Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-244

56 244. országos ülés május 16. 1877. befejezett úrbéri perekben, a hol jogerőre emel­kedtek az egyezségek s felterjesztettek a királyi táblára: van-e joga a földterhementesitési alap igaz­gatóságnak administrative visszavetni az ily kö­vetelések iránti igényt ? mert azon egyezségek melyek a múlt időkben keresztül mentek a bíró­ságoknál, felterjesztettek és eddig az illető össze­gek mindig kifizettettek, most ugy jöttem értésére, hogy vannak- kárpótlási igények, melyek már az utóbbi időben, midőn ezen visszaéléseknek nyo­mára jöttek, visszavetette a földterhementesitési alap igazgatósága: kérdem , hol van annak halára, a hol administrativ testület visszavetheti a tör­vény által biztosított jogait az illetőknek. Már a jövőre nézve üdvözlöm ezen törvényt, mert az leg­alább szabályozza akár egyezség, akár ítélet ut­ján lesz az ügy elintézve és ha a törvényszék a kárpótlási igényt helyesnek fogja találni, megfogja adni. De megvallom, nem szeretném a birtoko­sok érdekeit kitenni annak, hogy a földteher­mentesitési alapigazgatóság a mint neki tetszik, az egyik követelését visszautasíthassa, a másikét ki­elégíthesse. Kérdem tehát, mily szabályok mérvadók arra nézve, hogy a niultban megtörtént jogerőre emel­kedett egyezségeket az illető föltehermentositési alapigazgatóság kifizesse, vagy pedig joga legyen visszavetni ? Mondom, hogy mindenféle önkényes eljárásnak eleje vétessék és a felek is tudják, hogy mi a szabály és erre nézve megnyugvást találjanak: azért óhajtanám, hogy a t. minister ur e kérdésemre felvilágosítást adjon. Perczel Béla igazságügyminister: T. ház! Az eddig érvényesített kárpótlások kérdés alá többé nem jöhetnek ; azonban azok, a melyek még függőben vannak, természetesen ezen törvény életbelépte után, ezen törvény szerint fognak el­intéztetni. A mit a t. képviselő ur felhozni méltóztatott arra nézve, hogy a földtehermentesitési alap igaz- , gatósága intézkedett ós úgyszólván bíráskodott e i tárgyakban, ezt a törvény értelmében tette, mert törvény által volt erre felhatalmazva; ebbeli in­tézkedéseiről azonban a törvény rendelete szerint a belügy mini steriumboz volt a felebbvitel ós vég­leg az határozott: következőleg azon intézkedések, melyek általa e részben eddig tétettek, a törvény értelmében tétettek. (Helyeslés.) Ragályi Gyula: Méltóztassanak megen­gedni, ón csak azt kívántain tudni, a mire hatá­rozott választ most sem nyertem, mert azt méltóz­tatott mondani, hogy azon ügyek, melyek függő­ben vannak, ezen törvény értelmében fognak el­intéztetni. Én azonban azon ügyekre nézve kí­vánnék felvilágosítást, melyek jogérvényes Ítélettel el vannak ugyan már intézve, de a kárpótlás még ki nem fizettetett, s azért azt kérdezném: hogy az ily ügyek is függőknek fognak-e tekintetni. (Felkiáltások: Nem \) Elnök: Szólásra senki sem lévén feljegyezve, kérdem a t. házat, méltóztatik-e az 1848. évi tör­vények által megszüntetett úrbéri kapcsolatból fenmaradt jog és birtokviszonyok rendezését tár­gyazó 1871: Lili. t.-cz. 45. és 51. §§-ainak mó­dosításáról és a 6. §. pótlásáról beadott törvény­javaslatot az igazságügyi bizottság szövegezése szerint átalánosságban a részletes tárgyalás alap­jául elfogadni? (Elfogadjuk]) A kik a törvényjavaslatot elfogadják, méltóz­tassanak felállani. (Megtörténik.) A törvényjavaslat átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatott. Következik a rész­letes tárgyalás. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a czi­met, az 1., 2. és 3-ik §-t, melyek észrevétel nél­kül elfogadtatnak. Olvassa a 4. §-t.) Juhász Mihály előadó: Az 5-ik sorban egy nyomtatási hiba van, ugyanis „jogórvónynyós" helyett: „jogérvényre" teendő. Elnök: E nyomtatási hiba kiigazításával a, 4. §. elfogadtatik. Beöthy Algernon jegyző (olvassa az ő. §-t.) Elnök: Észrevétel nem lóvén, elfogadtatik. Ehhez képest ezen törvényjavaslat részletei­ben is letárgyalva lévén, harmadszori felolv asasa a holnapi ülés napirendjére tűzetik ki. T, ház! A holnap 11 órakor tartandó ülés tárgyai lesznek : harmadszori felolvasása a Buda­pest fővárosban az országgyűlési képviselő-válasz­tó kerületek számáról, uj beosztásáról, és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről szóló törvényjavaslat­nak; úgyszintén az 1848. évi törvények által meg­szüntetett úrbéri kapcsolatból fenmaradt jog ós birtokviszonyok rendezését tárgyazó 1871: UH. t.-cz. 45. és 51. §§-nak módosításáról és a 6. §. pótlásáról szóló törvényjavaslatnak; továbbá az indítvány- ós interpellatiós könyv felolvasása, végre a ház május havi költségvetésének ós a gazdasági bizottság jelentésének tárgyalása Al­mássy Géza végkielégítése iránt. A inai ülésnek egyéb tárgya nem lévén, azt feloszlatom. (Az ülés végződik d. e. II 1 a órakor.) %

Next

/
Oldalképek
Tartalom