Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.
Ülésnapok - 1875-258
258. orsaágos ülés jiuiius 23. 1877. •241 — Bécsben van. Megkerestettem azonban általa, hogy azon törvényjavaslatokat, melyeknek tárgyalásainál az ő jelenléte is szükséges, ha a ház jóváhagyása hozzájárul, hétfőre tűzzem ki napirendre, annyival inkább, mert a mint Bécsből tudósít, megtörténhetik, hogy kedden ismét vissza kell a tárgyalások folytatása végett Bécsbe mennie. Erre nézve bátor vagyok most a. t. ház további határozatát kikérni. Minthogy most egy igen érdekes és nagyfontosságú .vita félbeszakíthatott, kérdem a t. házat, hogy a jövő ülésben mit méltóztatik tárgyalni kívánni? Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Engedelmet kérek, ha azoknak kapcsában, miket a t. elnök ur fölhozott, kívánok egy pár szót szólani. (Halljuk!) Ha azt vesszük fel, hogy most kérvények tárgyalásairól van szó, ezek tárgyalásának folytatása — miként igen jól méltóztatnak tudni — a "házszabályok szerint a jövő szombatra volna kitűzendő és igy tárgyalásuk mostani félbeszakítása már csak ezért is nem állhatna útjában annak. hogy hétfőn azon tárgyak vétessenek elő, melyeket a t. elnök ur felemlíteni méltóztatott. Minthogy azonban azt hiszem, hogy a jövő héten ugy sem lesz a ház mindennap elfoglalva: egyátalában nem kívánom, hogy a jövő szombatig halasztassék el a ma megindult vitának folytatása ; de kérem mégis — és ezt bővebben fogom indokolni — hogy azon tárgyakat, melyeknek tárgyalásánál a pénzügyminister ur jelenléte szükséges, méltóztassanak hétfőn felvenni és lia ebbeli kérésem teljesíttetik és ha hétfőn ezek tárgyalása befejeztetik: részemről semminemű kifogást sem a házszabályok, sem másnál fogva nem kívánok tenni az ellen, hogy kedden méltóztassék azután a ma félbeszakadt tárgyalást folytatni. Azt mondhatná a kéjpviselő urak közül valaki, hogy a hétfőre kitüzetni kért törvényjavaslatok várjanak. De én azért is kérem azt, hogy hétfőre kitüzessehek, mert szükséges velök sietni azért, hogy a törvényhozás másik háza is foglalkozván velök, valósággal törvényekké is válhassanak és a t. háznak arra, hogy törvényekké váljanak, hosszasabban várakoznia ne kelljen. Már a múlt alkalommal fel is szóllittatván, megígértem, hogy az iránt nyilatkozni fogok, hogy a kormány mit óhajt, hogy még a nyári szokásos szünet előtt elintéztessék, miután pedig a ma megindult nagyfontosságú tárgy íölötti vita félbehagyatott, talán a t. ház meg fogja engedni, hogy a hátralevő időt felhasználván, tett ígéreteimet beváltsam (Halljuk!) Én t. ház, — mint igen jól méltóztatik tudni, mert többször kinyilatkoztattam, — óhajtottam, hogy azon törvényjavaslatok, melyeket egybefogKBPV H NAPLÓ 187.5-78, XI, KÖTET. lalva kiegyezési tárgyaknak szoktunk nevezni, még e nyár folyamán — még ha soká tartana is — letárgyaltassanak, hogy ezen hosszan függőben lévő ügyek megoldásra vezettessenek. Es ha kilátásom lehetne arra, hogy ebben czólt érhetünk, — a mihez természetesen nemcsak az kellene, hogy a magyar törvényhozás tárgyalja azokat, de hogy a monarchia másik államának törvényhozása is tárgyalja: mais határozottan arra kérném a t. házat ós a magyar törvényhozást, hogy maradjunk együtt ,addig, inig ezen tárgyalások befejezve lesznek. Es igenis meg vagyok róla győződve, hogy a magyar törvényhozás, mely már nem egyszer másfajta törvények miatt augusztus közepéig ülésezett : ez alkalommal sem fogta volna azt mondani, hogy ily melegben nem tud dolgozni, (Helyeslés.) hanem teljesítette volna törvényhozói kötelességót. (Helyeslés) De miután ezefi czélom elérésére reményein nincsen, — bár azt tartom, hogy lehetetlen volna két törvényhozás által tárgyalandó ügyekben valaha ezélt érni, ha mindig az egyiknek a másikra kellene várnia, mert akkor soha eredményre jutni nem lehetne, — mindamellett azt tartom, hogy az viszont még sem volna czélszerü, hogy az egyik törvényhozás hónapokkal előbb tárgyalja ugyanazon kérdéseket, mint a másik. Ennélfogva tehát, sajnálkozva ugyan a magam részéről az elhalasztáson, de örülve másfelől annak, hogy nem a magyar kormány ós nem a magyar törvényhozás az oka ezen elhalasztásnak, a magam részéről nem szándékozom a í. házat arra kérni, hogy ezen ügyek most tárgyaltassanak. És igy, a mit még okvetlenül törvényhozásiIag befejeztetni óhajtanak: az a gyámügyi törvényjavaslat, mely már most át fog menni a főrendiházhoz; továbbá azon törvényjavaslatok, melyeket az elnök ur felemiitett és ezenkívül, mely a pénzügyi bizottság tárgyalása alatt van és mely a czukoradóról szóló egy évi provisoriumra vonatkozik. Ezek azok, a miknek a szünet előtti törvénynyé válását szükségesnek tartom. A mellett szükséges, a mi máskor is, ha előbb nem, az eloszlás előtt mindig megtörtént, a delegatio tagjainak megválasztása. Azontúl óhajtanám, hogy a t. ház utasítsa azon három bizottságot, melyeknek a kiegyezési törvényjavaslatokat jelentéstétel végett kiadta, hogy működésüket saját megállapodásuk szerint, de ugy folytassák, hogy átvehetvén időközben a kormánytól a vámtariffát, esetleg a német szerződéssel: jelentésüket a háznak, midőn ez szeptember havában ismét összejő, megtenni képesek legyenek. Ezek azok, mikre a. B t. házat kérem és egyúttal megjegyzem még azt, hogy, miként a kormány megígérte volt, ugy ma is teljesen kész arra, 31