alapuljon stb." Azt hiszem, hogy elég érthetőleg ós világosan szólott mind a fejedelem, mind Verbőczy István a rendszeres törvénykönyvek megalkotásának szüksége mellett. I)e a hajdan-kornak ezen elavult, különben tiszteletre méltó maradványa ujabb kori jogszolgáltatásunknak biztos alapot többé nem nyújthat; a törvénykönyvek, jelesen pedig a büntetőtörvénykönyv alkotásának szüksége mindinkább égetőbbé vált, —• az ország közvéleménye többször sürgette. — a törvényhozó testületek megkísértették pótolni ezen szükséget, de siker nélkül, miről az 1715. 1791. 1827! és 1840. évektől szóló törvénvaaikkek világos tanúságot tesznek. Az 1840 évi Y. t.-cz. folytán kiküldött bizottság által beterjesztett büntetőtörvénykönyvi javaslat minden előnyei daczára szentesitett törvénynyé nem válhatott: mert az 1843/4. országgyűlés két táblája közt fontosabb elvi kérdések felett egyezség nem jöhetvén létre, szentesítés alá felterjeszthető nem volt. Az 1848. évi országgyűlés nem foglalkozhatott rendszeres törvénykönyvek alkotásával — kimondotta a jogegyenlőség elvét, — de a törvények és az eljárás a régiek maradtak, az elvnek mikénti alkalmazása iránt törvényes intézkedéseket tenni, illetőleg törvényeinket ahoz képest átváltoztatni ideje nem volt. A mi e téren történt: az volt, hogy az 1848. évi IX és XI t.-cz. 4. szakaszának értelmében az urihatóságok megszüntettetvén — a polgári és büntető hatóság a szolgabirákra, illetőleg a törvényszékekre ruháztatott át, — továbbá meghozattak a XVIII. t.-ezikkben a sajtó-törvények és megállapittatott a birói eljárás, meghagyatván egyszersmind a ministerinmnak, hogy szorosan a