Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-241

241. országos ülés május 9. 1877. 21 ről a vizsgálat elrendelésének semmi indokát nem látom, annálfogva azt elrendelni nem is fogom. Támaszkodom pedig e tekintetben arra, ha egyéb nem volna is, a mit már előbb is említettem, hogy Temesvár szab. kir. városa közgyűlésén a városi kapitány fölszólittatván saját igazolásának előadására: ez megtörtént és a városi közgyűlés, melyet pedig tán a történtek után a képviselő ur nem fog vádolni valami isten tudja minő vétket magában rejtő szofta elleni törökvéssel, egyhangú­lag helyeslőleg tudomásul vette a jelentést. Tehát midőn azok, kik a helyszínén voltak, igy vélekednek a dologról, s midőn igaznak ismerik el a főkapitány előadását: akkor semmi indok arra, hogy vizsgálat elrendeltessék, nem forog fenn. (Helyeslés) Elnök: Méltóztatik a t. háznak a minister­elnök ur válaszát, melyet Szalay Imre képviselő ur­nák adott, tudomásul venni'? {Igen !) Azt hiszem a t. ház tudomásul veszi a ministerelnök ur vá­laszát. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Még több interpellatió is intéztetett hozzám. Ezekre nézve azonban a múlt alkalommal nem jelentvén be válaszolási szándékomat, a szabályok értelmében azt tartom, hogv ma azokra válaszol­nom nem lehet. Hanem igenis bátor vagyok ma a t. ház tudomására hozni, hogy mind Irányi kép­viselő ur interpeliátiojára, mind Mocsáry és Eemete képviselő urak iuterpellatioira a szombati napon szándékozom válaszolni. Még egy interpellatió intéztetett hozzám Miskatovies képviselő ur részéről. Azon esetre, ha a t. képviselő ur a szombati ülésben jelen lenne, ezen interpellátióra is szándékozom felelni. Azt gondolom, helyesen cselekszem, ha azon esetre, ha a képviselő ur nem lenne jelen: a választ akkorra halasztóm, amikor képviselő ur jelen lesz. (Helyeslés.) Elnök: A mai ülés végével a t. ház által a múlt ülésben megválasztott bizottságok meg fog­nak alakulni, jelesül a bankügyi bizottság a pénz­ügyi bizottság ülés termében. A vám és kereske­delmi szövetség ügyében kiküldött bizottság az igazságügyi bizottság termében. A megválasztandó elnököket és jegyzőket kérem, méltóztassanak a választás eredményéről tudósítani, hogy ez iránt a háznak jelentést tehessek. A jövő ülés — egyébb tárgy nem lóvén, — szombaton 11 órakor fog tartatni. Az interpellátiós és inditványkönyvbe történt bejegyzések felolva­sása után tárgyaltatni fognak a kérvények. Azon­felül a in misterein ök ur válaszolni fog Irányi. Mocsáry, Eemete és esetleg Miskatovies képviselő ; urak interpellátióira. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik cl. 12 órakor.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom