Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.

Ülésnapok - 1875-300

300. országos ülés november 7. 1877. 171 kerülvén, itt alapított egy német lapot, amelyben tehetségének sugarait a másik szobába, t. i. B écsbe küldi. (Derültség és felkiáltások szélső bal felöl: Ugy van!) Miután én becsülöm a képviselő ur tehetségét és óhajtom, hogy ezt Magyarország érde­kében megint hasznosíthassuk : igen kívánatos, hogy minél előbb menjen vissza Bécsbe, akkor ismét megtörténhetik, hogy onnan kapunk tőle egy kis világot. (Átalános derültség) Mielőtt a ministerelnök ur beszédére áttér­nék, engedje meg a t. ház. hogy röviden szóljak e háznak legkisebb pártjáról, t. i. Kaas Ivor képviselő úrról. (Elénk átalános derültség.) A t. képviselő ur ugyanis tegnapi beszédét azzal kezdte, hogy miután ő nem tartozik párthoz, azon szerencsés helyzetben van, hogy önmagával mindig egyetért. Én hivatkozom mindazokra, a kik ugy, mint én ismerik Kaas Ivor képviselő urat, hogy nem tudjuk azt, hogy ő inkább érthet bárkivel egyet, mint Önmagával. (Derültség bal­felől.) Én nem hallottam beszédet, nem olvastam czikket a t. képviselő úrtól, melyből az derült volna ki, hogy önmagával egyetért és igy ezzel sem vigasztalhatja magát. Habár igen sokan esu­dálkoztak tegnap, hogy miután a t, képviselő nr egy másfél órai szép beszédet mondott azon el­vek és eszmék mellett, melyeket mi védünk és a melyeknek legelső harczosai közt állunk, azután még is ellenünk fordult és minket megtámadt. Megvallom, hogy engem ez nem lepett meg. Rég­óta észleltem a t. képviselő ur eljárását és azt tapasztaltam, hogy ez nem véletlen nála, ez nála megállapodott rendszer; ő felkarol egy eszmét, a mikor t. i. látja, hogy az népszerűvé lett, (De­rültség) akkor aztán nekünk esik: miért véditek ti azt az eszmét, a melylyel én foglalkozom. Első ilyen dolog volt a közgazdasági önállás kérdése. 1867. óta e párt (szóló a szélső baloldal padjára mutat) volt az, mely e kérdést felkarolta és foly­ton hangoztatta, sok idő, sok év kellett a képvi­selő urnák, mig arra ébredt, hogy ezzel foglal­kozzék, mikor ez népszeriívé vált, akkor megtá­mad minket, hogy miért véjdük mi azt az esz­mét, a mit ő szeret, pártol. (Derültség.) Aztán jött a keleti kérdés. Köztudomású dolog, nem öndicséretül hozom fel, e párt volt az. mely e fontos kérdést e ház­ba behozta és mikor aztán népszerűvé lett, akkor már nem álltunk r magunkban, akkor íme Kaas ivor is itt van, (Elénk derültség) felkarolta az ügyet, s azután ütötte a szélsőbalt. így volt aztán a népgyülésekkel a meetingekkel, hogy több pél­dát ne idézzek. Hát ez a képviselő ur gusztusa, nem bánom, ha többen vagyunk, a mikor jó utón járunk; a mikor pedig rósz utón jár, nem követ­jük őt. (Derültség a szélső baloldalon) Hanem egyre mégis szabad legyen őt kér­nem. (Halljuk !) Mikor valaki valaki ellen, külö­nösen képviselő ellen és e házban egy párt ellen, de bárcsak a háznak egy tagja ellen is oly súlyos vádat emel, mint a minőt ő emelt tegnap e pari ellen, megnevezvén a szélsőbalt: azt be is kell bi­zonyítania ; nem elég állítani, hogy a szélsőbal e házban benn- és künn egyenetlenséget t iparko­dik előidézni a nemzet és a fejedelem közt. (Élénk fel­kiáltások a szélsőbalon: Hazugsági Hazugsági) Kaas Ivor (közbeszól): Hát a Verhovay czikkei! Elnök: Ne méltóztassanak a képviselő urak oly kifejezésekkel élni, különben kénytelen leszek az illetőket rendreutasítani. (Helyeslés a középen.) Helfy Ignácz : Én t. ház, miután ez utóbbi pontot érintettem, — ne hogy kénytelen legyek rá visszatérni, engedje meg a t. ház, hogy egyúttal reflektáljak arra, a mit e kérdésre vonatkozólag a ministerelnök ur mondott. Biztosithatom a t. elnök urat, nem szükséges, hogy e miatt legke­vésbé ideges legyen ; nagyon rövid és szabatos leszek, de ki nem kerülhetem, a kérdést én hoz­tam fel — a mint méltóztatnak tudni — a kü­lönvéleményben; Falk képviselő ur reflectált rá, Simonyi Ernő képviselőtársam visszaválaszolt, eb­ből támadt a nagyobb vita, s végre hallottuk azon nyilatkozatot, a melyei a ministerelnök ur e rész­ben tett. A ministerelnök ur ezt monda : „En is ugy fogom fel a parlamentalismus termeszetét, hogy bármely tények és nyilatkozatok történjenek mi­nisteri krisisek idején, csak két felelős lehet: a lelépő kormány azért, hogy lelépett, a belépő azért, hogy azon az alapon belépett." Jól van, mi is épen ezt mondjuk, hogy a ministeriuin a felelős. Továbbá ezt mondja : „Ez esetben mind­kettőnek képében én vagyok és mi vagyunk és mi elvállaljuk a felelősséget, állunk elébe, nem akarjuk áthárítani senkire." Jó, hiszen többet nem is kérünk mi sem ; hanem ő kijelenti, hogy „állunk elébe", és mikor felelni kell, retirál. (He­lyeslés a szélső baloldalon.) Méltóztassék tehát elébe állni! A kérdés az : magáévá tette-e a kor­mány a fejedelem által nyilvánított aggályt, igen vagy nem ? Okvetlenül igen; mert ha nem tette volna magáévá: le kellett volna mondania. Tehát magáévá tette, s igy jogunk van követelni a fe­lelős ministertől, a ki kijelenti, hogy áll elébünk, hogy méltóztassék ezen aggályokat, melyeket ő is tart, előadni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) S midőn arra ismételve és ismételve felkértük: mit válaszolt a ministerelnök ur ? Erezvén positiójának hamis voltát: dühbe jön önmaga ellen és nem tudván, kin öntse ki mérgét, a levegőbe pufog­tat, és beszél arról, hogy vannak az országban hitvány ós fekélyes emberek. Ez először is nem 22*

Next

/
Oldalképek
Tartalom