Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.
Ülésnapok - 1875-271
30 271. országos ülés september 24. 1877. tározati javaslat kifejezi. Alázatos véleményem az volna: hogy mindezen szakaszokat méltóztassék a t. ház együttesen tárgyalni, akkor lehet reflectálni a határozati javaslatban felállított ellentétekre is, a szavazás pedig természetesen szakaszonként fog történni. f Ez véleményem, az elhatározás egyébiránt a t. háztól függ. (Helyeslés) Horánszky Nándor : Ezúttal csak is a házszabályokhoz kívánok szólani. Ezt megelőzőleg azt vagyok bátor röviden kiemelni, hogy ha ezen határozati javaslat elfogadtatik : nem csak azon szakaszoknak kell módosítást szenvedniök, a melyeket a t. elnök ur kegyes volt kijelölni, hanem kimutathatólag több közbeeső §§-oknak is, sőt vannak e törvényjavaslat többi részeiben egyes szakaszok, melyeket nemcsak a szervezet szempontjából kell nexusba hozni, hogy ha e határozatjavaslat keresztül megy, hanem az eljárás szempontjából is. Most ezt csak mellékesen megjegyezve, én a határozati javaslatot az első szakasznál fentartom. Benyújtottam azt a múltkor, hanem ma, — ha a t. elnök ur nem is volt kegyes azt felolvastatni — azt ignorálni, hogy ezen határozati javaslat az első §-hoz benyujtátott, — nem lehet, ós ezen határozati javaslatot, bármilyennek tessék az a t. háznak, ezen első §-nál szavazás alá kell bocsájtani nemcsak formailag, de lényegileg is ; mert kimutatható, hogy ennek egész szelleme ellentétben áll az első §-sal és ha mindjárt csak első pontját vesszük is, melyszerint: „kisebb polgári peres ügyekben rendszerint bíráskodik a járásbiró." Ha ez elfogadtatik, az első §-nak el kel! esni. Egyébiránt a gyámügyi törvényjavaslat tárgyalásánál sem foglaltatott össze több szakasz; de bármikép történt légyen is : az tény, hogy ha nem a házszabályok, szerint méltóztatik a t. háznak eljárni, engem nem foszthat meg attól, hogy szavazás alá bocsáttassák a határozati javaslat ezen első szakasznál. Almásy Sándor: T. ház! A mi azon kérdést illeti, vajon ezen határozati javaslat e pontnál tárgyalható-e vagy nem? ón szintén azon nézetben vagyok, hogy igen. Bármely pontnál lehet azt tárgyalni azért, mert ha máskép járnának el, akkor minden §-nál, midőn kérdés van felette, tárgyalni kellene a határozati javaslatot Tény az, hogy. mindjárt az 1. §-al összeütközésben van. Csak az a kérdés, hogy e határozati javaslat öszszes pontjait tárgyaljuk-e jelenleg s általában válasszuk-e el. vagy pedig csak egy részben. Mert ha csak egy részben fogadjuk azt most el, mindazon többi §-oknál, melyek általa valami módosítás alá esnének, megint a határozati javaslat felvétele kerülne szőnyegre ; s ha elesnék is jelenleg a határozati javaslat az 1. pontnál, a 2. pontnál ujabban feltámadna, midőn a szolgabirák illetőségéről lesz szó. Nem tudom, hogy mint a t. elnök ur nyilvánította, a 4. §-t összevonva tárgyalhatjuk-e együttessen, — mert ezekben foglaltatnak főleg azon pontok, melyek módosítást szenvednének. Igaz. hogy más §-okhan is vannak határozmányok. melyek összeütköznek a határozati javaslattal, de ugy látom, hogy ezek nem oly lényegesek, hogy e miatt az igazságügyi bizottsághoz kellene a javaslatot átküldeni formulázás végett. En hozzá járulok a t. elnök ur azon kijelentéséhez, hogy ezen 4. §. együttesen tárgyaltassék, Igen kívánatos azonban., hogy ezt előre tudjuk, hogy a szótól el ne essünk Ezért e kérdést kérném legelőbb is szavazásra kitűzni. B. Simonyi Lajos: A házszabályok 138. §-a azt mondja, hogy minden előterjesztett tárgy felett előbb átalános vitát kell tartani és ha az előterjesztett ügy elfogadtatik: akkor a részletes vitára tér át a ház. Ezen szakasz értelmében nyilatkozott a ház igen t. elnöke, és ón egyet értek vele. Én ennélfogva most, midőn a ház elfogadott egy törvényjavaslatot részletes tárgyalás alapjául, én azt, hogy egy másik indítvány terjesztessék be, mely nem a szóban levő egyes §. módosítását vonja maga után, hímem az egész törvény visszautasítását involválja : a házszabályokkal ellenkezőnek tartom. A házszabályok értelmeben azon t. urak, kik a határozati javaslatot beadták, ugy mint az igen t. elnök ur is mondotta, az 1. §-ra beadhattak egy módositványt és annak tárgyalását utasíthatják a jogügyi bizottsághoz, valamint azon §-okat. melyek ezzel rokontermészetüek. Ezt a beadó urak tehetik, s ha elfogadtatik, a §-ok csakugyan az osztályokhoz, vagy a bizottságokhoz visszautasitíathatnak. De a mit az indítványozó urak követeinek, hogy az egész törvényjavaslat miután már a ház azt elfogadta, újból egy bizottsághoz utasíttassák: ezt én a ház szabályaival ellenkezőnek látom és részemről el nem fogadom. (Helyeslés balfeltíl.) Pulszky Ágost: T. ház! Azt hiszem, nem szándékozik itt e házban senki a házszabályokat akként interpretálni, hogy a mit egy talán esetleges többsége kivan, az sem átalánosságban, sem a részletekben egyátalában tárgyalható ne legyen. Nem hiszem, hogy a házszabályok oly szellemben alkottattak volna, vagy oly szellembon lennének interpretálhatók, a mely a ház többsége természetes kívánsága teljesítésének lehetetlenségét idézné elő. Voltunk már más esetekben is oly körülmények között, a melyekben a kérdésnek helyes ixtra való terelése nehézségbe ütközött, de a t. ház bölcsessége az ellenvéleményüeknek is méltányos eljárása mellett mindig megoldotta a nehézségeket. A gyámügyi törvénynél, a melynek már majdnem minden pontján keresztül mentünk, az utolsó