Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-253

156 258. országos ülés jaitius 18. 1877 nisterelnök ur és az utóbb szólott t. képviselő társam elveihez hasonlókat nyilvánított. Mindenekelőtt Gulner képviselő társamnak igen köszönöm, hogy ezen javaslat és különösen a törvényjavaslat ezen részének felfogásánál bennünket a consequentiára és Jogikára figyelmeztetett. Ha én a consequentia és logika szabályait akarom szem előtt tartani: azt hiszem, ahhoz alapúi először a szerzett meggyőződést veszem, ós ha ezt veszem alapúi, akkor bátor vagyok a t. képviselő urnák ellentmondani és azt " állítani, hogy meggyőződésem szerint absolute logicus, consenquens azon a gyakorlati élet ós a közigazgatás jol felfogott érdekeiből derivált állitásunk, hogy a törvényjavaslat ós lényegesen annak e része a contemplált irányban rendeltetésének ós ezéljának megfelelni nem fog, s hogy e szerint én az ő logicus ós tán consequens állításait irányadóul el nem fogadhatom. Egyébiránt mindkét fél hivatkozik a gyakorlat és tapasztalásra, egyik helyen állíttatik, másik helyen tagadtatik. Nagyon nehéz eltalálni itt a középutat. Mind a két állitó fél közt melyiknek van igaza, azt eldönteni a bizalom kérdése ; de bátor vagyok figyelmeztetni a t, képviselő urat, hogy méltóztassék a statistikát kezébe venni, s ha nem is voltak részletes tapasztalatai, meg fog győződni mindazokról, a miket Magyarország kis községei felől egyátaláu tudni kívánatos, s akkor meg fogja engedni azt is, hogy egy általában nem táplálhatunk bizalmat oly törvényjavaslat iránt, mely oly gyakorlatiasan, és mindenek felett czéltalan intézményeket hoz és kíván létesíteni, melyek egyenesen nem férnek meg a gyakorlati élet következményeivel, a közigazgatás jól fel fogott érdekeivel, de mindenek fölött nem azzal, hogy a gyámi és gondnoksági ügyek kezelésében valami javulás létesüljön. {Mozgás.) Bátor leszek később bebizonyítani állításaimat. Ez által még csak egy részletére vagyok bátor relleetálni azoknak, melyeket Gulner igen tisztelt képviselő társam elmondott, daczára annak, hogy ő fennen hirdetó, hogy nem fél attól, hogy őt valaki megczáíblhassa. így méltóztatott az 1871. évi 18. törvényczikkre hivatkozni és állítani, hogy a közgyám fizetésére nézve, mily bölcsen cselekedett ezen törvényjavaslat akkor, midőn nem rendelkezett arról: ha vajon legyen-e a községi gyámnak fizetése vagy sem, mert hiszen az 1871. évi 18. törvény ezikk intézkedik arról, hogy melyik községi előljáró huz fizetést és melybe előljáró visel, tiszteletbeli hivatalt. Én ezzel szemben bátor vagyok a t, képviselő urat arra figyelmeztetni, hogy ha a közgyá? mok intézményét egyáltalán behozzuk: akkor olyasmit hozunk be, a mi még ^eddig a kis községekre nézve törvény nem volt. És ha figyelembe veszszük azt, hogy ezen közgyámoknak nem csak e törvény ad foglalatosságot, hanem a gyakorlati élet is számos teendőt fog reájuk ruházni.: megérhetjük, hogy ezek oly feladatokat fognak teljesíteni, a melyekkel szemben a községek nem fognak tartózkodhatni attól, hogy ezen közgyámok részére bizonyos javadalmazást biztosítsanak, a községek kénytelenek lesznek szövetkezni arra nézve, hogy egy közgyámot tarthassanak. Ily viszonyok között pedig az egyes községeknek egymáshoz és a kör-közgyámhoz való viszonyát szabályozni kell és igy a törvényjavaslat is hibás, a végrehajtásnál nehézségeket fog szülni, az által, hogy sem a fizetésre, sem a kerületezós és szövetkezésre nem tartalmaz positiv intézkedéseket. Szükséges lesz tehát a közjegyzői javadalmazásnak megállapítása, szükséges lesz azt is megállapítani, hogy a javadalmazáshoz azon községek, melyek a szövetkezésbe belépnek, mily irányban járuljanak. Egyéb iránt az igen tisztelt ministerelnök ur ezen töxrényjavaslat tárgyalásánál igen hangzatos elveket méltóztatott mondani, s valóban örültem magam is akkor, mikor az igen tisztelt ministerelnök ur kifejtette azt, hogy a szegény árvák vagyona miként fog a jövőben megóvatni. Ennek a tisztelt ház is bizonyára épen ugy örült; pedig bensőleg, meggyőződésszerüleg kénytelen vagyok megvallani azt, hogy itt az igen tisztelt ministerelnök ur egy hatalmas és hangzatos eszközt használt, a nélkül,, hogy annak mély értelmére nézve a gyakorlati "életre támaszkodhatott volna. Azt méltóztatott pl. mondani, hogy a szegény árvákra nézve igen előnyös lesz jövőre, ha viszont szolgálat teljesitésc fejében tartásukat valaki elvállalja, és ezt a viszonyt a helyi körülményeket ismerő községi elöljáróság, fogja létesíteni. Ha ez más és jobb alakban eddig nem lett volna, vagy ha ez eddig czélirányosnak bizonyult volna, azt mondanám hogy ez igen is előnyös; de engedelmet kérek ezen intézkedésnek jövőre se lesz kedvező eredménye; mert az eddigi rendszer előnyösebb és biztosabb és még se volt sikere. Eddig ugyanis az követtetett a gyakorlatban, hogy ott, hol az árva ügyek rendezettebbek: az ilyen vagyontalan árvák hagyatéki ügyének tárgyalásával, vagy az osztatlan állapot kimondásánál, egy szóval akkor, a mikor az eltartásról volt szó, az árvaszék, mindenek felett pedig az eljáró járásbíróság gondoskodott arról, hogy a csekély vagyonú árvák eltartása kellőleg biztosittassék; gondoskodott erről tehát egy oly hatóság, mely a községi elöljáróságoknál bizonyosan nagyobb tekintélyével hivatottan közreműködött arra, hogy az esetleges jogi ellentétek a felek közt kiegyenlítve a tartási kötelezettség könynyebbé vált és gondoskodott arról, hogy az illetők az elvállalt kötelezettséget jövőre teljesítsék is. Tagadnom kell,