Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.
Ülésnapok - 1875-252
252, országos ülés június 16. 1S77, 141 van irányozva. Azt is tudjuk, hogy ha Oroszország Konstantinápolyt elfoglalja, támasza van: mert akkor nemcsak az orosz hatalomra, hanem a Balkán félszigeten lakó szláv népekre is támasz kodhatik, tehát uralmának van alapja. Ellenben mi nem mehetünk Konstantinápolyija; nem mondhatjuk, hogy a Habsburg dinastiának legyen egyik székhelye Bécs, a másik Konstantinápoly. Mi azon politikát, melyet Oroszország folytat, Oroszországgal riválisaivá nem űzhetjük. Nekünk, ha hagyjuk az eseményeket folyni és hagyjuk a török államot széthullani, számot kell vetnünk azzal, hogy Konstantinápolyban vagy Oroszország lesz helyettese, vagy Görögország, melynek nincs több, mint 3—4 millió népi 1 , melynek nincs ereje katonailag megvédni Oroszországgal szemben Konstantinápolyt, melyet századok óta véd Törökország. Vagy pedig beleegyezzünk az uj alakulásokba., melyeket a ministerelnök ur emiitett'? Ha nem egyezünk bele: akkor magunknak kell odamennünk. Mái- most kérdem: van-e erre erőnk és hatalmunk? Tudjuk-e ezt keresztülvinni a nélkül, hogy Oroszországgal szembe kellene szállanunk, még pedig élethalálra szembeszálJnnnk? A politika, mely most; nézi ezen dolgokat, ugy tűnik fel előttem, mint Hamlet a temetőben ; nézi hogy Oroszország mint sirásó hogyan temeti el a nemzeteket és egy török koponyát latolgatva, saját sorsán tűnődve mondja: „to be or not to' be." Saját létünk van itt kérdésben, és csakis ez magyarázhatja meg azon nagy érdeklődést, melylyel a keleti politika iránt az egész ország viseltetik. Nem a kétkedés és a tűnődés politikája az, mely nagygyá teszi az államokat. A kétkedés politikája azoknak sorsa, kik nem tudják elkerülni végzetüket. Midőn Róma nagygyá akart lenni. szcvetkezett a gyengékkel a hatalmasok ellen, s midőn 1866-ban 111. Napóleon elejtette Ausztriát es elejtette a német fejedelemségeket, a hollandi királynő azt irta neki: „Sir, ön hanyatlik, mert elhagyja a gyengéket." Ez a politika mathematika kérdése. A hatalmas, ha a gyöngébbeket pártolja, szövetségeseket nyer és riválisait gyöngíti, — ezt teszi Oroszország: ha nem pártolja, a. gyöngéket, akkor elejti szövetségeseit, és engedi, hogy riválisai megnőjenek: ezt teszi Ausztria. Félek, hogy az fog történni, a mit: egy hirneves államférfiú, ki ezen háznak tagja, mondott, hogy nézni fogjuk, mig a szomszédot kirabolták, és mikor a rablók elvitték a zsákmányt: mi megyünk be és elviszszük a subiczkos ládát. (Derültség.) Nem az én eszmém! Ez a subiczkos láda volna Bosnia, a inelylyel nem tudnánk mit csinálni. (Derültség.) De e tekintetben ki kell jelentenem, hogy én a kormány érdeméül tudom be, hogy Bosniát mindekkoráig nem szálltuk meg; mert kétségtelen, hogy az iránt bizonyos körökben igen erős hajlandóság volt és mutatkozik még ma is. De nemcsak a kormány érdeme ez ; hanem a, nemzet érdeme is, mert a mikor arról volt szó, hogy megszálljuk Bosniát: a legelső alkalommal és minden más alkalommal is ellene nyilatkoztunk, ós ellene nyilatkozott az egész közvélemény. Meg vagyok győződve, hogy ezen ellenkezés nem csak a múltban volt meg, hanem a jövőben is fenn fog maradni, és ha netalán a. szünidő alatt oly velleitások támadnának, a melyek fel akarják használni az időt, hogy mégis a nemzet akaratával szemben, azon megszállási politika érvényesíttessék : akkor a nemzetgyűlés tagjai, a házszabályok értelmében módot fognak találni, hogy saját akaratok, mely a nemzet akarata, érvényesüljön. Az a kérdés most, hogy melyek a monarchia érdekei, és ezen érdekek hol keresendők? Erdekeink — nem akarom felsorolni, mert mindnyájan tudjuk — politikaiak, kereskedelmiek és strate.giaiak. Hol feküsznek, erre a nézve a geogra.phia ad felvilágositást. Ezen monarchiát a Duna folyása szülte, ezen monarchiának életere a Duna, ennek a monarchiának érdekei a Duna mentén feküsznek; ott feküsznek, és nem félre a hegyek közt, hanem a hol most a harcz tere van, a Duna mentén. Ugyan azért én interpellatiómat azon geographiai térre állítom, a hol érdekeink feküsznek, a. Duna mentére, ás bátor vagyok interpellatiómat a következőkben előterjeszteni: (Halljuk]) Beőthy Algernon jegyző (olvassa az %nterpellatiót.') Interpellatió a ministerelnök úrhoz: A háború, melyet Oroszország Törökországgal folytat az oroszországi szláv bizottságok működése következtében, az orosz sajtó magatartása és az orosz kormánynak a pánszláv propaganda iránt tanúsított pártfogása, miatt, úgyszintén az összes szláv közvélemény felfogása szerint ugy tűnik fel, mint a panszlavismus háborúja, mely győzelem esetén a szláv egységet fogna maga után vonni. Az orosz császári kormány Törökország alatvalóit vezeti a háborúba legitim uralkodójok ellen, szövetkezik tehát a forradalommal s ezt a szláv nemzetiségi elv alapján cselekszi. E forradalom siker esetében czéljainak megvalósítását keresné épugy Ausztriában és Magyarországon , mint most Törökországban, Eltagadhatlan már is az izgatás monarchiánk területén, kivált Csehországban. A panszlavismus a legnagyobb veszélyt rejti monarchiánkra nézve és diadalma a jelen háborúban a legkárosabb visszhatással fogna lenni az osztrák-magyar monarchia belügyi állapotaira, valamint külső viszonyaira. Ep oly kevéssé, mint a panszlavismus elharapódzását, tűrhetjük aggodalom nélkül Oroszország
