Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.
Ülésnapok - 1875-261
261. országos ttlés jnninn 27. 1817 291 cselekvés készségét jövőre is látom: részemről ha- ! sonlólag az eddig felszólalt minden képviselővel, bár motívumokban számosoktól eltérőleg, Somogymegye kérvényének a kérvényi bizottság által javasolt elintézési módját elfogadom. (Helyeslés, jobb felöl.) Szalay Imre: T. ház! Őszintén megvallom, hogy a vita jelen stádiumában részt venni nem akartam, azonban vártam azt, hogy Somogymegye többi érdemes képviselői közöl azok, kik a szónoklati tudományt jobban birják mint én, egyik vagy másik fölszólal, hogy támogassa a kérvényt, melynek ok- és időszerűségét legjobban mutatja az, hogy a ház osztatlan tetszéssel fogadja. Miután azonban talán dolgaik tulhalmozottsága miatt Somogymegye t. képviselői nem szólaltak föl: bátorságot veszek magamnak és csupán convenience tekintetéből indokolom azon kérvényt. Ha végig tekintünk a történelem lapjain oly testvéri egyességet, oly testvéri kötést, a minő a magyar és török nemzet közt történt diplomatia közbelépése nélkül: nem találunk. Én tudom nagyon jól azt, hogy maga a sympathia nem elegendő arra a ezélra, hogy mi ezen sympathia alapján egy másik nemzettel bizonyos szövetséget kössünk. De a jelen esetben nem csak a sympathia az, mely bennünket összefűzött, mert noha a magyar nemzet nem feledheti el sohasem Törökország azon magatartását, a melyet 184 9-ben és azelőtti időben a magyar menekülők iránt tanúsított; nem csak egyedül ifjainknak, mondhatom fejedelmi fénynyel való logadtatása egy részről; nem a corvinák visszaadása másrészről volt oka azon lelkesedésnek, mely a törököket ezért Magyarországban mindenütt felkarolta, felkarolta pedig nem csak egyes párt, hanem egész Magyarország a legnagyobb úrtól a legszegényebb emberig, polgári hivatalnok nem kevésbé épen ugy, habár nem merte is mutatni, csak titkon érezte, de felkarolta azon szeretetet épen ugy, mint bárki ezen országban. Ezen szeretet, a melyet mi a török nemzet iránt viseltetünk, ez nem egyedül az emiitettem sympathia miatt van; hanem azért nyilvánult oly határozottan, mintegy a nemzet szivéből előtörve : mert a szükségesség is ugy követelte. Követelte pedig azért, mert Magyarország magára van hagyatva. Hogy ha mi a nemzetiségek különböző törekvéseit szemügyre vesszük, látjuk, hogy nagyon helyesen fejtette ki Helfy Ignácz t. képviselőtársam egyik beszédében, hogy a német nemzetiség megtalálja helyét a nagy német birodalomban, a szláv nemzetiség megtalálja helyét a nagy szláv birodalomban, de a magyar az magára marad, és azért kellett annak szövetség után néznie. A többi hatalom miként néz Törökország felé? Az mintegy lesi-várja martalékát önző érdekből , hogy melyik országra vesse magát azon alkalommal, midőn Törökország feldarabolása bekövetkeznék. Hogy ez helyes az ő nézpontjukból ? nem vitatom; de hogy ez érdekeinket nagyon sérti: .az ugy hiszem, mindenki előtt világos. Ha Oroszország történelmét nézzük, ott oly hódítási politikát látunk, mely elnyeléssel fenyeget minden nemzetet és minden szabadságot. Nem kell nagyon messze mennünk, ott van Lengyelország. Lengyelország feldarabolása után Gralicziában és a porosz országhoz kapcsolt részekben zavargásokat nagyon ritkán találunk, ellenkezőleg OroszLengyelországban napirenden vannak, mert annak polgári és egyéni szabadságát elvették, vallásától szintén megfosztották, legszentebb érdekeit megtámadták, lábbal tiporták. Épen ezen sors jutott a cserkeszeknek: sőt tudjuk, hogy Oroszország miként jár el Ardahán környékén, hol tüzzel-vassal kipusztít minden mozlemint, megkereszteltetvén őket erővel is. Én hiszem, hogyha Oroszországban szabadság volna, ha ottan nem a kancsuka uralma állana fen: nem kellene félni annyira Oroszországtól. Én csak a zsarnok Oroszországtól tudok félni; ámbár azt őszintén kell mondanom, hogy ha létezik isten igazsága: akkor kell hogy a francziaországi 1789. ott ismételtessék, hogy megtisztítsa azon zsarnokságot, mely benne dul. A mi szabadságunkra nézve tehát Oroszország fenyegető, azért kívánjuk mi e szövetséget Törökországgal. Én nem osztozhatom tehát ennélfogva Kállay Bénit, képviselőtársamnak átgondolt beszédében ; ha bár megengedem, hogy ő a törökországi viszonyokat jobban ismeri nálamnál és ő talán több gondot fordított is tanulmányaira, mint én. Elhiszem, hogy egy része így van ; de mégis voltak oly állításai, melyeket ezáfolat nélkül hagyni nem lehet. Kállay, igen t. képviselő társam a töbhi közt azt állította, hogy az oroszok meg vannak győződve arról, hogy az ő czivilisatiójuk a legmagasabb és leghelyesebb egész Európában. Már, t. ház, én olyan ezivilisatiót, mint az oroszé, az a nemzet, a mely Puskint, egyik legjobb költőjét megvesszőzteti, a másikat, Lermontovot, párbajban agyonlöveti, azért, hogy a szabadságot merték dicsőíteni, nem tartok ozivilisatiónak. Azt is mondta, még a t. képviselő ur, hogy Törökország nagyon gyenge : azért el kell fordulnunk tőle, mert nem használhat. Én az ellenkező véleményben vagyok. Törökország megmutatta, hogy nagyon erős, Szerbiával szemben, és megmutatja most az Oroszszal szemben is. És én látom azt is, a mi egy országnak nem gyöngeségét, hanem erejét mutatja, azon lelkesülést, hogy azon szegény török katona, a ki alig pár héttel hagyta el családját, hogy a padisah lovait kímélje, maga czepelte fel a Krupp37*