Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-254

264. országos üléi az embert emberhez ; lerombolják azon válasz falak nagy részét, melyek a nemzetek között léteznek és ezen iránytól eltérni akarni, azt hiszem, épen Magyarországnak lenne legkevesebb indoka. A mi iparunknak buzdításra van szüksége és különösen szüksége van arra, hogy azon egyéneket, kik az ipar terén kivannak haladni, tanulmányozásokat tenni: elősegítsük. Szükségesnek tartom, hogy Magyarország iparosainak minél nagyobb része menjen ki a kiállításra; a mennyiben pedig tudjuk, hogy a mi iparosaink saját erejökből nem igen képesek ezt teljesíteni: kívánatosnak tartom, hogy az állam erejéhez mérten, — ha sokat nem is tud ez irányban tenni, — mégis megtegye, a mire képes. Minél többen fognak iparosaink közül kimenni a világkiállításra, minél inkább fogják ott tanulmányozhatni az előre haladt nyugati ipar fejlődését, annál inkább fogják azt itt hazánkban, gyümölcsözővé tehetni. En egyik hiányát látom az eddigi kiállítások eredményeinek abban, hogy a kormány nem dolgoztatott ki azokról részletes jelentést, tekintettel hazánk viszonyaira, kimutatván, hogy miben lehet ezen nemzet versenyre képes Európa többi államaival. Nem mutattatott ki, mely téren iparkodjék, a magyar iparos haladni, s melyek azon czikkek, melyeknek készítése rá nézve hasznos lehet. Nem mutattatott ki, milyen minőségű tárgyakat állítsanak ki. Én nagyon szükségesnek tartom, hogy a legközelebbi kiállítás eredményeként lehetőleg oly részletes szakmunka nyújtassák a magyar iparos kezébe, melyből az világosan meggyőződjék, mi az, a mire ő piaezot találhat, s milyen alakban kell ezt készítenie. Ha a kiállításnak ilyes eredménye Magyarország iparosai közt ki fog osztatni: meg vagyok győződve, hogy igen sok iparos, ki ma meddő fáradsággal talán esetleg egyes remekek készítésével fáradozik, ez után gyakorlati irányban oly tárgyakat fog előállíthatni, melyek használhatóságok és olcsóságok folytán versenyre képesek lesznek. Nem osztozhatom abban, hogy Magyarországnak szüksége lenne arra, hogy kezdő iparának czikkei nagy mennyiségben állithassanak ki. Nem ezt tartom én ránk nézve a világkiállítás főczéljának. A mi iparczikkeink piacza nem a nyugot, iparczikkeiiik nem Parisban, s nem a. nyugaton adhatók el, oda csak nyersterményeink valók. A mi iparpiaezunk keleten van. Mi nem azért megyünk Parisba, hogy ott áruezikkeinket eladhassuk; hanem azért, hogy ott megtanuljuk, miben és mi által lehetünk versenyre képesekké. Épen ezért én nem arra fektetek súlyt, hogy nagy kiállítást rendezzünk, hanem arra, hogy lehetőleg sok alkalmas fiatal embert képesítsünk arra, hogy Parisban a kiállítást tanulmányozhassa. En a javaslatot elfogadom. (Helyeslés.) június 19. 1877. 175 Paczolay János: Eám nézve a hallott előadások meglepetést képeztek annyiban, hogy egyfelől azt hallottam, hogy mi a világkiállításokból semmit sem tanultunk, másfelől pedig az ellenkező állíttatott, hogy sokat tanultunk, megismertették terményeinket, iparosaink megláthatták, hogyan lehet az ipar terén haladni. Ilyen ellenkező beszédek után az ember valóban kétségbe esik, ha a jelen helyzetet figyelemmel kiséri a felett: vajon valósággal tanult e a nemzet a sok világkiállításból vagy nem. En azt hiszem, hogy azon nemzetek és iparosok, kik mint a kereskedelmi minister ur méltóztatott mondani, szemeiket minden tekintetben nyitva tartolták és mindent megfigyeltek, azok a nemzetek ós iparosok igenis tanultak ós hasznát vették a kiállításnak. De az a kórdós, vajon mi tanultunk-e, vagy nem? s én határozottan merem állítani, hogy tekintve a mostani tendentiákat, mi a világkiállításon nem tanultunk semmit; sőt csak szomorú emlékezetet és tudatot keltett föl keblünkben, a menynyiben sajnálnunk kell azt, hogy nem csak magunk nem rendelkezünk közgazdasági viszonyaink felett, hanem találkoztak honpolgárok az országban, kik a kiállításon maguknak elegendő tapasztalatot szerezhettek, hogy mi utón kell az ipar előmozdítására hatni. Mert, ha nézzük az első világkiállítást, az angolokét: abból azt tanultuk, hogy az angolok szoros védvámukkal nagyon is előre mentek, s legyőzték az egész világ iparát. A másik, a franezia kiállítás, a melyben meggyőződhettünk, hogy az általuk követett védvám őket is azon helyzetbe hozta, bog} azt többé nem kellett fenntartani, sőt hasznosabbnak tartották szabadabb kereskedelmi irányt követni, azon tudatban, hogy iparok a védvám által odáig emeltetett, hogy a világ egy iparága sem képes az ő iparokat megkárosítani, vagy megrövidíteni. S mi nálunk t. ház ezen tanulmánynak mi lett következése? Az, hogy mi a nagy iparos nemzetek példáját még most sem akarjuk követni; hanem ezután is azon szegénységben akarunk maradni, melyben ezen ország 300 esztendő óta sinlődik. A mi iparosaink, termelőink esak elszomorodott szívvel fognak hazajönni és a szomorúság fogja el íelköket mindazok irányában, kik más nagy államok példájára nem teszik minden tekintetben azt, a mit ama nagy államok megtettek, hogy iparukat és termelési képességüket emeljék. Ha tehát valamit tanultunk : ez az, hogy mi nekünk is védvámok által kellene oltalmazni a mi iparainkat, hogy minekünk védvám által kellene oltalmazni a magyar mezőgazdaságot. Mi pedig mindazon tanulmányoknak épen ellenkezőjét követjük. Mert ime megkötöttük a kereskedelmi szerződést a nyers termények szabad behozására nézve