Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.

Ülésnapok - 1875-293

293. országos Illés október 2*. 1877 379 alkotmánya, méltósága, becsülete megtámadva nincs : minden jognak minden eoncessiónak meg van a maga ára és értéke. Ezen szempontból in­dulva ki, azon politikai bölcsességnek hódol, hogy el kell fogadni a közgazdasági kiegyezést minden hátrányai daczára, csakhogy Ausztriával való köz­gazdasági viszonyunk hajótörést és megzavarást ne szenvedjen. Elfelejti az igen t. előadó ur, hogy a nemzet alkotmányán, móltóságán ós becsületének megőr­zésén kivül még a nemzet anyagi érdekeinek meg­őrzése ós megvédése is a képviselőház első fel­adatai közé tartozik ; (Ugyvan ] a baloldalon,') elfelejti, hogy nemzetet alkotmánytól nem csak erőszak által is meg lehet fosztani, ha megvonjuk tőle azon eszközöket, melyek nélkül az alkotmány­ból folyó kötelességek teljesítésére képes. [Élénk tetszés a bal és szélső baloldalon.) En azonban egészen ellenkező álláspontból indulok ki; ón mór­legelem azon eszközöket, melyekre meggyőződé­sem szerint a nemzetnek szüksége van, hogy ál­lamiságát fentarthassa és azokból folyó köte­lességnek eleget tehessen, s ezeu határon ;,tui semmi nemű concessiók megtételére hajlandó nem vagyok : mert nem óhajtom és nem akarom azt, hogy az alkotmányosság ne a jólét, hanem csak a terhek kiapadhatlan forrásává váljék. {Tetszés balról.) A t. előadó ur által a bankügyi bizottság többsége nevében beterjesztett jelentés elismeri azt, hogy azon helyzet, mely szerint az osztrák nem­zeti bank jegyei Magyarországon tényleges kény­szerfolyamot élveznek és a forgalom közvetítését képezik a nélkül, hogy az országnak helyzete és befolyása a nemzeti bankkal szemben szabályozva lenne, egy tovább fenn nem tarható anomália, ugy hogy mi ezen kérdés elől annál kevésbbé térhetünk ki: mert a nemzeti bank privilégiuma az év végén lejárván, a legfontosabb érdekeink fe­letti rendelkezést a Eeichsrath ós a nemzeti bank jó akaratára többé nem bizhatjuk. A jelentés constatálja azt, hogy azon helyzet, mely szerint a hitelviszonyok eddig Bécsben vol­tak központosítva és kizárólag bécsi pénzemberek által lelték elintézésüket, többé fenn nem tartható ; constatálja, hogy a nemzeti bank eddigi üzleti kezelése Magyaország érdekeit ki nem elógiti, s daczára ennek a jelentés mégis azt ajánlja, hogy a képviselőház fogadja el azon javaslatot, mely meggyőződésem szerint mindezen bajokat fenn­tartja és nem bocsátja rendelkezésünkre azon esz­közöket, melyek Magyarország hiteligényeinek ki­elégítésére szükségesek. A jelentés beismeri, hogy csak az önálló magyar bank az, mely az ország államiságának és közgazdasági érdekeinek teljesen és minden tekintetben megfelelhetne; mégis azt ajánlja a t. képviselőháznak, hogy ezen önálló bank felállításáról 10 évre mondjon le; mert úgy­mond, az önálló magyar bank felállítása, hitelvi­szonyunk abnormitása és a valuta rendezetlensége folytán, ugy közgazdasági mint financzialis szem­pontból, súlyos és káros következményekkel lenne Magyarországra nézve összekötve. En teljesen egyetértek a jelentés azon állí­tásával, hogy a valuta rendezetlensége közgazda­sági szempontból Magyarországra nézve s a bi­rodalomra egyátalán súlyos közgazdasági csapást képez. Mert, ha nem akarjuk magunkat ámítani, senki sem vonhatja kétségbe azt, hogy azon papírda­rabok, melyekre a mQnarchia közös jótállása mel­lett a parancsolt elfogadási érték rájegyeztetik : a pénz természetével nem bírnak, a nemes fémek helyét egyátalán nem pótolhatják. Ha az állam­jegyek pótolhatnák a pénz helyét, akkor az em­beriség azon óriási fáradozása, melyet már évszá­zadok óta milliók munkájának feláldozásával foly­tat, hogy a föld gyomrából az aranyt és ezüstöt kiragadja, és a forgalom szolgálatába hozza : meddő erőpazarlás lelt volna, mely az által pótolható, hogy a forgalom által szükségelt összegeket a monarchia jótállása mellett kibocsát és azokat parancsolt elfogadási értékkel ruházza fel. De az államjegyek nem bírnak azon varázszsal. Nekünk nincs ma oly érték-mérőnk, mely biztos. megingathatlan alapon nyugszik ; a mi pénzünk tulajdonkép csak áru, melynek becse ingadozik, mint minden áru értéke, melynek hitele az állam hitelével válhatlan kapcsolatban áll. En teljesen elismerem mindazon kifogásokat, melyeket a jelen­tés a valuta rendezetlensége ellen felhoz, sőt to­vább megyek és azt állítom, hogy azon szédelgés, mely a vállalkozás terén a lefolyt évtizeden ural­kodott, a takarékosság kötelességének hiánya részben legalább a papirpénzgazdálkodás hibájául és bűnéül róható fel. De ha nemzetgazdasági szempontból ezer még ezer kifogást is lehet emelni a valuta rendezet­lensége ellen, a gyakorlati politikusnak mégis ezen tényezővel kell számolnia, arra kell számítását fektetnie. Helyesen constatálja a jelentés, hogy mindaddig, inig az államháztartási egyensúly helyre­állítva nem lesz, addig az államjegyek beváltására egyátalán gondolni sem lehet. Sőt tovább megyek s azt állítom : consolidált közgazdasági viszonyok nélkül a valuta helyreállítása nem képzelhető, mert csak consolidált állam közgazdasági organismusa képes kiállani azon rázkódtatásokat, melyek minden időben és minden országban a valuta rendezéséve! válhatlan kapcsolatban vannak. A valuta rende­zetlenségéből eredő nagy baj tehát, hogy az állam­jegyek értéke ingadozik ós az állam hitelével vál­hatlan kapcsolatban van, meg van ma is. Ttt tehát csak azon kérdés merülhet fel, mi történhetik addig Magyarországgal, mig a valuta helyreállít-

Next

/
Oldalképek
Tartalom